
2014. október 19-én reggel 7 órakor kezdődött weboldalunk negyedik pergetőversenye. Szép számmal érkeztek meg a korai órában versenyzőink, akik már-már feszengve várták, hogy műcsalijaik a vízbe landoljanak. A reggeli gyors regisztráció és eligazítás után következett is a start.


A verseny nagyon szépen kezdődött, már az első dobások után munkára fogták versenyzőink a mérlegelőket. Csapósügér, csuka, csapósügér csuka így váltogatták egymást a halak a mérlegelő csőben.


A versenyben az a horgász volt a legeredményesebb, akinek a megfogott halai hosszának összege a legtöbb lett. Sok féle stratégiát, láttam. Volt aki csak a csukákat kergette, volt aki süllőre ment, de jó néhányan építették stratégiájukat a sügerekre.

Összesen 41 halat zsákmányoltak horgászaink, melyek süllőből, csukából, csapósügérből és fekete sügerekből tevődött össze. A leghosszabb hal mérete, amely egy csuka volt 52 cm volt.



Eredmények:




Köszönjük mindenkinek, aki részvételével megtisztelt minket és gratulálunk nekik a tisztes helytállásért az óriási dagonyázás miatt is. Köszönet Biri Zoltánnak a Keleti Pergetők egyik alapító tagjának, aki fonott damilokat ajánlott fel a díjazottaknak. Köszönet a helyszínért a Hajdú-Bihar Megyei Horgász Szövetségnek, akik biztosították nekünk a pályát. Megköszönném még a rengeteg segítséget a Kapitális csapatának, akik ismét szép munkát végeztek. Reméljük hamarosan ismét találkozunk!
Hozzászólás