A hidegebb idő bekövetkeztével lehet csak észlelni, hogy milyen tömegben él és vándorol be hazánkban a kormorán sereg. Már két évtizede kongatják a harangot Európában, a természetes vizeket hasznosítók és a tógazdálkodással foglalkozók, minden kézzel fogható eredmény nélkül. Miközben a kormoránok állománya csak nő, növekszik, a vizek halállománya pedig csak fogy. Az különösen fájó, hogy ez a madár meghatározóan nem a természet adta, az ívásokból származó halfajokat fogyasztja növekvő mértékben, hanem a horgászok, vízhasznosítók anyagi erejéből, a nemes hal állományának gyarapítására, kihelyezett növendék korosztályok esnek tömegesen zsákmányul.
A természetvédelmi oltalom alatt álló fajokat az embertől védjük, viszont ezeket a ritkább fajokat sem tudjuk megvédeni az éhes kormorán hadtól. Ma Magyarországon élő és az ősszel, hidegebb időben, november és március között ide vándorló kormoránok számát összesen mintegy 35 000 darabra becsülik (ez egyébként a valós helyzetnél mindenképpen alacsonyabb). Ismerve e madárfaj napi táplálék szükségletét (500 gr hal/nap), akkor sajnos nyugodtan kijelenthetjük, hogy hazai vízterületeink halállománya naponta – csak minimálisan 300 gr hallal számolva – 10 500 kg-al lesz szegényebb. Ez havonta 300 tonna halat jelent, míg ha csak három és fél hónapra (november közepétől február végéig) tekintjük a halállományban okozott hiányt, akkor az 1 000 tonna halat jelent.
Példaként mellé lehet állítani, hogy a statisztikák szerint 2010-ben a horgászok az országban összesen 4 433 tonna halat fogtak. Tehát nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy az Európában élő, folyamatosan növekvő (1 millió egyedet meghaladó), és hazánkban élő és ide bevándorló madarak valóban átkot jelentenek az európai és a hazai vizeink halállományaira.
Érdekes, de szomorú eseményt figyeltek meg a MOHOSZ halőrei a Velencei-tavon a lefagyás előtt. A kikötők körül a nyílt vizeken halászó madarak a vermelő halakat szétriasztva nem kis mennyiségű halállományt üldöztek be az egyes kikötői medencékbe, ahová természetesen már nem mentek utánuk. Az összezsúfolódott, nyugalmuktól megfosztott halakból szinte minden kikötőben volt néhány darabos pusztulás. A következő képek magukért beszélnek, az ilyen vizeken nincs nyugalma a halaknak és állományuk jelentős veszteséget szenved el.
