2013. október 6-án rendezte meg a hajdúszoboszlói Pontyhalász Horgász Egyesület a harmadik Silver horgásztó pergető versenyt. 27 versenyző érkezett meg a gyülekezőre, amelyet egy gyors eligazítás követett. Nem sokkal nyolc óra után kezdődött a verseny. A tó 4 oldala négy szektort jelentett, melyben 6-7 ember horgászott. A szektoron belül a helyeket szabadon bármikor változtathatta az ember. Egy szektorban 45 perc pergetést engedélyeztek, majd egy dudaszó jelezte, a szektor váltásának idejét.
![III. Silver horgásztavi pergető verseny (beszámoló) 1 Reggel 7 órától volt a gyülekező](https://kapitalis.eu/wp-content/uploads/2013/10/harmadik-silver-pergeto-verseny-1-550x365.jpg)
![III. Silver horgásztavi pergető verseny (beszámoló) 2 Eligazítás után irány a pálya](https://kapitalis.eu/wp-content/uploads/2013/10/harmadik-silver-pergeto-verseny-2-550x365.jpg)
Már a verseny elején több csukát is fogtak a versenyzők. Jómagam is egy 57 cm-es fenevaddal küzdöttem meg, amely egy 7 grammos egyedileg átalakított kanál villantóval sikerült becsapnom. A horgászhelyekről azt kell tudni, hogy a vízmélység igen nagy, a talaj pedig a bányászás miatt egyenetlen. Aki a gumihalat részesítette előnyben az biztosan megtalálta a töréseket és padkákat egyaránt. Azt is megemlíteném, hogy a víz alatt gyakoriak az akadók, bedőlt olajbokrok, torzsák, amelyek segítenek a csalik elvesztésében. A verseny vége után jó néhány sporttárs számolt be a veszteségeiről.
![III. Silver horgásztavi pergető verseny (beszámoló) 3 57 cm-es csukám](https://kapitalis.eu/wp-content/uploads/2013/10/harmadik-silver-pergeto-verseny-6-550x365.jpg)
![III. Silver horgásztavi pergető verseny (beszámoló) 4 51-es csukám](https://kapitalis.eu/wp-content/uploads/2013/10/harmadik-silver-pergeto-verseny-35-550x365.jpg)
![III. Silver horgásztavi pergető verseny (beszámoló) 5 Gyöngy Laci egyik csukája](https://kapitalis.eu/wp-content/uploads/2013/10/harmadik-silver-pergeto-verseny-40-365x550.jpg)
Végeredmény:
Férfi kategória:
![III. Silver horgásztavi pergető verseny (beszámoló) 6 1. helyezett: Deczki Gyula 166 cm (3db)](https://kapitalis.eu/wp-content/uploads/2013/10/harmadik-silver-pergeto-verseny-44-550x365.jpg)
![III. Silver horgásztavi pergető verseny (beszámoló) 7 2. helyezett: Radácsi Gábor 154 cm (3db)](https://kapitalis.eu/wp-content/uploads/2013/10/harmadik-silver-pergeto-verseny-45-365x550.jpg)
![III. Silver horgásztavi pergető verseny (beszámoló) 8 3. helyezett: Balla Mihály 108 cm (2db)](https://kapitalis.eu/wp-content/uploads/2013/10/harmadik-silver-pergeto-verseny-46-365x550.jpg)
![III. Silver horgásztavi pergető verseny (beszámoló) 9 4. helyezett: Ungrai Csaba 107,5 cm (2db)](https://kapitalis.eu/wp-content/uploads/2013/10/harmadik-silver-pergeto-verseny-47-365x550.jpg)
![III. Silver horgásztavi pergető verseny (beszámoló) 10 5. helyezett: Gyöngy László 97 cm (2 db)](https://kapitalis.eu/wp-content/uploads/2013/10/harmadik-silver-pergeto-verseny-48-365x550.jpg)
Női kategória:
![III. Silver horgásztavi pergető verseny (beszámoló) 11 1. helyezett: Gyöngy Alexandra 84 cm (2 db)](https://kapitalis.eu/wp-content/uploads/2013/10/harmadik-silver-pergeto-verseny-13-550x365.jpg)
![III. Silver horgásztavi pergető verseny (beszámoló) 12 harmadik-silver-pergeto-verseny-23](https://kapitalis.eu/wp-content/uploads/2013/10/harmadik-silver-pergeto-verseny-23-365x550.jpg)
Mindent összefoglalva egy jó versenyen vagyunk túl. Talán egy picit szétszórt volt számomra a szervezés, de a Silver tó szépen muzsikált. Sokan maradtak még a verseny után pergetni, mert állítólag a délután jobb szokott lenni. Ajánlom minden kedves pergető sporttársnak. Öröm, hogy egyre több pergetésre alkalmas horgászhely van megyénkben. Gratulálok a díjazottaknak és a versenyen résztvevő horgászoknak.
üdvözlettel: Balla Mihály