0
Your Cart

V. KAPITALIS.EU finomszerelékes horgászverseny (beszámoló)

2014. augusztus 10-én került megrendezésre horgászportálunk ötödik finomszerelékes horgászversenye. Negyvenegy versenyző nevezett, akikből 38-an érkeztek meg a regisztráció ideje alatt. A horgászhelyek kitűzése nem volt egyszerű hiszen az addig a versenypályán horgászók közül senki nem tudott arról, hogy itt ma verseny lesz. Szerencsére találkoztunk a halőrrel Kató Zoltánnak, aki segítségünkre volt.

A felnőtt férfi versenyzőket három szektorba osztottuk. Az „A” szektorban 11, a „B” szektorban 11, a „C” szektorban 10 versenyző mérte össze tudását. Ezen szektorok között helyezkedtek el a női és ifi versenyzők.

Sorsolás közben
Sorsolás közben

Sorsolás után következett a helyek elfoglalása, amely nem volt egyszerű. Ugyan be lehetett menni autóval, de volt olyan hely, ahol nem volt lehetőség akár a rakós bot használatára mivel közvetlenül a versenyző mögött jártak el a nudira fürödni érkezők.

kapitalis_horgaszverseny_2014_172

Versenyünk pontban 8:30 kor kezdődött. Az elején szépen fogták a halat mindegyik szektorban, majd az idő múlásával a „B” szektor leállt. Látszott, hogy a versenyt az „A” vagy „B” szektor legjobbja fogja megnyerni.

kapitalis_horgaszverseny_2014_161

12:30-kor véget ért a verseny. Mérlegelés után pedig következett az eredményhirdetés.

Eredmények:

Férfi felnőtt

1. helyezett: Krausz Zoltán (A4) 7860 gramm
1. helyezett: Krausz Zoltán (A4) 7860 gramm
2. helyezett: Fekete Imre (c7) 7060 gramm
2. helyezett: Fekete Imre (C7) 7060 gramm
3. helyezett: Balogh Attila (B2) 2900 gramm
3. helyezett: Balogh Attila (B2) 2900 gramm

Női

1. helyezett: Németi Krisztina 4740 gramm
1. helyezett: Németi Krisztina 4740 gramm
2. helyezett: Istvány Judit 1160 gramm
2. helyezett: Istvány Judit 1160 gramm
3. helyezett: Ungváriné Fehér Mária 1040 gramm
3. helyezett: Ungváriné Fehér Mária 1040 gramm

IFI

1. helyezett: Nagy Dénes 2940 gramm
1. helyezett: Nagy Dénes 2940 gramm
2. helyezett: Bencze Lajos 2680 gramm
2. helyezett: Bencze Lajos 2680 gramm
3. helyezett: Bajusz Bence 1960 gramm
3. helyezett: Bajusz Bence 1960 gramm

A díjátadó után következett az ebéd, ami szinte már rendhagyó módon babgulyás volt. Szakácsunk az idősebbik Balla Mihály volt. Remélem mindenkinek ízlett.

Részletes statisztika:

Név Szektor Fogott tömeg (gramm)
Szabó László A1 3040
Krakkó Tamás A2 5760
Matkó Sándor A3 2160
Krausz Zoltán A4 7860
Bodnár Tibor A5 1500
Mónus Tamás A6 5860
Lós József A7 3800
Kerekes Péter A8 2060
Ecsedi Zoltán A9 1860
Nagy László A10 860
Bihari György A11 2780
Pál Imre B1 2280
Balogh Attila B2 2900
Juhász Tamás B3 1340
Bakator Dezső B4 1160
Felhősi István B5 1940
Hajdú Tamás B6
Tóth István B7 2500
Jenes Imre B8
Göblyös Attila B9 2440
Kálló Csaba B10 1160
Bengi László B11 2110
Radácsi Kristóf C1 5120
Ungvári Tamás C2
Novák Zoltán C3 3500
Kerezsi László C4 860
Török László C5 6460
Lénárt Gábor C6 4340
Fekete Imre C7 7060
Pintér Lajos C8 2320
Kovács Antal C9 3740
Krucsó Péter C10 3900
Nagy Dénes Ifi1 2940
Bajusz Bence Ifi2 1960
Bencze Lajos Ifi3 2680
Németi Krisztina Női1 4740
Ungváriné Fehér Mária Női2 1040
Istvány Judit Női3 1160

Köszönettel tatozunk mindenkinek, aki segített a verseny szervezésében, lebonyolításában nélkülük nem sikerült volna megrendezni, illetve nektek kedves versenyzők, hogy eljöttetek és részt vettetek rendezvényünkön.

 

Érdekes volt? Küld el másoknak is.

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

vissza az elejére