0
Your Cart

Erzsébet tavi nyári emlék

erzsebet_tavi_nyari_emlek_1

Szeretek új helyeket kipróbálni, megismerni idegen vizeket, tesztelni rajta a máshol bevált csalik és etetőanyagok fogósságát. Ebből ez eddig kimaradt az Erzsébet tó, nagyrészt elhelyezkedése és kényelmi okok miatt. Idén nyáron azonban megtört a jég, melyben nagy szerepet kapott egy régi cimbora unszolása is, ugyan vigyem már ki a gyerekét taníttatni pecázni, hátha rákap az ízére és megszereti. Péter barátom sem tartozik az aktív horgászok körébe, gyermekkorában azonban számos tavat és csatornát látogatott Nagykálló körzetében, így számára is nosztalgikus emlékeket idézett fel a horgászat, jól esett neki is megosztani ezeket gyermekével.

Természetesen előzetesen utána olvastam a helyi adottságoknak, halfaunának és a várható fogási eredményeknek. Igen változó képet festenek az Erzsébet tóról szóló írások. Van aki számtalan nagy pontyról mesél, van aki rablóhalak tömegét emlegeti, van aki szerint a keszeg és kárász alkotja túlnyomórészt , de van aki esküszik a nagy amúrok jelenlétére. Itt is, mint mindenhol, olvastam negatív, halatlan véleményeket is a tóról. Soha semmit sem szoktam tényként elfogadni addig, míg ki nem próbáltam, meg nem tapasztaltam. Hogy tetőzzem a gyereknapot, elvittem magammal kislányom is, így amolyan pihenő pecára készültem. Nem is indultunk korán, nyolc óra bőven elmúlt mire a tóhoz értünk. Útközben is akadt rengeteg látnivaló, hisz a műútról letérve kanyargós erdei homok úton kell menni. Láttunk rókát és őzeket is, valamint számtalan vadnyulat, ahol az erdős részt egy kopárabb váltotta fel. Városi gyerekeknek ezek az élmények sem utolsók. Cimborám már várt bennünket, finoman ?megköszönte?, hogy elfelejtettem neki megemlíteni a homokos bevezető utat, ők ugyanis motorral jöttek. A tóparton barátságos hangulatban rendeztük el a napijegy váltását és kérdeztük meg a lehetőségekről a tógazdát. A helyfoglalás már nem volt olyan egyszerű, hisz eddigre szinte minden helyen ültek. A tó adottságai miatt korlátozott számban lehet fenekező horgászatot folytatni rajta. Szögletes kialakítása miatt egymás zavarása nélkül maximum nyolc helyen lehet horgászni (szerintem), de itt is figyelni kell arra, hogy ne okozzunk felesleges bonyodalmakat se magunknak se másnak. Akik szeretnek óriási nagyokat dobálni, azok nem fogják szeretni ezt a tavat. Nincs is rá szükség egyébiránt, hisz a partvonal és a gát kialakítása miatt a meder hamar eléri a maximális mélységét, mederalakulata onnan szinte egyenletes, akadó és iszapmentes. Úszós módszerrel azonban ennél sokkal többen is horgászhatnak egyszerre. A gát oldalában elhelyezett hintaágyak nagyon tetszettek a gyerkőcöknek, mint ahogy a mini játszótér is. A sekély vízben part mellett küszöket kergetni sem utolsó mulatság, amikor rekkenő meleg nyári nap tűz. A nap ellen viszont érdemes készülni, gyakorlatilag nincs egyetlen árnyékos hely sem a part mellett. Ugyanígy az ivóvízre is gondoljunk előre, csak fúrt kút van. Ennek is iható minőségű, tiszta a vize, némi vastartalommal (ittam belőle természetesen és kutya bajom J ). Jellemző a tóra is a tiszta víz, és a nagy látótávolság. Élvezet így pecázni, látva a megakasztott hal menekülési kísérleteit már jóval azelőtt, hogy elérte volna a partot.

erzsebet_tavi_nyari_emlek_2
Erzsébet tavi látvány

Első lépésben elmagyaráztam a gyerkőcöknek az etetőanyag keverés néhány alapvető ismérvét. Látványkonyha szinten készítettünk egy édes epres, és egy büdös halas etetőanyagot. Elemezgettük a csalik felhasználási módjait, horogra vagy hajszálelőkére történő felhelyezését, valamint az állagukat. Érdeklődve, néha fintorogva szagolgatták a különböző csalikat és kiegészítő anyagokat, dippeket, attraktorokat. Nagy meglepetésemre nem dobták el azonnal az izgő-mozgó csontkukacokat, sőt hamar megtanulták, hogy szúrják úgy a horogra, hogy utána is mozogjon.

erzsebet_tavi_nyari_emlek_3
Etetőanyagok bekeverve, lehetőség szerint mindig kétfélével készülök

Gyerekeknek szerintem először a környezetet, a halakkal való bánásmódot, a kapás izgalmát és a halfogás örömét kell elsajátítani. Erre legmegfelelőbb eszköz egy egyszerű spiccbot. Ez kellően könnyű a gyermekkezek számára, és jól közvetíti a vergődő hal minden mozdulatát, nagy örömet okozva számukra.

Kicsiknek és nagyoknak is élmény a spiccbotos horgászat
Kicsiknek és nagyoknak is élmény a spiccbotos horgászat
Gyermeki öröm minden hal után. Ne feledkezünk meg az árnyékos hely megteremtéséről
Gyermeki öröm minden hal után. Ne feledkezünk meg az árnyékos hely megteremtéséről

A horog kiakasztását azonban egyelőre nem bíztam rájuk, bármennyire is ügyesek voltak. Miközben a gyerekekkel kergettük a keszegnépet a sekély vízben, a feeder botokat is bedobtam nagyságrendileg 30 m távolságra. Pár gombócot utána csúzliztam a frissen beeső kosárnak, támpontul egy szemben levő fát használva. Ilyen távolságra feleslegesnek tartok kiakasztott zsinórklipszes etetést, a damilnak sem használ, és a csúzlizást is gyakorolhattuk kicsit. Persze a gyerekek ezt is nagyon élvezték, gyermeki örömmel lövöldöztek volna még számtalan gombócot a tóban vaktában szerteszét. Sorra jöttek a keszegek, küszök, apróhalak, de a feederek hallgattak.

erzsebet_tavi_nyari_emlek_6
Pihenő feederek

Félóránként csalit cseréltem, de az első három óra kapástalanul telt. Ne bántam, hogy nem kell folyamatosan oda ugrálnom, de azért jól esett volna, ha időnként egy-egy ponty vagy amúr tiszteletét teszi. Péter barátoméknak időközben menni kellett, elbúcsúztunk hát, és megígértük közösen, hogy többször meg kell ezt ismételnünk. A kifogott aprónépet a gyerkőcök visszaengedték és elbúcsúztak tőlük egyesével. Kislányommal kényelmesen megebédeltünk, Ő lepihent, én pedig azon agyaltam mit kellene másképp tenni, hogy eredményesebben horgásszak, mert itt a jelenlegi módszereim hatástalanok. Volt ugyan egy kapásom, de szinte az első kirohanással akasztás után le is fordult a horogról.

Néhány csali között válogatva, de az eredmények ezekkel most elmaradtak
Néhány csali között válogatva, de az eredmények ezekkel most elmaradtak

Finomítani kell hát, méghozzá drasztikusan. Picker botom nem hoztam ki, de egy lágy feeder mindig akad a botzsákban. Előkerült hát, rá tört gubancgátlós hosszú horogelőkés szereléket szereltem 14-es keszeges-pontyos Gamakatsu 1050N horoggal, csalinak pedig elsőre egy szem csontit tettem hosszában megtűzve. A kosárba is tettem csontit két etetőanyag ?dugó? közé rejtve. Ha ezt sem húzza el valami, akkor nincs hal a közelben.

Húzza már húzza, de vajon mi?
Húzza már húzza, de vajon mi?

Gyakorlatilag ettől a ponttól számolva az elkövetkező két órában folyamatosan fogtam halat ugyanarról a helyről, ahol előtte a nehezebb feederekkel kapásig sem tudtam eljutni. Nagy meglepetésemre gyönyörű jász és dévér keszegek húzták a felszerelést szinte folyamatosan, és nagy erővel. Így már azt mondom túl hamar elérkezett az-az idő, amikor kislányom elunta magát, és egyre jobban láttam rajta, hogy pakolnunk kell. Így sem volt okom panaszra, szép terítékkel zártuk a napot. Alkalmi fényképészem kislányom volt, így nézzétek el neki a teríték készítés közbeni pozicionálási problémákat.

Szép záró teríték rövid két óra alatt
Szép záró teríték rövid két óra alatt

Kellemesen elfáradva tértünk haza, tele emlékekkel egy szép és pihentető nap után. Köszönjük az Erzsébet tó kezelőinek, és köszönjük a Kapitalis.eu horgászportálnak!

Catch & Release
Catch & Release

 

Írta: Varga János (GRD)

Fényképezte: Varga Regina (7 éves kislányom J)

Érdekes volt? Küld el másoknak is.

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

vissza az elejére
×