Gondolatok a Magyar Horgászrendről (szavazással)

Egy szép őszi napon Szabi barátommal csukázni indultunk a Debrecen közelében található, Erdőspuszta szívében megbújó Fancsikai tavakra. Idecsábítottam őt az ország másik feléből, hiszen az elmúlt napokban sok szép, méter körüli csukát is sikerült partra emelni. A halak kegyesek voltak közös pecánk alkalmával is. Sikerült több nyolcvan centi körüli példányt fogni és mindkettőnknek akadt egy-egy méter feletti is. Nagyon jó horgászat volt és tudtuk, hogy kitartásunk meghozza gyümölcsét és hamarosan sokkal nagyobbakat is foghatunk.

A fenti történet vajon mese vagy valóság? Sajnos azt kell mondanom, hogy mese, egy álom, mely beteljesülésre vár. És gondolom, minden kedves olvasó szeretné, ha a fent említett méretű csukák őket is megörvendeztetnék. Csakhogy jelenleg nem e felé tartunk. Halaink nagy része alig éri el a méretesnek kikiáltott kort és máris fazékban, tepsiben végzi. Pedig némi áldozatvállalással és a horgászat szigorúbb szabályozásával néhány év eltelte után szemmel látható javulást érhetnénk el.

Gondolatok a méretkorlátozásokról (Számfira Balázs)

A magyar méretkorlátozás sok szempontból hagy kívánni valót maga után. Elméletileg úgy találták ki, hogy a halak legalább egyszer leívjanak, mire elérik az elvihető méretet. De vajon tényleg elérik a kívánt kort? A MOHOSZ által kiadott, a ?A halgazdálkodás gyakorlata? című könyvet lapozgatva sok ellentmondást olvastam. Vegyük példának a süllőt. A könyv szerint a tejes süllő 3, míg az ikrás 4 évesen válik ivaréretté. Pár oldallal arrébb pedig egy táblázat mutatja, hogy a különböző halfajok adott korban mekkora méretet érhetnek el. Ebből azt olvastam ki, hogy egy 30 cm-es, tehát elvihető süllő kettő- háromnyaras. Tehát akkor a szerzők szerint nagy rá az esély, hogy még nem ivarérett. Végigbogarászva a könyv eme fejezetét hasonló ellentmondásokat láthatunk más fajoknál is. Akkor hogy is van ez?

A halak különböző vizekben különböző ütemben fejlődnek. Így van víz, ahol az adott hal, példámnál maradva a süllő, sikeresen leívik 30 cm-es korában, de van, ahol ezt 40cm-en teszi meg. Ebből az következik, hogy vagy az országos limitet kell feljebb emelni, vagy vizenként más-más méretkorlátozást kell bevezetni az ottani adottságokhoz mérten. Ez hatalmas kutatómunkát igényelne, melynek több év, akár évtized múlva lenne csak eredménye. Vizeink jelen helyzetében ez mindenképpen elvetendő. Nincs ennyi időnk!

Hogy mi a megoldás? A méretkorlátozások drasztikus növelése, méghozzá azonnal! Ez akár több tíz centiméteres szigorítás is lehet annak megfelelően, hogy az egyes egyedek legalább egyszer, de inkább kétszer valóban szaporodhassanak (ha év közben ér el a kívánt méretet, akkor is egyszer leívhatott).  Vizeink halállományának valamint az egyedméretek növekedése érdekében ki kell bírnunk nekünk, horgászoknak ezt az ?áldozatot?. Lássunk egy példát. A mai átlag 40-50 cm-es csukák helyett néhány év múlva sokkal több 50-60cm-es példányt foghatnánk, ha a csuka legkisebb hazavihető mérete teszem azt, 50 cm lenne (vagy akár több, a valós ivarérettséghez mérten). Valamint megszaporodna a 40-50cm-es csukák száma is, hiszen őket nem lehetne hazavinni, mint most, így nyugodtan élhetnének és növekedhetnének vizeinkben.

A méretkorlátozásokhoz tartozik még, hogy szükséges bevezetni egy felső limitet is minden nemes halunkra. Ennek fontossága abban rejlik, hogy sokkal több nagy halat foghassunk. Persze nem a konyhára, hanem az élvezetért. Egy 80 cm feletti csuka, vagy egy 5 kg feletti ponty már megérdemli, hogy ne a konyhán végezze. Sok országban (Pl. Svédország, Hollandia, Kanada) jól működik egy ilyen szigorú rendszer és meg lehet nézni, nekik mennyi nagy haluk van.

Érdemes abba is belegondolni, hogy egy-egy kapitális süllő vagy harcsa akár idősebb lehet kifogójánál is! Ennek tekintetében is különleges bánásmódot érdemelnek az igazán nagy halak. Egy tíz kiló feletti süllő helyett hiába telepítenek esetleg húsz darab kilósat, az soha nem lesz ugyan az, ugyanis akár évtizedekre is szükség lehet, hogy kapitális méretűvé nőjenek.

A méretkorlátozások növelésének valamint felső mérethatár bevezetésének átgondolásakor különbséget kell tenni az őshonos és az invazív fajok között. A jelenlegi horgászrend méretkorlátozással védi az amurt is, melyet szerintem teljesen meg kell szüntetni. Ez a hal nem való vizeinkbe, így védelmére sincs szükség. Érdemes átgondolni, hogy kikerüljön, több más társával együtt, a mennyiségi korlátozások alól is.

Külön ki kell emelnem a harcsát, melyet méltánytalanul nem kedvelnek a horgászok és sok helyen még ajándékot is kap az, aki kifog és hazavisz egy szebb példányt. A legtöbbször azt hozzák fel ellene, hogy megeszi a telepített pontyokat. Ez legfeljebb ott történhet meg, ahol nincs elég küsz illetve keszeg, amik táplálkozásának alapját képezik. A harcsa legnagyobbra növő halunk, és főleg testesebb példányainak horogra kerítése felejthetetlen élményekkel teszi gazdagabbá a szerencsés horgászt. Ezért is felfoghatatlan számomra, hogy méretkorlátozása mindössze 50cm. Ekkora korában a harcsa még nem ivarérett, tehát megint nincs összhangban azzal, hogy legalább egyszer sikeresen leívhasson. Konyhai felhasználásának nem sok értelme van, hiszen még nagyon pici. A harcsa esetében is csak azt lehet mondani, mint a többi halunknál, olyan méretkorlátozásra van szükség, ami biztosítja a szaporodási lehetőséget. Azért is kiemelten fontos ez a harcsánál, mert nem szokás nagy mennyiségben telepíteni, így fennmaradása jórészt a természetes szaporulaton alapszik.

A halételek kedvelői természetesen a szigorítások után is hozzájuthatnának a számukra szükséges halmennyiséghez. Pár türelmes év, mire a halak átlagmérete eléri az új alsó mérethatárokat és nagyobb halakat vihetnek haza a konyhára. Pont azt a méretet, ami szerintem a legnagyobb gasztronómiai értékkel bír. Jelenleg egy 30 cm-es süllő már vihető, így legtöbben viszik is. De mi marad belőle tisztítás után? Egy ember számára is kevés étek. Ellenben egy 40-50 cm-es példány sokkal jobban elkészíthető akár több személy számára is.

Nagyon sok természetes vízen már felismerték a méretkorlátozások növelésében valamint újak bevezetésében rejlő lehetőségeket és szigorúbb szabályokkal védik a halállományt. A Körös-Vidéki Horgászegyesületek Szövetsége például legkisebb kifogható mérettel védi a Magyarországon őshonos csapósügért és több keszegfélét. Meg kell említenem az RSD-t is, ahol 2010-től a 10 kg feletti pontyok visszaengedése kötelező! Ezeknek követendő példának kellene lenniük az egész országban!

Írta és illusztrálta: Nacsa Gábor, Számfira Balázs

Forrás: EUROHORGÁSZ

[poll id=”7″]