2018-03-04
Hajdúszováti „üzemi halastavat” 1981-ben a Hajdúszovát Lenin Mg.Tsz építette a természeti hatások következtében kialakult mélyedések, folyamok nyomvonalán. A terület kialakítása parkosítása hallal történő betelepítése után sok szabadidős programok /horgászat, bográcsozás, szalonnasütés, stb./ színhelye volt. A terület 1993-ban Hajdúszováti Vállalkozók Szövetkezete tulajdonába került majd később pedig privatizáció által került magánkézbe de tulajdonosai sajnos nem üzemeltették.
Közel 10 év alatt a terület teljesen magára hagyva kezelés nélkül benádasodott, gyékényesedett teljesen elvadult. A zsilipeket tönkretették a halállomány orvhalászok, orvhorgászok áldozataivá váltak. 2004 – 2007-ig sikerült a terület tulajdonjogát megszerezni és azóta a Prim-Vol Trade Kft. az üzemeltető. Üzemeltetéséhez a teljesen elgazosodott begyékényesedett területet fel kellett újítani, iszaptalanítani, műtárgyakat (zsilip) újjáépíteni, töltéseiket megerősíteni. A terület bekerítéséhez 1400 db betonoszlopra volt szükség. 2007 tavaszán megérkezett a halállomány és rövid időn belül a horgászok kedvenc helye lett és így rendezett kulturált környezet várta vendégeit.
A területen lévő óriásira nőtt fűzfák amiről a nevét is kapta a horgásztó /Füzes Horgásztó/ csodálatos képet nyújt és így a nagy melegben árnyékos helyet is találnak horgászni illetve pihenni vágyó vendégek. 2008-ban közel 3000 db sövény cserje és különböző fák lettek telepítve. A horgásztó körül asztalok főzőhelyek nádfedelű napárnyékolók színesítik a területet.
Terület elhelyezkedése:
Füzes Horgásztó Hajdúszováttól 5 km-re a Kösely-Hajdúszováti átmetszésből kiágazó I.sz. öntözőcsatorna ( Nagymező csatorna ) közötti ősmederben helyezkedik el.
Vízellátása:
Keleti főcsatorna – Kösely Hajdúszováti átmetszés – I.sz. öntöző csatorna (Nagymező csatorna) nyomvonalán gravitációsan történik.
Jegyárak:
Felnőtt napijegy (sport) :2700 Ft ( 2 db horgászbottal )
Délutáni napijegy: 1.900 Ft (14:00-20:00)
Felnőtt napijegy : 5.000 Ft
Ifjúsági (14 éves korig) napijegy : 1.500 Ft ( 1 db horgászbottal )
Éjszakai jegy pénteken és szombaton (18.00 h – 07.00 h) : 5000 Ft/éj
3 napos horgász jegy (péntek 6.00 h – vasárnap 19.00-ig : 20.000 Ft
Házirend (2018)
A Prím Vol Trade Kft. által üzemeltetett horgásztavon kizárólag az üzemeltető által kibocsátott engedéllyel lehet horgászni!
A vízterületen általánosságban az Országos Horgászrend, illetve konkrétan az alábbi Házirend érvényes:
Tilos:
– A tóban fürdeni
– A tóban háziállatot fürdetni, úsztatni
– A területen a növényzet és a tóparti fák irtása és gyérítése
– A tavon és a tó növényzetén élő madarak zavarása
– Sátor használat Hétfőtől – Péntekig
– A csónakkal történő horgászat
– Autóval a horgászhelyre hajtani
– A horgászat a jég vesztétől a jégképződés kezdetéig tart, jégen bárminemű horgászat szigorúan tilos!
További szabályok:
-A tavon a horgászat csak érvényes ÉVES TERÜLETI ILLETVE NAPI ENGEDÉLLYEL és személyi igazolvánnyal lehet, melyeket a halőr kérésére az engedélyes köteles bemutatni.
-Az engedélyes két horgászbottal, botonként maximum 3 horoggal horgászhat.
-A halőr köteles minden esetben az elvitt halmennyiséget a fogási nyilvántartásba bevezetni és a horgásszal aláíratni azt.
-Horgászhelyek elfoglalása érkezési sorrendben történjen
-A keletkező szemetet a horgászat befejezésekor a kihelyezett tárolókba kell elhelyezni
-A horgászat ideje napkeltétől napnyugtáig ( amikor a nap a horizontot eléri ) tart.
-Éjszakai horgászat minden héten pénteken és szombaton 18.00 órától reggel 700 -ig tart.
-A halak sérülésének elkerülése miatt a haltartóban csak az elvihető halmennyiség tartható.
-Sérült halak esetén a halőrnek jelezni, visszaengedni pedig csak sérülés mentesen szabad.
A HORGÁSZ KÖTELES :
– A KFT. halőreinek az esetleges ellenőrzéskor a horgászengedélyeket és a naprakészen vezetett fogási naplót bemutatni.
– A horgász a fogott és elvitelre szánt halat a halőrnek minden esetben be kell mutatnia.
– Jelenteni a tógazda felé, ha rendkívüli eseményt észlel és az esemény gyors intézkedést igényel. (orvhorgászat, tűzeset, szemetelés, stb.)
– Tűzrakás csak a kijelölt helyen és a halőr előzetes engedélyével lehetséges
Az éves területi engedéllyel rendelkezőtől a fenti házirend megsértése esetén, az engedély visszavonására kerül, melyért kártérítés nem illeti meg.
Elérhetőség:
Nagy Tibor 06 – 203 – 404 – 647
Szőke Gábor 06 – 209 – 642-058