Az év elején sok változás történt a Megyei Szövetség háza táján. Sok volt a kérdőjel és későn érkeztek a válaszok. Az év elejétől kezeli szövetségünk a Nyugati főcsatornát, amelyet addig a Hortobágyi Halgazdaság üzemeltetett. Most, hogy eltelt a szezon és már az évből is csak csekély idő van hátra, kilátogattunk a Nyugatira, hogy a tavaszi szkeptikusságunkat bebizonyítsuk.

Az idei éveben megnőtt az érdeklődés a csatorna irányt, amelyet köszönhetünk a környező horgászhelyek kiszáradásának a Látóképi víztározó kezelő váltásának egyaránt. Úgy gondolom, hogy még a Szövetség sem gondolta, hogy ebben az évben ilyen kereslet lesz a csatorna irányába.

Jómagam, mint inkább a pergetés szerelmese főként az őszi hónapokban látogatom ezt a csatornát. Az elmúlt években ez a szakasz egy ápolt, rendezett horgászhely volt és örömmel tudatom a kedves horgászokkal, hogy ez ebben az évben sem változott. Szépen karban tartott partszakasz fogadott és a horgászok szemete is csak nagy ritkán keveredett a szemem irányába.

A kapásra most sem volt panasz elég sok akció volt, a kellemetlen időjárás ellenére is. A parton ülő horgászokkal beszélgetve elmondták, hogy egész nyáron ide jártak és nem panaszkodnak, hiszen majdnem minden alkalommal megfogták a „kvótát”.
Nagy örömmel fogadtam, hogy a Megyei Szövetségünk jó munkát végez és méltó kezelője a Nyugati főcsatorna ezen szakaszának, további hasonló sikert kívánok hozzá a jövőben is.
Balla Mihály
Sziasztok,
Ma nekem is sikerült egy remek délelőttöt eltölteni ezen a szakaszon.
Csak megerősíteni tudom a cikkben leírtakat. Gondozott partszakasz, kevés szemét és kicsi csukák 🙂
Vigyázzunk rájuk és engedjük őket megnőni.
Már most is jót lehet itt horgászni.
Matyi