0
Your Cart

XI. Ohat nemzetközi bojlis kupa (versenykiírás)

A Hortobágyi Halgazdaság Zrt. 2014.-ben ismét Bojlis Kupát rendez. A verseny helyszíne az Ohati Horgász és Bemutató Központ III. horgásztava. A verseny időtartama 144 óra. A verseny időpontja: 2014. május 18. 6:00 – május 24. 12:00. A jelentkezés limitált, 12 csapat jelentkezését fogadjuk el a jelentkezés sorrendjében. A jelentkezéssel, nevezéssel, és a versennyel kapcsolatos tájékoztatást a 30/513-1469 telefonszámon Varga Tamás turizmusvezető ad. A verseny 1-3. helyezettje pénznyereményben részesül. Különdíj a legnagyobb hal fogójának. Az utolsó csapatnak búbánat Minden résztvevő csapat részére ingyen hétvégi horgászat ( A hétvégi horgászat nem átruházható, de az egyes tagoknak nem kötelező ugyanazon a napon élni a lehetőséggel).

Fishing&hunting-ohati-pontyfogo-kupa-03

Szabályok:

-A résztvevő csapatok felállása, 2 fő versenyző, 1 fő segítő (nem kötelező). Amely csapat él a segítő lehetőségével, abban a csapatban a segítő teljes körű csapattagnak minősül.

-Az éjjelek alatt minden csapat köteles kivilágítani horgászhelyét (ennek módja nem meghatározott).

-A sátrakat úgy kérjük felállítani, hogy azok a rendezők gépjárműveinek közlekedését ne akadályozzák.

-Minden horgászhelyet a gátba szúrt, számozott táblák jelölnek. Minden csapat horgászhelye a csapat által kihúzott sorszámot viselő táblák közötti meghatározott hosszúságú partszakasz. A horgászhelyek szektorok is, melyek víz felőli szélét bóják jelölik. Csapatonként 2db dőlő bója elhelyezése engedélyezett, a kijelölt szektoron belül. Kérjük olyan bója használatát, amely megakadályozza a hal illetve a szerelék felakadását, ha ez mégis bekövetkezne, akkor a szervezőket kell azonnal értesíteni.

-Csónakot a verseny ideje alatt csak a szervezők használhatnak probléma megoldáshoz, kivétel az első alapozó etetés.

-A szektorokon kívül horgászni tilos! A szektoron kívüli horgászat a versenyből történő azonnali kizárást vonja maga után!

-A csapattagok fejenként két, összesen négy bottal horgászhatnak egyidejűleg, botonként egy horoggal.

-Csalizni csak bojlival és pellettel lehet, a kutyatáp használata TILOS!!! A pellet méretet nem haladhatja meg a 6 mm-t. A pellet alakja, és száma, illetve kombinációja nem meghatározott.

-A csali pasztázása megengedett.

-Az ólom pasztázása nem megengedett.

-A pasztaólom és a bordásólom használata nem engedélyezett.

-PVA háló használata engedélyezett.

ohati-bojlis-horgaszto-hortobagy-5

-Az első etetés csónakból is történhet a verseny kezdete előtti egy órában. Az alapozó etetés után csak partról lehet etetni. Távirányítású etetőhajó használata tilos! Etetésre csak egészséges, a halakra káros anyagokat nem tartalmazó etetőanyagokat lehet használni. Az etetőanyagba élő anyagot és annak fagyasztott változatát keverni (pl. csonti, pinki, szúnyoglárva stb.) tilos. Emiatt az etetőkosár használata sem megengedett.
Éjszaka (21:00 ? 5:00) etetni csak dobócsővel lehet.

-A szerelék bejuttatása csak dobással engedélyezett.

-A versenyen a horgászathoz kizárólag 3.5lb illetve 150g vagy ez alatti maximális dobósúlyú botokat szabad használni halkíméleti okok miatt.

-Az eredménybe a 3.000 grammot elérő ponty és amur számít be.

-A testbe akadt hal nem mérlegelhető. A versenyen fogott minden halat kíméletesen vissza kell helyezni a horgásztóba. A halak egészsége érdekében pontymatrac, sűrű szövésű, nagyméretű merítőháló, sebfertőtlenítő, szintén sűrű szövésű pontyzsák megléte és használata kötelező. Egy pontyzsákba egyidejűleg 1 darab 5.000 gramm feletti, vagy maximum 2 darab 5.000 gramm alatti ponty tehető. Amur csak magában tárolható. A visszaengedéskor az elúszni már nem képes vagy elpusztult hal nem számít bele az eredménybe.

-Minden, a verseny végét jelző dudaszó előtt megakasztott szabályosan kifogott hal beleszámít az értékelésbe.

-A kifogott halakat fényképezni állva nem lehet, csak térdelve vagy guggolva lehet kézben tartani.

-A mérlegelők a fogásokhoz viszonyított gyakorisággal járják a tavat, de egy megadott ügyeleti számon mindig elérhetők nagy hal, vagy sok hal esetében. A mérlegelés mindig az adott csapat szektorában, az egyik szomszédos csapat egy tagjának jelenlétében történik, aki aláírásával hitelesíti a fogást.

20100704ohatmercurykupak

-Bármilyen vitás esetben a versenybírók döntenek. A versenybírók végzik a mérlegelést és szintén Őket kell értesíteni szabálytalanság észlelésekor. A verseny lezárása után szabálytalanság bejelentésére nincs mód.

-A szabályzat megszegése, valamint a sporthorgászhoz méltatlan viselkedés azonnali kizárást von maga után. A kizárt csapat eredményei törlésre kerülnek és a csapat részére a nevezési díj nem kerül visszafizetésre, illetve nem indulhat a következő versenyen.

-A kifogott halakról és az azokat kifogó horgászokról fotó és videofelvételek készülnek. A Hortobágyi Halgazdaság Zrt. fenntartja a jogot, hogy ezek a felvételek marketinganyagaikban megjelenjenek.

-A Hortobágyi Halgazdaság Zrt., mint jogi személy a vagyonkezelésében lévő területeken a verseny ideje alatt esetlegesen bekövetkezett balesetekért és károkért felelősséget nem vállal!

-A szabály- és programváltoztatás jogát fenntartjuk.

 

 

Kövesd portálunkon figyelemmel a jövő héten kezdődő versenyt!

 

Nevezett Csapatok

1. FISHING AND HUNTING CHANNEL TEAM, 2. CCMOORE, 3. SZA-SZA CARP TEAM, 4. TATI, 5. NORD CARP, 6. FÁBIÁN TEAM, 7. ALEXANDER TEAM, 8. SZANE CARP TEAM, 9. KANALAS CARP TEAM, 10. TOTAL BAITS, 11. HALZONA TEAM, 12. CARP FIGHT

Érdekes volt? Küld el másoknak is.

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

vissza az elejére
×