Ízelítő a Pontyvilág 2014 novemberi lapszámából

Bujáki Géza: Nappalos műszakbanRitkán evezek külföldi vizekre, hiszen idehaza rengeteg csodálatos víz található, melyekben hatalmas pontyok élnek.  Ezúttal mégis külhonban próbáltam szerencsét, Szalma Józsi barátom Frankfurt melletti egyesületi tavára látogattunk el közösen augusztus utolsó napjaiban egy négy napos kalandra. Gyönyörű környezet, izmos pontyok, fantasztikus élmények, erről mesélek most.

Józsival többször horgásztunk együtt Magyarország tavain, és jónéhány sikeres túrát is megéltünk együtt. Cimborám régóta invitál az egyesületi tavukra, amikor szóba kerül mindig jókora pontyokról, és gyönyörű környezetről mesél.

Jean Baptiste Morel: A KD rig

A címben említett rig a pontyhorgászok körében az egyik legközkedveltebb finoman kiegyensúlyozott felkínálási formává nőtte ki magát szerte Európában. Hogy miért? Az alábbiakból kiderül ? mint ahogy az is, hogy hogyan kell elkészíteni.

A KD szerelék az essexi illetőségű pontyozó gururól, Kenny Dorsetről kapta a nevét, aki sok éven át használta sikerrel. Megbocsátható, ha elsőre talán csak egy csomómentes rignek tűnik, ám az a bizonyos apró eltérés igen sokat számít a hatékonyság terén.

Schlott Christian: Teljes bizalommal…

Biztosan mindenkinek ismerős az az érzés, hogy amikor a horgászágyon elnyújtózva szeretné a sötétség első óráit élvezni, egy-két gondolat csak nem megy ki a fejéből: Jól fekszik a szerelékem? Jó csalival horgászok egyáltalán?

A következő szituáció sem idegen talán: bedobáskor kellemetlen érzésük támad, visszacsévélik hát, s mit találnak? Egy reménytelenül összegabalyodott szereléket. De mi a helyzet, ha ezek a megérzések elhagynak minket? Mit tehetünk, hogy mindvégig megbízhassunk a szerelékünk hatékonyságában?

Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .