Vasúti csavarozógépek hangja töri meg a pénteki esztergomi éjszakát, de én fejben nem ott vagyok. Kavarognak bennem a gondolatok, kicsit sok volt ez a hét, jó lenne már szelektálni a problémákat egy görbülő feeder spiccet, vagy épp egy eltűnő úszót nézve. Gyerekes és nagyra vágyó ábrándozásomból egy hideg szellő által keltett hidegrázás térít észhez.
Már rég átbillent a nagymutató a faliórán jelezve ezzel, hogy szombat van. Szombat, azaz egy egyesületi verseny hajnala, ami „épp” hogy csak 250 km-re van a jelenlegi pozíciómtól. Megvolt a módszer, megvolt a csali, megvolt a technika és persze megvolt a beosztás is, ami borította az előbbieket. Sebaj, majd legközelebb bepótolom a magam csendességében.
Hétköznap lévén egyedül vagyok a vízparton. Az időjárás sem fogad a kegyeibe, hisz viharos szél és szemerkélő eső fogad a parton. Ezt a kombinációt nem kívánom egy horgásztársamnak sem (na jó, néha a bosszantó versenytársaknak). Nincs az az ernyő, ami megvéd, csak az esőruhában lehet bízni, ami jó esetben vízálló. Az enyémben például szépen megáll a víz…
Épp rakom össze az újonnan vásárolt fotelemet, amikor szemből rám köszön egy idős kolléga. Bús komor hanggal, az eső elől kocsijába bújva tájékoztat, hogy az elmúlt héten nagyon nem evett a hal, 1-2 kárászt vagy dévért lehetett fogni. Az egyesületi tavunkról tudni illik, hogy kiváló fehérhal állománya van, legjelentősebb szaporulata a dévérnek van, de szép a karikakeszeg és bodorka állomány is.
Na nem baj mormogtam magamban, miközben raktam össze a két feederem. Gyors etetőanyag és csali összeállítás után egy kis szemes anyagot juttattam be a kiszemelt helyre és megkezdtem a pecát. Mindkét végszerelékem a Nemzetközi Feeder Szabályzatnak megfelelő hosszú előkés cucc, egyik inkább keszegre, másik kárászra, pontyra hangolva. Etetőkajám egy finomszemcsés, édes, sötét színű kaja, csalinak csonti és csemegekukorica van kikészítve.
Megtörténtek az első bedobások, azaz a „durvábbik” botot betettem egy szem csemegével, a másikat két szem csontival kínáltam meg, de nem tudtam letenni a tartóba. Már a kezemben éreztem annak a dévérnek a húzását, amit a 3 méteres botom 0,5 oz-s spicce karikába vágva mutatott. Szép kezdet. Ám ahogy lenni szokott utána semmi (valahol máshol), de itt, viccet félretéve 1-2 perces ütemmel tudtam húzni a keszegeket, amiknek 85%-a dévér volt.
A csontisdobozban matatva egyszer csak hallok valamit. Horgász fülnek a legszebb hang, mikor egy 70 dekás kárász a tartóban lévő botot úgy meghúzza, hogy megnyekken a lazára állított fék. Megjöttek a szemesre a partnerek. Az ütem úgy nézett ki, hogy 5-6 keszeg csontira, míg a másik boton egy-egy kapás csemegére. Szemben kissé irigykedve figyeli a kolléga, hogy egy ifjonc amur először kiröppen a merítőből, majd másodjára melluszonyával integetve jelzi, hogy feladta a küzdelmet és a kezeim közé akar bújni. Gyorsan megszabadítom a horogtól és engedem is vissza, ahogy a megtömött kosaraimat is, hogy további halakat csaljanak a horgokra.
Az időjárás látja rajtam, hogy nagyon jól szórakozok, így hatodikba kapcsol és elkezdi küldeni ránk a legkevésbé sem frissítő égi áldást. A keszeg népnek pont ennyi kellett, hogy eltűnjenek csak 1-2 jó szándékú bodorka sajnál meg. 5 perce bent lehet finomabbik botom, mikor érdekes sunyi mocorgást veszek észre a spiccen. Van egy sejtésem, mi lehet. Felemelem a botot és óvatosan tekerem. Van rajta valami, tudom is hogy mi, de egy pillanat múlva lemarad. Kitekerem, újradobok, a kukoricás botra teszek egy kicsit nagyobb kosarat, és eldobom az etetés mögé. A csontis megint áll 4 perce, megint szöszmötölés van rajta, de most kicsit odahúzok neki. Megvan megint a koma, ami nem más mint egy rák. (Sokak szerint sajnos) A rákok nálunk túlságosan el vannak szaporodva (egyesek szerint még a gumikukoricát is kikezdik). Látom már szánkázik a víz tetején kifelé, mikor a kukoricás bot leugrik a tartóról. Sikeresen megszákolom a 1,5 körüli kis tükröst, gyorsan visszadobom a felszerelést aztán koncentrálok a rák komámra. Ahogy emelném ki a vízből, megint megugrik a másik bot, most egy 2 feletti töves szánt meg. Örültem is meg nem is, hisz a rák addig olajra lépett, míg a másik pontyot is feladásra késztettem.
Eltelt a 3 óra horgászatra szánt időm, valamint az égiek sem kegyelmeznek, így elérkezett az idő és elindultam haza. Meg kell valljam, most konyhapecára jöttem, így a 2 ponty és 5 kárász hazakísért, a többiek meg izgatottan várják, hogy mikor megyek legközelebb. Azért az kissé vicces, hogy ahogy elhúztam a rákot az etetésről 5 percen belül jött két ponty, lehet féltek hogy át lesz fazonírozva a bajszuk.
Írta és fotózta: Nagy Tamás
