Posted on Hozzászólás most!

V. Hajdú-Open horgászverseny (beszámoló)

2013.09.15-én került megrendezésre az ötödik Hajdú-Open névre keresztelt horgászverseny a Látóképi víztározó versenypályáján. Aki egy kicsit is rálát a megyei finomszerelékes versenyekre, az tudja, ez a verseny szokott az utolsó lenni a versenypályán. Ezek után a Látóképi matchbotok elfoglalják téli pihenőre szánt helyüket és várják a zöldellő tavaszt. Ne szaladjunk ennyire előre hiszen még csak az ősz elején járunk. A verseny igazi hideg, ködös időben kezdődött, majd a hideg mellett a hűvös erős szél tesztelte a versenyzők idegeit illetve tűrőképességeit. Az időjárás mellett, a halak kapókedve is gyenge volt, a versenyzők elmondása szerint a verseny vége felé kezdtek el enni a keszegek. V. Hajdú-Open horgászverseny (beszámoló) részletei…

Posted on Hozzászólás most!

Csapatépítő kupa a Hobbybolt rendezésében (versenykiírás)

Azt gondoltam, hogy szervezek egy olyan horgászversenyt, ahol a horgászegyesületek versenyezni szerető tagjai egy baráti pecán mérik össze tudásukat egy olyan tavon, aminek a mélysége nem a megszokott, nem mondható átlagosnak. Hogy kevés a nevezésre szánt idő? Aki ráér és részt akar venni, annak elég egy gyors döntés, és már be is nevezett. Remélem sokan leszünk így! üdvözlettel: Jónás József Csapatépítő kupa a Hobbybolt rendezésében (versenykiírás) részletei…

Posted on Hozzászólás most!

Mi itt, a halak ott

Süllő a Derecskei tóból

Ez a horgászat is érdekesen kezdődött. Biztosan sokan vannak azzal úgy, hogy a sporikkal beszélgetve újabb és újabb nagyon fogós helyeket mondanak. Ez is így kezdődött. Sokan ismerik a Kati patakot, amelyet a mostani esős időjárás állandó vízszinten tart (nem úgy mint tavaly, amikor kiszáradt). Sokan járnak oda, mert jól lehetett fogni a kisebb csukákat, sőt akár még süllőt is. Azért beszélek múlt időben, mert mint minden, ami jól működik ez is a kizsákmányolásévá vált. A derecskei részen folytatódó Kati patak nevet vált, amely ott már, mint a Kálló néven folyik tovább. Ezt a helyet választottuk horgászatunk helyszínéül. Mi itt, a halak ott részletei…