Címke: vekeri tó

Harangozó Ferenc – Az Erdőspuszta vizivilága és halfaunája

Ebben a fejezetünkben némi áttekintést szeretnénk adni az erdőspusztai tájegység halfajairól, tavakról, csatornákról, helyeikről és kissé vissza szeretnénk menni a múltba, hogy hogyan kerültek oda ahol most találkozunk velük, horgászunk rájuk, -hogy igazán megértsük miről is van szó, azt hiszem az elejéről kell kezdenünk, az 1800-as évekbe visszanyúlva. Ebben az időszakban teljesen más képen festet az erdőspusztai táj. Ekkor a tájra jellemző dombos völgyes területek váltakozása miatt rengeteg álló víz, zömében láp, mocsaras, vízinövényes tavak borították az erdőspusztákat. Az erdőspusztai tájrész a dél-Nyírségbe ( Ligetaljába) nyúlik bele. Ezen a területen a nyírségi tájra jellemző homokból felépült parabola buckák tarkították a tájat, melynek nagy részén többnyire tölgyes erdők voltak. A lankásabb, aljasabb részeken pedig rétek sztyeppék, láprétek tarkították ezt a tájat. Harangozó Ferenc – Az Erdőspuszta vizivilága és halfaunája bővebben…

Egy érintetlen természeti szépség ? a Bodzás-tó!

A Bodzás-tóról beszélve sajnos horgászati szempontból egyre kevesebb jelentőséggel tehetünk említést. Ami viszont mégis különleges helyként határozza meg ezt a tavat, az a gyönyörű környezete, háborítatlan vadvízi világa. Kimentünk szétnézni, ugyanis kíváncsiak voltunk rá, hogy a tavaly nyáron tett látogatásunk óta, most a ?nagy-vizek? időszakában miként fest a tározó, és a halápi zsiliprendszer környezete. Páratlan kép fogadott bennünket? Bátran ajánlom mindenkinek, ha igazán szépet akarnak látni, és friss levegőre vágynak, szakítva a városi nyüzsgés minden idegesítő hatásától látogassanak ki a Bodzás-tóra, és a mellette lévő halápi zsiliprendszerre, ugyanis ilyenkor a magas vízállás, és a tavaszi kikelet időszakában páratlan látványban lesz részük. Egy érintetlen természeti szépség ? a Bodzás-tó! bővebben…

Országos Rapala Pergető Bajnokság záró fordulója a Tisza tavon

Felhívjuk kedves horgásztársaink figyelmét, hogy 2012. november 3-án szombaton reggel 8:00 és 13:00 között a Füredi Holt-Tiszán kerül megrendezésre az Országos Pergető Bajnokság záró fordulója. A verseny zavartalansága érdekében ebben az időszakban a Füredi Holt-Tiszán nem engedélyezett a partról és vízről történő horgászat, csak a vízíjárművel való áthaladás. További részletek…

Mini spomb

Bár jelenleg a magyarországi piacon még nem mutatták be, de már az angliát elárasztotta a 2011-es év nagy újdonságának kicsinyített mása a – mini spomb. A spomb.com elsősorban ezt az etetőrakétát a feeder horgászoknak szánta, illetve azoknak akik nem szeretnének beruházni egy erősebb botra, amelyet csak etetéshez használnak. Mini spomb bővebben…

I. KAPITALIS.EU pergető horgászverseny 2010.11.13 (kisfilmmel)

I. KAPITALIS.EU pergető horgászverseny 2010.11.13

2010 november 13-án szombaton rendezte meg horgászportálunk első pergető versenyét, melynek a Szentannapusztai víztározó adott otthont. A versenyzők reggel 7 órától gyülekeztek. Ahogy közeledett a 8 óra, tartottunk egy eligazítást és kezdődhetett is a verseny. Az időjárás kedvezett a versenyzőknek, azonban ez a csukák kapókedvének nem. Bár pár versenyző rögtön a verseny elején fogott csukát, a verseny mégsem volt halaktól nyüzsgő.  I. KAPITALIS.EU pergető horgászverseny 2010.11.13 (kisfilmmel) bővebben…