Szerda reggel nem bírtunk magunkkal és kimerészkedtünk horgászni. Több helyről lehetett hallani, hogy már kiolvadt, kisebb nagyobb terjedelemben vagy akár teljesen is. Nyugati főcsatornára vezetett az utunk. Kissé tartottam a hajnali fagytól, de meg kell nézni, ez járt a fejemben. A Keleti főcsatorna felett áthaladva láttam, hogy nincs gond valóban ki van olvadva és ugyanez a kép fogadott a Hortobágy folyónál is. Azonban amikor a kocsiból kipakolva a Nyugati főcsatornához értünk az a helyzet fogadott, hogy itt nem kell horgászni, mert ez a víz már be van fagyva. A visszafele vezető úton megálltunk Látóképen, hogy mennyire keserves a helyzet. A vízből láthatóan engedtek le és az is látszott, hogy nem mostanában járt bent autó a "nudi" rész felé. A helyzet nem jó, de nem annyira elkeserítő, mint amire számítottam.
[nggallery id=96]
Ahogy mondtam,Május vége!