Bemutatom az új Benzár etetőanyagokat!

img SZABO BENCE UJ BENZAR ETETOANYAGOK 11

Az év első horgászkiállításán, a Fehován debütáltak a 2020-as Benzár újdonságok, melyek között szokatlanul sokféle etetőanyag is helyet kapott. Hogy miért? Azért, mert úgy éreztük, hogy a meglévő szortimentünk még nem fedi le teljes egészében a horgászok igényeit. A most megjelent etetőanyagcsaládokkal azonban a paletta gyakorlatilag teljesség vált és bátran kijelenthetem, hogy nincsen olyan szituáció, amelynek megoldásához ne találnánk tökéletesen megfelelő Benzár kaját! Azért mondom ezt ilyen nagy magabiztossággal, mert rengeteg munka és kiváló horgászok tapasztalata áll e termékek mögött, melyek jelentős része már tavaly, hobbi és versenyszerű horgászatainkon egyaránt bizonyította fogósságát. Most pedig eljött az ideje, hogy részletesen is bemutassam ezek mindegyikét!

Benzár Rapid etetőanyagok

A Rapid kaják neve árulkodó, hiszen ezek a zacskóba már megnedvesítve, használatra kész állapotban kerülnek. Emiatt alkalmazásukkal nem kevés időt spórolhatunk a horgászat reggelén, hiszen a bekeverésükkel egyáltalán nem kell bajlódni. Sőt, hatalmas előnyük az is, hogy tulajdonképpen nem lehet őket elrontani! Ez azért fontos különösen, mert sokan még csak most ismerkednek a method technikával és számukra bizony hatalmas segítség, hogy ideális állagú etetőanyagot kapnak készhez a Rapid termékek személyében.

img SZABO BENCE UJ BENZAR ETETOANYAGOK 1

Ezeket az etetőanyagokat nem kell nedvesíteni! Sőt, szigorúan tilos bármilyen folyadék hozzájuk adása, hiszen az állaguk úgy tökéletes, ahogyan mi bekevertük!

img SZABO BENCE UJ BENZAR ETETOANYAGOK 2

A simítózáras tasak e termékek esetében is hatalmas előny!

Ahhoz, hogy tényleg tökéletes legyen az állaguk a Rapid etetőknek, célszerű őket egy 3 mm lyukbőségű rostán áttörni a horgászat előtt. Ez azért elmaradhatatlan lépés, mert e néhány másodperces művelettel homogenizálni tudjuk az etetőanyagokat, ami a bontásuk szempontjából kulcsfontosságú!

img SZABO BENCE UJ BENZAR ETETOANYAGOK 3

Természetesen érdemes áttörni őket használat előtt.

img SZABO BENCE UJ BENZAR ETETOANYAGOK 4

Ha ezt megtesszük, látni fogjuk, hogy milyen sok mikropellet van ezekben a kajákban.

img SZABO BENCE UJ BENZAR ETETOANYAGOK 5

A pelleteket mindenképpen célszerű visszatenni az etetőanyagba a rostálást követően!

Fontos tudni, hogy a Rapid kaják kifejezetten a flat kosaras method horgászathoz készültek. Összesen 6 különböző ízben érhetők el, melyek a tintahal&polip, a green betaine, a scopex&hal, a red krill, a chilli&fűszer és a csoki&mentol. Mindegyik típus erősen hallisztes, így ezek az etetőanyagok kiválóan működnek az intenzíven telepített tavakon is, ahol a pontyokat szinte már csak a magas halliszt tartalmú keverékekkel lehet kapásra ingerelni.

img SZABO BENCE UJ BENZAR ETETOANYAGOK 6

Kifejezetten a method kosarakba szántuk ezeket az etetőanyagokat.

img SZABO BENCE UJ BENZAR ETETOANYAGOK 7

Nagyon látványosan dolgoznak a mederfenéken, ami főként a tiszta vizű bányatavakban fontos igazán!

img SZABO BENCE UJ BENZAR ETETOANYAGOK 8

Az elmúlt hetekben nekem a tintahal&polip és a chilli&fűszer működött a legjobban.

Seria Method XL etetőanyagok

Azok, akik figyelemmel követik filmjeinket, biztosan észrevették már, hogy ha nagytestű pontyokra horgászunk, mindig igyekszünk etetőanyagunk beltartalmát tovább gazdagítani különféle darabos összetevőkkel. Ezt elsősorban mikropelletekkel, illetve nagyobb halibut pelletekkel tudtuk eddig megtenni. 2020-ra azonban készítettünk egy olyan etetőanyagcsaládot, melynek tagjai már ?gyárilag” is hihetetlenül tartalmasak. Az XL-es kaják esetében ugyanis olyan keverékekről beszélhetünk, amelyek nagy mennyiségben tartalmaznak 2 mm-es és nagyobb méretű, roppantott halibut pelleteket.

img SZABO BENCE UJ BENZAR ETETOANYAGOK 9

Az XL-es kaják kaptak egy új, feltűnő, piros színű zacskót, így nem lehet összekeverni őket semmivel!

img SZABO BENCE UJ BENZAR ETETOANYAGOK 10

Telis-tele vannak egész és roppantott pelletekkel, illetve a növényi eredetű összetevőik is durvábbra vannak őrölve, mint egy klasszikus, methodos etető esetében.

Az XL-es etetőanyagok 7 különböző ízben kaphatók, melyek a már jól bevált Black Halibut, Red Krill, Green Betaine, Choko&orange, Scopex&fish, illetve a 2020-ban debütáló új típusok a Chilli&sausage és a Dark Choko M. Előbbi kifejezetten a nyári, döglöttnek tűnő vizekhez készült, utóbbi azonban akár már a tavasz folyamán is okozhat kellemes meglepetéseket.

img SZABO BENCE UJ BENZAR ETETOANYAGOK 11

Kifejezetten a bordás kosaras, nagyhalas pecához készültek ezek a kaják.

img SZABO BENCE UJ BENZAR ETETOANYAGOK 12

Nekem a csokis a kedvencem!

Ha nagytestű pontyokra horgászunk, ezektől az etetőanyagoktól aligha van megfelelőbb választás! Minden összetevőjük vonzó a kapitális pontyok számára, szemcseméretük pedig gondoskodik arról, hogy ne csak csalogassanak, hanem helyben is tartsák a halat. Kifejezetten azokon a vizeken ajánlom a használatukat, ahol a sok termetes bajszos mellett rengeteg a ?zavaró”, kisebb hal. Ilyen víz, a teljesség igénye nélkül persze, Maconka, Ohat, Fehérvárcsurgó, de említhetem akár a Balatont is.

Seria Method Pro Corn etetőanyagok

Palettánkról ezidáig hiányoztak olyan, kifejezetten a method technikához készült keverékek, amelyek egyáltalán nem tartalmaznak hallisztet. Az ilyen típusú etetőanyagoknak egyre nagyobb a létjogosultsága, hiszen sok olyan horgászvíz van hazánkban, ahol valamilyen okból kifolyólag a hallisztes kaják nem működnek. Ilyen például a Palotavárosi Felső-tó, azaz a tavalyi method ob helyszíne, de említhetném például a Maty-ért vagy a Pródi Horgásztavat is.

img SZABO BENCE UJ BENZAR ETETOANYAGOK 13

A Seria Method etetőanyagcsalád hallisztmentes tagjai a Pro Corn keverékek.

img SZABO BENCE UJ BENZAR ETETOANYAGOK 14

Az elérhető négy típus a natúr, a natúr fekete, illetve az édeskukoricás és a vajsavas.

Tavaly már egész évben használtuk ezeket az etetőanyagokat és úgy gondolom, hogy ez idő alatt minden igényt kielégítő keverékekké nőték ki magukat. Engem hozzásegítettek életem eddigi legnagyobb eredményéhez, hiszen a 4. helyen zártam a 2019-es method ob-t, de említhetném a Walterland Feeder Masters-t is, amelyen csapatunk a fekete Pro Corn kaját használva zárt a második legjobb magyar csapatként. E két eredményből jól látszik az is, hogy nem kizárólag a ponty horgászatára alkalmasak a Pro Corn etetők, hiszen Szegeden apró, 4-5 dekás kárászokra horgásztunk a fekete változattal.

img SZABO BENCE UJ BENZAR ETETOANYAGOK 15

Használat előtt mindenképpen át kell őket törni egy aprólukú rostán!

img SZABO BENCE UJ BENZAR ETETOANYAGOK 16

Tökéletesek a method technikához, illetve szinte bármelyik békéshalas módszerhez.

Finomszemcsés, porózus, igazi minőségi kukorica illatú, kellemes, naturális ízű keverékekről van szó, amelyek nagyon univerzálisak. A két natúr kivitellel az agyonhorgászott tavakon vagy feletetett versenypályákon is eredményesek lehetünk, míg az aromás változatok Jolly Jokerek lehetnek akár egy hobbipecán, akár egy kiélezett versenyszituációban. A két natúr és az édeskukoricás variáns igazi négyévszakos keverék, a vajsavas használatát azonban főként nyáron javaslom.

img SZABO BENCE UJ BENZAR ETETOANYAGOK 17

Szegeden, a Mastersen nálunk volt a világos és a fekete Pro Corn kaja is. Előbbivel a bóján pontyoztunk, utóbbival féltávon kárászoztunk.

img SZABO BENCE UJ BENZAR ETETOANYAGOK 18

Ezt a terítéket, amely szektorgyőzelmet eredményezett, a fekete Pro Corn etetőnek köszönhettem!

Fine Carp etetőanyagok

A sort 2020-ban (egyelőre) a Fine Carp névre keresztelt, Speciál szériás etetőanyagok jelentik, amelyek kifejezetten versenykaják! Fontos tudni róluk, hogy viszonylag finomszemcsések, de mégsem annyira, mint mondjuk a Pro Corn etetők. Hallisztet nem tartalmaznak, kizárólag növényi eredetű összetevőkből állnak, illetve egy nagyon kellemes, édes aromával rendelkeznek.

img SZABO BENCE UJ BENZAR ETETOANYAGOK 19

A Fine Carp etetőanyagok a Speciál széria tagjai lettek.

Két kivitel készült ebből az etetőanyagból, egy világos és egy fekete. Előbbi főként a már felmelegedett, utóbbi pedig a lehűlt vízben használható eredményesen. Természetesen lehet őket keverni is, ebben az esetben egy átmeneti, szürkés színt kapunk, ami egész évben jól működhet. A Fine Carp kaják nem kizárólag a method technikához készültek, sőt! Nyugodtan lehet őket használni bármelyik finomszerelékes módszer esetében, hiszen önmagukban is nehéz etetőanyagok ezek, így jól süllyednek már szárazon is, megnedvesítve pláne, tehát akár áramló vízben is lehet velük etetni a rakó alá vagy a match úszó köré.

img SZABO BENCE UJ BENZAR ETETOANYAGOK 20

Az összetétel ugyanaz, mindössze a szín különbözik.

A sor egyelőre itt véget ér, azonban hosszú még az év, így további újdongások várhatók! Tapasztalatból mondom, hogy a fentebb bemutatott etetőanyagokkal biztosan nem lehet ?mellé lőni”, így nyugodt szívvel ajánlom használatukat mindenkinek. Szerintem senki nem fog bennük csalódni!

img SZABO BENCE UJ BENZAR ETETOANYAGOK 21

Hasonlóan szép fogásokat kívánok mindenkinek!

Szabó Bence

Képek: Molnár Zoltá

Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .