
A tározó feltöltésének megkezdését követően elsőként az egynyaras compók érkeztek meg, majd őket az előnevelt csukaivadék követte. A compók az Óhalászi-Holt-Tisza, a Borzanat és a Rókás nádas-gyékényes részeiben úsztak el, összesen 400 kg. A kis csukák nagy területen, a szélvédett nádszegélyek közvetlen közelében szinte egyesével kerültek a vízbe, ugyanis rájuk már ilyen fiatalon is jellemző a kannibalizmus. Négy fordulóban összesen 400 000 csukaivadék érkezett.
Az egyedszám növelése és a Tisza-tó természetes haltáplálékkészletének a jobb kihasználása érdekében évről-évre több egynyaras pontyot telepítünk. Az egynyarasokat követte a kétnyaras korosztály, melyből mintegy 700 egyed haljellel lett ellátva, később a nyár folyamán pedig háromnyaras, úgynevezett piaci ponty került a Tisza-tó vizébe.
2019. 08. 15-én délután újabb és egyben az utolsó 4800 kg „horogérett” ponty is megérkezett a Tisza-tóba. Ezt a mennyiséget, Sarud, Újlőrincfalva, Poroszló, Tiszafüred és Abádszalók között osztottuk el. A halak az átvételt követően oxigénnel bőségesen ellátott halszállító kádakba kerültek és így keltek útra. Minden helyszínen és minden esetben kiváló fizikai állapotban, sérülésmentesen „csúszdáztak” le a tározó vizébe.
Az alábbi táblázatban összefoglaltuk a 2019. évi haltelepítéseinket:
Halfaj | Korosztály | Egyedszám db. |
Tömeg kg |
Ponty | egynyaras | 285 000 | 20 000 |
Ponty | kétnyaras | 30 000 | 15 000 |
Ponty | háromnyaras | 7 500 | 15 000 |
Compó | egynyaras | 133 000 | 400 |
Csuka | előnevelt ivadék | 400 000 | – |
Miután a háromnyaras pontyok utolsó egyedei is otthonra találtak a Tisza-tóban, erre az évre véget értek a telepítések. Jövőre társaságunk folytatja a korábban kijelölt haltelepítési koncepció végrehajtását, amely szerint még több egynyaras ponty várható. Jó kezekben a Tisza-tó.
Hozzászólás