Címke: snecizés

Hobbybolt Vándorkupa

Idén második alkalommal és immáron ötödjére rendezte meg a Hobby Bolt Derecske Vándorkupa elnevezésű horgászversenyét. A nem éppen kellemes időjárási körülmények között lezajlott kupára 16 vakmerő versenyző nevezett. Ifi, női és felnőtt kategóriákban mérték össze tudásukat. Mint az lenni szokott, a derecskei tározó verseny körülmények között most sem mutatta meg igazi arcát. Dankos Tibor az első helyezett nem sokkal több mint két kilogrammal vitte haza a vándorkupát, melyet most másodjára nyert el, és ha a tavaszi versenyen is sikerül nyernie, akkor azt meg is tarthatja. Mindenkinek gratulálunk a tisztes helytállásért. És most nézzük meg az eredményeket. Hobbybolt Vándorkupa bővebben…

Lyukasóra

Az emberek többségének diákévei jutnak eszébe a lyukasóráról, méghozzá általában a kellemes emlékek, hiszen a diákok többségének az a kedvenc órája, amelyik elmarad. Néhányunk számára azonban a felnőtt élet mindennapjaiban is jelen van a lyukasóra, hiszen a katedrának két oldala van, és aki tanítással keresi a kenyerét, annak akkor is az órarend határozza meg az iskolában töltendő időt, amikor már nem ifjúsági engedéllyel járja a vizek partját. Ebbe a csoportba tartozom jómagam is.

Lyukasóra bővebben…