Látóképben

Mire gondol a környékbeli horgász ha ezt a szót hallja; Látókép? A bölcs először felnéz az égre és felhők után kutat. Ha nem lát egyet sem akkor ez a válasz; jó víz. Ha úgy történik, hogy a kék égboltra nem zavartalan a kilátás akkor pedig; bizony nehéz az élet arra felé. Aki járt már a 33-as főút bal ?partján? az tudja miről beszélek. Aki nem azok kedvéért lejegyzem, hogy az eső az egyetlen csapás ami az igazi elszánt horgászt is képes a Látótól távol tartani. Ha a tó körüli agyagos út felázik, se előre se hátra nem lehet közlekedni. A csúszós út mindegyik, már helyen ülő embert erősen marasztal.

 

A debreceni horgász mind tudja hogy a környék egyik legszebb horgász vizéről beszélünk. Víztökre impozáns méretű és öreg fűzfái majd’ minden beállót árnyékkal borítanak be. Kellemesek és csendesek a napok arrafelé. Igaz a halak sem verik ki a szák oldalát. Persze csak a napijegyes horgászok nevében merek beszélni. Az évessel bírók közül sok büszkén mesél a tó szerintük jelentős hal állományáról és a súlyos fogási naplókról.

 

Van ott harcsa és süllő is, meg néhány fekete sügér az öregebbek közül. ?Sok? ritkán látott vendég a Tisza innenső felén. Többen állítják hogy a fekete jövevénynek köszönhetjük a törpe harcsák jelentős ritkulását. Elképzelhető hogy igaz, de ha nem is rajtuk múlott azért ennek nagyon lehet örülni.

 

A halak persze itt a nadrágszárban sem ugranak még a tapasztalt ember ölébe sem. Ismerni és etetni kell a vizet ahhoz hogy a hatalmas területen a kevésből fogni lehessen. A haljárás egyébként a többi debreceni állami vízhez hasonló. A telepítések után lehet fogni a halat (ahogyan azt máskor is jó lenne) de sajnos a komoly ellenőrzések híján (tisztelet a kivételnek) mindenki annyit visz s halakból amennyit csak akar. Emiatt persze idő előtt megritkulnak a fogások és az év hátralevő része meglehetősen csendesen zajlik.

 

A tavon vízi kultúra is kialakult. A félsziget végében színes windsurf klub működik. Korábban nudista napozókat is látni lehetett errefelé akik szabálytalanul működve tették (esetleg ma is) még egyedibbé a hely nyújtotta élményeket.

 

Sajnos a szörfös kollégák ha jó szelet kapnak nem igazán törődnek senki mással, nem foglalkoznak mások igényeivel. Probléma nélkül messzire elhagyják a kikötőt és az egész tavat felbolygatják kedvtelésükkel. Érthető hogy élvezni akarják a ritka alkalmakat amikor igazán jól megy, de a pecásokat 100 méternél közelebb talán már nem kellene megközelíteni. Nem is beszélve a folyamatos csapkodásról amit az ügyetlenebbek okoznak. (Sok a kezdő így a vízbe hulló vitorla félóránként felriasztja a pihenő közönséget. Persze nem mindennapos esetek ezek, de sokaknak csak az az egy napjuk van a hónapban amikor a bot végére ülhetnek.)

 

Néhány éve a legrégebbi magyar horgászlap rekordlistáján láttam egy Látóképi fogást. Egy sötét színű gyönyörű 20kg-os pikkelyes ponty volt lefotózva elejtője kezében. A hírt először meghalló (majd a fotókat készítő) újságíró homlok hanyatt rohant Budapestről a vadkeletre hogy szemtanúja lehessen a nagy halnak amit nem intenzív vízen, ráadásul kukoricával fogtak ki. A kékvérű fővárosinak nem kellett csalódnia, igaz volt a hír.

 

Nos ilyen és ehhez hasonló csodák is történtek arra felé. Sőt! Magyarországon ritka módon ebben a vízben jelen van az édesvízi medúza, ami valódi kuriózumnak számít. Bárcsak belőle és a rákállományból is többet láthatnánk! Reméljük lesznek idén is említésre méltó fogások ezen a szép vízen. Valamint reméljük azt hogy a következő történetnek a mi halunk lesz a főszereplője! Legyen is, mert hal itt sincsen sok.

 

A cikket beküldte: Kőbárány (kobarany.blogspot.com)

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .