Az emberek többségének diákévei jutnak eszébe a lyukasóráról, méghozzá általában a kellemes emlékek, hiszen a diákok többségének az a kedvenc órája, amelyik elmarad. Néhányunk számára azonban a felnőtt élet mindennapjaiban is jelen van a lyukasóra, hiszen a katedrának két oldala van, és aki tanítással keresi a kenyerét, annak akkor is az órarend határozza meg az iskolában töltendő időt, amikor már nem ifjúsági engedéllyel járja a vizek partját. Ebbe a csoportba tartozom jómagam is.
Ezen az október eleji szerdán, amelyről a következő történet szól nemcsak az időjárás, hanem az órarend is kegyeibe fogadott, mivel a délelőtti óráim negyed egykor értek véget, a délutániak pedig csak háromnegyed hatkor kezdődtek. A délutánom nagy része tehát szabad volt, és a szélcsendes, napos, kellemesen meleg időben nem volt kérdéses, mivel lenne a legjobb kitölteni ezt a néhány órát.
Egy ilyen szép őszi napon a matchbotos keszegezés általában hatékonyan szokott működni Látóképen – bár a snecik néha meg tudják keseríteni a horgász életét ? a rendelkezésemre álló rövid időben én is erre készültem. A biztos, ami biztos alapján egy snecizőbotot és egy kiló sneciző etetőanyagot is bekészítettem ? ha nem fogom tudni kikerülni a snecit, akkor legfeljebb arra fogok horgászni.
Sok horgászt csábított a vízpartra a vénasszonyok nyara, hiába hétköznap volt, csak a versenypálya vége felé találtam egy szabad helyet. Az etetőanyag keverése és a láda felállítása közben a rövid idő ellenére is nézelődtem egy kicsit, hiába horgászom itt rendszeresen hosszú évek óta, még mindig lenyűgöz ennek a tónak a kristálytiszta vize, és a sokszínű élővilága. A partszéli vízben úszkáló sneciket, vörösszárnyúkat és naphalakat figyeltem éppen, amikor pár méterre tőlem hangos rablás térített magamhoz, háromszor-négyszer is fröccsent a sügér a víztetőn, amíg elkapta a kishalat. Miért is nem hoztam magammal a könnyebbik pergetőbotomat?
Bosszankodás helyett jobbnak láttam elkezdeni a botok előkészítését, mert a rendelkezésemre álló idő nem volt sok, márpedig ha többet nem is, egy órát azért mindenképpen szerettem volna horgászni. A matchbotra 10 g-os úszó került, kevés ólommal a zsinóron, a rövid spiccboton egy 0,3 g-os úszóval ellátott szerelés várta a bevetést, bár a snecik nem sokat szoktak teketóriázni, amikor már ilyen hideg a víz, itt sem árt finomkodni egy kicsit. Egyenesen kimelegedtem a májust idéző időben, mire minden készen állt a kezdéshez.
Először a matchbotot vettem fel, végül is elsősorban a keszegek miatt jöttem. A nyolc egykezes gombóc belövése után három szem pinkivel csalizva repült vissza a szerelés a terített asztalra. Néhány perces nyugalomra mindenképpen számítottam, ilyenkor ősszel már nagyon ritka, hogy a halak azonnal rávessék magukat az újonnan belőtt etetésre.
Ebben az esetben a gyakorlat nem támasztotta alá az elképzeléseimet, még a botot sem volt időm letenni, már tolta is felfelé az úszót az első jelentkező. A legszebb keszegkapás, mindjárt az első dobáson. Merítőre ugyan nem volt szükség, de így is örültem az első tenyeres keszegnek. A folytatás pedig minden várakozásomat felülmúlta, a következő dobást újabb ? szinte azonnali ? kapás, és újabb keszeg követte, az előzőhöz hasonló tenyeres méretben.
A mohón táplálkozó halak gyanútlanul rontottak rá minden dobás után az alászálló 2-3 szem pinkire, sokszor még a szerelést sem engedték beállni. Szemet gyönyörködtető feltolások és határozott elhúzások jelezték a keszegek érdeklődését. A folyamatos kapás érdekében 3-4 hal megfogása után mindig lőttem az úszó mellé két gombócot, ilyen módon fenntartva a halak kapókedvét.
Közel fél órája horgásztam már egyetlen rontott kapás nélkül, amikor egy szép feltolást követően a jó ütemű bevágás ellenére sem akadt meg a hal. Van ilyen. A következő dobásnál azonban az elhúzós kapást is hasonló eredmény követte, és ismét nem éreztem egy pillanatig sem a hal ellenállását. Azonnal szigorítottam a felszerelésen, 14-es horog került az addigi 16-os helyére, és mintha csak az elméletemet akarta volna bizonyítani, a következő bevágás meg is hozta a várt eredményt. A szép ívben hajló bot jobb halat sejtetett, én pedig óvatosan terelgettem magam felé az első szebbnek ígérkező vendéget. Nem nagy, körülbelül 20-25 dekás karikakeszeg volt a jelentkező, de végre megvolt az első szákolni való hal.
Az órámra nézve szembesültem a kegyetlen valósággal, nemcsak letelt a tervezett horgászidőm, hanem már túl is csúsztam bő negyed órával rajta. Egy utolsó gombóc belövése és egy utolsó keszeg megfogása után azonban mégiscsak neki kellett látnom a pakolásnak, mert a tanárnak mégiscsak illetlenség elkésnie a saját órájáról.
Szerző: Kerekes Zoltán (ZKerekes)