Harcsafogó Verseny 2011. augusztus – második menet

Kicsit megkésve íródott ez a cikk, ám remélem, azoknak a barátaimnak, akik kint voltak azon az augusztusi két napon, tudok pár örömmel teli percet szerezni még így is.

 2011-ben az eddigi versenyektől eltérően, abban a szerencsés helyzetben voltak Látókép harcsavadászai, hogy a megyei szövetség két alkalommal is megrendezte a látóképi harcsafogó versenyt.  Az indulók évről évre, szinte mindig ugyanazok, így egy igazi baráti társaság jött létre, akik, már nem csak a versenyért, hanem a társaság miatt is indulnak.Egy ilyen verseny, már hetekkel a kezdő duda előtt kezdetét veszi, iszonyú meló mindent leszervezni, csónak, csalik, kiegészítők, és persze az elektromos motor. Természetesen nem hátrány, ha nem a verseny előtti napon kell még ezek után rohangálni. És számoljunk, egy nadály egy százas, és jó, ha van vagy száz, egy csomag giliszta, 350-400 forint, a pióca darabja 15-20 forint, nem beszélve a többi kiadásról, futó bérlés stb. Cserébe viszont, két olyan nappal gazdagodunk, amit pénzben nem lehet kifejezni, örök élmény, és azok a látóképi csillagfényes éjszakák a vízen, az, ami mindennél többet ér.Ezen a versenyen új szabály is érvénybe lépett, ami szerintem nagyon jó döntés volt, mégpedig, hogy csapatverseny lett. Így a csapattagok már egymásért is horgásznak, nincs, én ütöm te ütöd stb. harc, mert ugye a harcsa is mindig az ütőst díjazza.

Az új társam, horgászbarátom, Boros Gabi lett. Hosszú évek után édesapámat cseréltem fiatalabbra, aki, már nem mert bevállalni egy újabb, meghosszabbított versenyt, mert elfelejtettem említeni, hogy szintén jó döntésként két órával tovább is tartott a viadal. Mivel az ember nem ül akárkivel egy csónakban két napot, így ez mindkét félnek ugyanúgy megtiszteltetés. Még azt kellene elérni, hogy hétköznapra essen ez a horgászünnep, hogy ne zavarjuk egymás köreit azokkal, akik, csak hétvégén tudnak kijönni, horgászni. Sajnos, még 150 méteren is húztunk el szerelést a verseny közben, ami mindkét fél vérnyomását rendbe rakta, természetesen azonnal, és e nélkül is van szegény édesanyámnak elég baja. Külön érdekesség volt számomra, hogy két kedvenc boltomból is kaptam tesztelni különféle csodadolgokat. A Dream – Fishből, a legújabb harcsa és süllő krémeket, amiktől jobban simulnak a ráncaim, ha sikeresek, illetve a Csali butikból a legújabb fejlesztésű Norizi wobblereket. Kíváncsian vártam, hogy mit is tudnak ezek az újdonságok élesben.

 Reggel 8-kor indult a mezőny, ki merre látott. A szél még épp jó volt, az idő hibátlan, minden csodaszép, leszámítva, hogy egy iszonyatos ideggyulladás volt a gerincemben, amire már három hete csak napi 3 szem fájdalomcsillapítóval tudtam felvenni a versenyt. Sajnos, mint a mesében, reggel vettem észre, hogy pont az utolsó darabot fogom bevenni. Nem szeretném részletezni a gondolataimat, úgy tűnt, most tényleg igazat mondtam a feleségemnek, hogy ha kell, akkor hordágyon vesznek ki a csónakból, de akkor is indulok,- miután felhívta a figyeltemet egy elmeorvos telefonszámára. Az első kört a zsilip felé terveztük, terveztük, mert, ami ezután következett az mindent álmunkat fölülmúlta. Megállás után a második sorozatot sem tudtam végigküldeni a fával, mire Gábor úszója, egy nyeletlen fejsze sebességével alámerült. Bevágás és megvan az első hal, öt perc, ha eltelhetett. Gyors súlyozás, hogy rendezzük a sorokat, de addig is ütöttem tovább a vizet. Bot be, megvártam, hogy elcsendüljön minden, hogy indulhassunk tovább, ám a harik nem így gondolták, mire elindultunk volna, ugyanaz az úszó megint búvárt játszott, bevágás – fárasztás, szákolás, megvan a második, hihetetlen. A következő kapásra sem kellett sokat várni, álomkezdés.

 Alig telt el egy óra és az ötödik harcsa került pányvára.  A harcsák étvágyáról beszél az is, hogy volt olyan, hogy egyszerre két horgot szedett fel a kis mohó. Nem sokszor látni ilyet, még szerencse, hogy van fotó róla, nem sokan hinnék el, mint ahogy azt sem, hogy a délelőttöt több mint 40 kapással zártuk.

 Menet közben próbálgattam az ízeket, krémeket, és kenceficéket. Mit mondjak róluk, hiszen nem reklámot akarok írni, csak a véleményemet, inkább döntse el mindenki önmaga, ha kipróbálta. Mindössze annyit szeretnék elmondani, hogy Gabi majdnem sírva könyörgött, hogy ne az ő oldalán kenjem be a csalikat, mert a szag már ? már, az emberi orr ?szagelbíró? határát súrolta.  Én használtam már igazán komoly harcsa csalikat, kiegészítőket, amikkel az Ebrosok a harcsa pelletüket kezelik és nem sok különbséget fedeztem fel. Leginkább a Black Cat-es aromákra hajaznak, amit gondolom, senkinek sem kell bemutatni, hiszen harcsahorgászatban az már a legfelsőbb szint. Egy óriási különbséggel, hogy mondjuk egy Black Cat-es dip kb. öt ezer forint, addig ezek a dippek, töredék áron hozzák ugyanazt, legalábbis az én orrom szerint, a Gabiéról nem is beszélek. A hatékonyságukról, pedig, majd mindenki győződjön meg saját maga, jó bor meg a cégér, miegymás.   Az illatukat tartották, nem folytak le a csalikról, könnyen kezelhetőek voltak. Úgy gondolom jó választás volt behajózni őket, az eredmény, pedig önmagáért beszél.

 11 körül tudtuk felszedni először a súlyt, ugyanis a kilenc szájbilincs elfogyott, ki gondolta volna induláskor, hogy kevés lehet. Természetesen, ahogy elindult a csónak, azonnal leverte egy újabb harcsa Gábor csaliját, a versenyen számunkra a legnagyobb méretben, ha egy üzlet beindul, kérem szépen. … egyedül csak a szagunk maradt a helyszínen, amit boldogan ott is hagytunk.

 A parton gyors mérlegelés, majd konstatálása, hogy jé, három hét után először ki tudok egyenesedni.  Ha jól érzi magát az ember, az idő szinte repül, a délután is nagyon gyorsan elmúlt, pár apróbb harcsa bánatára. Esteledett, gyors dilemma, üssük éjjel is vagy antennázunk. Mivel a verseny hosszabb lett, így a pihenés mellett döntöttünk. Az ágban kötöttünk le, középtájt. Sok bizodalmam nem volt az estével kapcsolatban. Eddig ugyanis, szinte minden alkalommal sikerült a versenyt totális teliholdra berakni, ami sajnos most is telibe meg lett találva. Azt pedig mindenki tudja, hogy ez a legrosszabb, ami egy harcsahorgásszal előfordulhat. Otthon a nagyszobai égő nem volt olyan világos, mint ez az éjszaka. Lényegében olvashattam volna, amit persze nem akartam, helyette hallgathattam a szokásos esti hangokat, amit a csodálatos csillagfényes éjszaka és a szél felénk hozott. Mégpedig, hogy ki hogyan öli meg a másikat, miután kijózanodik annyira, hogy egy bottartót felbírjon emelni. Hát igen azok a csodás- csendes látóképi éjjelek. Szerencsére, úgy éjjel egy körül ezt a külön színházat is sikerült a szervezőknek leállítani, miközben, ha jól számoltam ötször fordult meg a lakodalmas kazetta, teljes hangerővel természetesen.  Miután kikapcsolták, sajnos ugyanúgy visszhangzott a fejemben reggelig, hogy:  amikorakisfalumbannyugovóratérek?. Még egy ok a hétköznapi verseny mellett.

 Nem szóltam még a felszerelésről, így pár szóban összefoglalnám a számomra lényegest. A bot és orsó, az evidens harcsázásnál, így arról nem írok. Azt viszont fontosnak tartom megemlíteni, hogy az úszók antennára vannak súlyozva. A zsinór negyvenes és ötvenes, attól függően, hogy lekarózunk e, illetve, hogy akadóban ülünk e, vagy sem.  Én nem használok fonottat, túl sok a vándorkagyló, és túl drága a fonott, a monofíl jobban bírja, ráadásul a harcsák mérete sem indokolja a fonottat. Az ólom 100-200 grammig. Fontos a nagy súly, ha sodródunk, akkor is egyenesen kell, hogy álljon a zsinór.  A legfontosabb helyre értünk, a horoghoz. Mindösszesen egy halat veszítettünk el bevágás után, ami megakadt, itt nincs kompromisszum számomra. Évek óta maximálisan megbízhatóan működnek nekem a Tandem baits horgok, akik bojliznak, tudják, miről is beszélek. Sajnos ezek a horgok, szintén csak a két említett horgászboltban kaphatóak, pedig még az olcsóbb árkategóriába is tartoznak. Gyárilag ki vannak csavarva, él tartóak, hegyesek, kellően rugalmasak. Többféle van mindig lekötve nálam, különféle típusok különféle előkéken, így pillanatok alatt tudok, mind a csalihoz, mind az új körülményekhez alkalmazkodni, anélkül, hogy bontani kellene a felszerelést. Direktbe nem kötök, mindig forgóba van rögzítve az előke. Ha szakadok, a gyorsaság mindennél fontosabb, pláne ha harcsafészek felett sodródunk.

 Az esti bevetés előtt, még egy igencsak szokatlan fogást is nevetve konstatáltunk, nevezzük, úgy, hogy hogyan lehet bojlis módszerrel, spiccbotot fogni, szó szerint. Ha nem látom én sem hittem volna el. Unokaöcsémnek, Zsoltikának gyönyörű füstölős kapása volt bojlira, majd furcsa fárasztás következett. Először feljön a zsinór nagy része, majd egy 5-ös spiccbot, majd azon egy majd ötös tükrös. Tényleg jó módszer a bojlizás, talán én is ráállok, ha fogni akarok egy spiccbotot, bár én egy hetes spiccnek jobban örülnék.

 Augusztusban, már gyorsan esteledik, és elég hosszúak is az éjjelek.  Mint írtam nem voltak vérmes reményeim az éjszakával kapcsolatban. Pont emiatt is, még nappal, dobtam párat a kapott Norizi woblerrel, amiről azért előtte már informálódtam. A híre megelőzte ezt a kis magyar csodát. Sikerült a neten is egy filmet keríteni róla.Ajánlom a kétkedőknek, valóban azt tudja, amit mutat: http://www.youtube.com/watch?v=ObYF4aAIOHw

Mozgása, veretése minden várakozásomat felülmúlt. Nem kétséges, hogy a ?po-s?, ?ebro-s? magyaroknak, kihagyhatatlan ékszere lesz.   Még az is lehet, hogy betiltják, vagy fegyverviselési engedéllyel engedik be a taljánokhoz.  Talán híresebb lesz egyszer, mint a Barcelona. A kis fahal, már méterekkel tőlem kisárgállott a tiszta vízből, a mozgása pedig számomra az eddigi ismert hari wobblerekhez képest is kimagaslóan jónak tűnt, pedig jó párral dobáltam már. Pár dobásra odaadtam Gabinak, aki nagy pergető, de még őt is meglepte a kis fahal. Istenem, mit is tudhatna ez egy valódi harcsás éjjelen.  Egy egérúszásos időszakban, ősszel, pedig szerintem nem lehet vele hibázni. Igazi magyar, kézzel, egyedileg készült, kis gyilkoló gép.

 A hajnal csendesen jött ránk, az éjjel ugyanis tök süket volt. Egy rablást sem lehetett hallani egész éjszaka. Hajnali négy körül, már mindketten vigyázzban állva vártuk az indulást. Az első pirkadat jelére elindultunk felfelé, a mély vízre. Gábor nem bírta ki, mindenképp dobnia kellett, hát igen, a pergetővér. Én lepődtem meg legjobban, amikor a harmadik dobásra levett a víz tetejéről egy kis tejfölösszájú sütyit. A víz halkan terült el körülöttünk, egyedül a megkergült hatalmas busák törték meg a tökéletes csendet, amint delfinként ugráltak ki a csónak közelében. Már nincsenek olyan sokan, mint fénykorukban, amikor látó róluk volt híres, viszont a méretük kárpótolhatja majd azokat, akik szeretnek busára horgászni.

 A süllő vissza a vízbe, mi, pedig nekiálltunk az utolsó szakasznak. Tízkor megszólalt a duda, kicsit megváltásként is. A hal már nem evett, ráadásul nagyon erős fronthatás jött, ami úgy verte fejbe a halakat, mint minket a fáradtság. Sajnos a méretek most is, írhatnám, hogy, mint idáig szinte mindig, ismét elmaradtak a harcsához társított méretekhez képest. Elég, ha, csak Csabi barátom utolsó őt-harcsáját említem, amik a két kilót sem érték el. Összesen.  Szegények hiába fogtak 13 darabot, még a dobogóra sem volt elég, pedig darabszámra mindenkit vertek. Egy oviba ültek bele úgy tűnik. Fáradtan, ám nagyon boldogan vártuk az eredményhirdetést, kemény két nap volt. Mint hab a tortán, jegyzem meg még, hogy teljesen egészségesen szálltam ki a csónakból. Pedig a verseny előtt még kiegyenesedni is fájt. Kár, hogy sem otthon, sem a kezelőorvosom nem hitte el, hogy a horgászat az egyedüli gyógyír mindenre, hiába erősködtem.

Még egy apró megjegyzést szeretnék tenni a cikk végére. Ám semmiképpen sem vitaindítónak, mert nem gondolom, hogy bármiféle vitának lenne helye ebben a témában. Mégpedig azt, hogy a kifogott harcsáknak le kellett vágni a bajuszát. Egyszerűen nem tudok azonosulni ezzel a csonkítással, minden csak nem sporthorgász viselkedés. Sajnos, mint induló nekem is ezt kellett tennem. Az apróbb harcsákat, mi mindig visszaengedtük mérlegelés után, így megmenekültek, ám a megmaradtaknak, sajnos esélyük sem volt a verseny végén visszanyerni szabadságukat. Téma lezárva, várom a segítő gondolatokat ebben a témakörben. Kicsit hosszúra nyúlt ez a cikk, de a két nap az két nap, és ezt egy csónakban végigülve, majdnem mozdulatlanul, csak azt tudja milyen, aki már részt vett ezen a fantasztikus versenyen. Hogyan is fejezhetném be, mint Veletek barátaim jövőre ugyanitt, és persze, hogy akkor már csak nagy harcsákat fogunk fogni. RESZKESSETEK HALACSKÁK.  HOHOHOHO!