
Az éjszakába nyúló teendőim miatt reggel elég nehezen sikerült felkelnem, még annak a tudatában is, hogy a mai nap horgászatról fog szólni. 7:30-kor nekikezdtem az etetőanyag bekeverésének, amíg az pihent, addig pedig bepakoltam a kocsiba. Egyedül indultam el, de a felszerelésem, annyi volt, hogy egy másik személy nehezen fért volna el. A csapattársaimmal, akikkel együtt fogunk ettől az évtől versenyezni, megbeszéltünk egy közös 3 órás tréninget, az egyesületi tavunkon, azaz a Tünet SE. taván.
8:45-ig tartottak az előkészületek, majd elkezdtük a horgászatot. Tettünk egy fogadást, miszerint az első hal kifogója egy üveg bor társaságában érkezik majd legközelebb, ez a feladat G. Zolira hárult, hiszen majd egy fél órás kapástalanság után csípett egy tenyérnyi kárászt.
Pár percre rá sikerült válaszolnom, egy 20-25 dekás példánnyal, majd ismét ő húzott egyet, de én sem maradtam le. Ekkor B. Pistinek még nem volt hala, nála nehezebben indult be. Zoli a 3. halát dobta a szákba, mikor nálam egy kapás után előke nélkül jött ki a cucc. Fel egy új horog, egy kis gombóc etetőanyag az úszó tövére, mikor az eltűnt.
A bevágásba benne maradt a bot, tudtam, hogy egy pontyocska kívánta meg a 2 szem csontit. Fárasztás közben persze szeretek az emberek idegeire menni, így némi fütyörészés és gúnyos mosoly után megszákoltam a ledermedt másfeles forma tükröst.
Persze megígértették velem az Urak, hogy jövőhétre nekem is kell egy üveg bort vinnem, kíváncsi leszek, hogy milyen horgászat lesz abból… 🙂 Ezek után Pistinél is megjöttek a halak, nála valahogy a szebb kárászok jelentkeztek, míg nálam, meg Zolinál 1-1 nagyobb testű jött a kicsik közt. Voltak holt idők is, mikor egyikőnknek sem volt kapása, de olyan is, hogy egy percen belül mindhárman húztuk a halat. Pistinek az egyik bevágásba benne maradt a bot, majd mint egy gőzmozdony, elindult befele, aminek a vége az lett, hogy kipattant az apró horog.
A tréning vége fele Zoli összerakott egy method szerelékes feedert, amit 10 percenként elhúzott 1-1 retúr pontyocska, de ezek nem számítottak bele a versengésünkbe, úgy mint Pistinek a külsős pontyja.
A vége összesen körülbelül 4-5 kilónyi kárász lett, 5 retúr ponty valamint az én tükrösöm.
Szezonkezdésnek nem is rossz!
Írta: Nagy Tamás (ladanyihorgasz.blogger.hu)
Fényképezte: Bernáth István
Hozzászólás