Kapitális H.E évadzáró versenye a Sziki tavon (beszámoló)

Az idei év utolsó egyesületi finomszerelékes versenyét rendeztük  meg vasárnap a Sziki horgásztavon. Szokás szerint a reggel hét órakor kezdődő gyülekezőre már majdnem az összes horgászunk megjelent. A pályát ötven férőhelyesre tűztük ki, amely egy nem zsúfolt kellemes horgászatot jelentett.

Sorsolás pillanatai

Az öt órás versenyen ismét volt szikrázó napsütés, erős szél, szitáló eső, ahogyan azt már egyesületi versenyünkön a részt vevők megszokhatták.

Szabályzatunk alapján minden békés hal mérlegelhető volt ez alól kivételt képezett a lénai tok.

Attila és 5160 grammos tükröse

Az első órában nem igazán találták a horgászaink a megfelelő csali kombinációt, de az idő teltével egyre több fogásról érkeztek hírek, többen is két-három pontyot fogtak amely bizakodásra adhatott reményt mindannyiunknak.

Közben a szorgos kezek a „BÜFÉ”-nél készítették elő az ebédet, amely Mórucz Tibi tagtársunk nevéhez fűződött.

Eredmények:

I. helyezett: Berki Roland 20600gramm
II. helyezett: Katona László 13800gramm
III. helyezettünk és egyben legnagyobb hal: Oszlánszky Attila 9200 gramm

Gratulálunk az elért eredményekhez horgászainknak, köszönjük akik megtiszteltek minket megjelenésükkel. Hamarosan küldjük az emailt a tavaszi verseny helyszínválasztásához.

üdvözlettel: Kapitális H.E vezetősége

 

Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .