
A horgásztó nem üzemel!!!
A Látóképi csárdánál Balmazújváros felé haladva a Keleti főcsatorna hídja előtt balra bekanyarodva, majd az alatt átmenve jobbra található a Kékvíz horgásztó. A 2 hektár vízterületű tó egy igazi vadvíz. Közel 30 éves múltra tekint vissza a kezdetek kezdetén „repi” víznek számító horgászhely, majd a rendszerváltás után került magán kézbe. Oláh János, a terület egykori gazdája elmondta, hogy 25 éves kezelése alatt, rengeteg rekord méretű halat akasztottak és kényszerítettek partra. Harcsából 64 kg-os, pontyból 19 kg-os a rekord, amit sikerült megfogni, de több hal volt, ami megtréfálta még a nagy múltú horgászokat is.
A tó vízét közvetlenül a Keleti főcsatornából kapja, ezáltal nem csak a telepített halfajok találhatóak benne, hanem az így átjött csuka, süllő, harcsa, keszeg, kárász, balin ivadékok is. A Keleti közelsége miatt a törpeharcsa is megtalálható, sőt, még sikerült a tóban kecsegét is fogni. A tó kialakítása inkább egy kisebb csatornának tűnik, amely legszélesebb részén is csupán 30 méter.
40 horgászhely található a 800 méter hosszú partszakaszon, melyek 40 méterre vannak egymástól, a szemben lévő horgászhelyek sakktábla szerűen vannak kialakítva, hogy ne zavarják egymást a horgászok. Az átlag vízmélység 2,6 méter. Amennyiben a horgász nagyhalat akasztott, a sikeres megfogás érdekében csónak használata engedélyezett.
Amennyiben több napra érkezik a kedves horgász, lehetősége van zuhanyzó használatára. A kényelmesebb horgászat, és családi kikapcsolódást elősegíti a parton található 7 filagória is. Főzési lehetőséggel.
Az állandó átfolyás miatt a víz szintje azonos a Keleti-főcsatorna vízszintjével. Számos öntözőcsatorna és tározó, ezen a horgásztavon keresztül kapja a vízutánpótlást, ezért a víz folyamatosan áramlik, tehát aki úszós készséggel kíván horgászni, ezt mindenképpen kalkulálja be.
Felnőtt: 3500 ft
Felnőtt sport: 2000 ft
Elvihető halmennyiség:
3kg
Elérhetőség:
Oláh János
Telefon: 06 30 310-8561
One thought on “Kékvízű csatorna (Balmazújváros)”
Comments are closed.