
2018. július 1-én rendeztük meg Welcome Summer nyárköszöntő egyesületi versenyünket a Tüskevár horgásztavon. Jópár versenyt rendeztünk már itt és kaptak akkor a versenyzők hideget – meleget egyaránt, de az a 25 versenyző aki itt részt vett biztosan nem bánta meg. A horgászat szent hármassága itt összeért hangulat – környezet – élmény.
Az öt órás versenyen a horgászok a megszokott versenyektől eltérő módon nem egy hanem két bottal horgászhattak egyidejűleg. A gyors reggeli eligazítás után a versenyzők már már rutinból elfoglalták helyeiket és várták a kezdő dudaszót. A feeder horgászmódszer bizonyult a legsikeresebbnek, de néhány halat láttunk úszós készség használóitól is.

A folyamatos mérlegelés miatt szépen láttuk azt, hogy a fogások torony magasan felülmúlták az előző évek átlagát, természetesen ez lehet attól, hogy horgászaink fejlődnek, de úgy gondolom, hogy a tó üzemeltetője is megtette a rá eső részét a telepítésekkel.

Eredmények:
1. helyezett: Rimaszombati Imre 19820 gramm
2. helyezett: Szöllősi Sándor 17960 gramm
3. helyezett: Suhajda Csaba 17460 gramm
Legnagyobb hal: Béres Ferenc 10760 gramm (ponty)
Összfogás: 182950 gramm

Köszönjük a lehetőséget Imrének, a tó használatát illetően, a résztvevőknek és természetesen az összes segítőnek, akik nélkül ez a rendezvény sem működött volna ilyen gördülékenyen! Elmondhatjuk, hogy ebben az évben ez volt a leghalasabb versenyünk.
Hozzászólás