Címünk: 4031, Debrecen Kishegyesi út 146. Tel.: (52) 739-299 Email: info@kapitalis.eu Rendelj akár regisztráció nélkül!
Horgászkártya
Kapitális Horgász Egyesület
Decemberi nyitvatartás

Öngól a pergetésben

Öngól a pergetésben avagy ACSUKA becserkészése

Az év vége igazán jól sikerült, az általam úgy szeretett hobbimra vagy ha akarjátok nevezzük sportra sikerült az időm nagy részét szánni és ez folytatódott az éve elején is. Nem is akár hogy!!! A hajdúszoboszlói fürdő csónakázó tavára érkeztünk a 2015-ös év negyedik napján. A nyári melegben pancsoló fürdőlátogatók gyakran etetik meg az itt élő pontylakókat kenyérrel, illetve egyéb ételekkel, azonban senki nem látott még ott ragadozót. Ezen nem látott ragadozók becserkészésere érkeztünk! Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Szabálytalanság bejelentése

November 23-án kaptuk a hírt, hogy pergető horgászok több varsát is fogtak a Keleti főcsatorna balmazújvárosi szakaszánál. Ezt az információt továbbítottuk Dúrkó Istvánnak a Megyei Horgász Szövetség halőrzéssel foglalkozó osztályának vezetőjéhez, aki ígéretet adott az ügy kivizsgálására. – A mai napon érkezett is a telefon, hogy halőreink végig járták az említett, szakaszt, ahol egy darab varsára “emlékeztető” (150*80cm-es) törpeharcsa varsát találtak. Felhívták a figyelmem arra, hogy emlékeztessem horgásztársaimat arra, aki szabálytalanságot követ el az nem a halőröktől, hanem tőlünk veszi el a halat, így ha szabálytalanságot észlelnek azonnal jelentsék be. Felhívta a figyelmet arra, hogy akár névtelenül is van rá lehetőség. Jelenleg ezen a telefonszámon lehet bejelenteni a szabálytalanságokat: Dúrkó István 0630-442-9580.

Feliratkozás hirlevelünkre

Kosár
Termék kereső
Nyitvatartás
Hétfő-Péntek 9:00-18:00
Szombat 7:30-14:00

Szállítás

Futárral: 1490 Ft

Pick Pack pont: 990 Ft

Ingyenes 20.000 Ft felett!!!