Hínár (Elodea canadensis)

Hínár Elodea canadensis

Vízi, vékony, hajlékony szárú füvek. Levelük a vízbe merül, vagy a vízen úszik, egyszerű, párhuzamos vagy hajlott elű. Virágjuk magányos vagy füzéres.Virágjuk vagy lepeltelen és egyivarú, a hímvirágnak 1-2 hímje, a termővirágnak pedig 1-2 levél alkotta termője van; v. a virág páros éltű, leple 4 levelű, hímje 4, a termője ugyanennyi, egy-egy levélből alakul, s egymagú makkocska lesz belőle. A vízi növények (hydrophyta) közé igen különböző rendszertani csoportokba sorolható és eltérő életformájú szervezetek tartoznak. Vannak közöttük teljesen a víz alá merült (pl. Caratophyllum, Najas, Potamogeton pectinatus), vegetatív részeikkel a víz alá merült, de generatív részeikkel[1681] kiemelkedő (pl. Ranunculus fluitans, Myriophyllum), leveleiket a víz felszínén és alámerülten is viselő (pl. Trapa natans, Nymphaea, Nuphar), a víz felszínén úszó (pl. Lemna, Stratiotes), valamint magas vízálláskor valamelyik előbbi módon élő, alacsony vízálláskor viszont szárazra kerülő (pl. Polygonum amphibium, Ranunculus aquatilis, Hippuris vulgaris) növények. A vízi növénytársulásokhoz természetesen jelentős mennyiségben algák is tartoznak, amelyeket vízben való elhelyezkedésük alapján mindenekelőtt a plankton-[1682] és a bentoszszervezetek [1683] közé sorolunk. A hínártársulások – különösen a lebegő hínárok – fajokban szegények, viszont a víz mélységének, az áramlási viszonyoknak, az aljzat minőségének függvényében gyakran sűrűn váltogatják egymást.

 

 

Megjelenésük

Hínár magyar mítoszi szó. A nép hitében vízi rém, magyar Scylla és Charybdis, akinek a kedve abban telik, hogy a fürdő gyermeket vagy a jószágot a vízbe rántja és belefojtja. Általában nagy terjedelmű vízi növénymassza, a víz vagy az áradás szokta valahová magával vinni, a vízszínéhez közel messzire elnyúlik, de a vízből csak a virága emelkedik ki, maga a víz tetején barnul, sűrű rakást vagy zátonyt alkot, a vízbeli közlekedés, úszás, halászás stb. közben alkalmatlankodik, és bajos belőle kivergődni, kiszabadulni. Valóságban a hínárnak a fonalmoszatok tömött halmaza felel meg, mely helyenként, mint békanyál, töméntelen s a víz leapadása után vízi vagy tiszapamut lesz belőle.

 

 

hinar5

 

 

Hínár továbbá általában hosszú, vékony, hajlékony szárú, vízben úszó s a vízzel együtt lebegő virágzó növények halmaza, melynek levele gyakran keskenyke, vagy keskenyke sallangu, csak a Potamogeton fajainak egyrésszé (Potamogeton perfoliatus, Potamogeton lucens) szélesebb.

 

 

Több hínár alkalmazkodó képessége azzal nyilatkozik, hogy szárának cikkjei tetemesen megnyúlnak, azért a Hínár vízáradás esetén, a mélyebb (5 m. a Wörthi-tóban) vízben is boldogul. Minthogy a Hínár nem ritkán seregesen nő együtt, sőt egymással összevissza is kuszálódik, a vízben való gázolást vagy haladást gátolhatja, ezért veszett rajta a vízi labirintus-féle értelem.

 

 

hinar

 

 

A virágzó növények közül a legkülönbözőbb családbeli, tehát virágát tekintve, gyakran nagyon eltérő, egész sereg él a vízbe lemerülve s a víz színével mintegy párhuzamosan elterülve. Az ilyen lemerülve himbálódzó növénysereg a hínár-formációt alkotja. A hínár fogalmának felel meg a külföldi irodalomban a szargasszó-tenger vagy az Atlanti-óceán úszó szigete, a németek Wasserpestje, sőt a magyar zsombékja, úszó szigete és ingólapja is mind hínárféle veszedelmes hely.

 

 

Elterjedésük, élőhelyük

Teljesen vízhez kötött, többé-kevésbé azonális társulások, ezért az egész országban megtalálni őket a kisebb, nyugodt (álló vagy igen lassan folyó, olykor időszakos) vizeken, kiváltképp az árnyékolt felületeken. Az egyes fajoknak vannak éghajlati preferenciái, így a mérsékelt égövön élő békalencsék közül a Lemna nemzetség, különösen pedig a kis békalencse (apró békalencse, Lemna minor) inkább a hűvösebb és hegyvidéki élőhelyeken fordul elő, a Spirodela és a Salvinia nemzetség társulásai inkább Dél-Európában, illetve a síkvidéki, melegebb vizekben terjedtek el. Ezért a társulások nem teljesen azonálisak: a mérsékelt égövben fordulnak elő, és azon belül is megkülönböztethetjük a hűvösebb mérsékelt övben és hegyvidéken élő társulásokat a síksági, melegebb vizeket preferáló asszociációktól.

 

 

Életmódjuk

Főleg eutróf és disztróf vizekben élnek, a kevés tápanyagot tartalmazó, savanyú vizeket kerülik. Sem a hullámzást, sem az erősebb áramlást nem tűrik jól, ezért minél védettebb vízfelületen nőnek, annál zártabbak állományaik. A leginkább a kisebb, nádasokkal védett vízfelületeket, öblöket, holtágakat kedvelik. Az árnyékolást jól viselik, ezért előfordulhatnak nádasok tisztásain, zsombékosok közti semlyékek víztükrein, valamint a lápcserjések és láperdők vizes fázisainak aljnövényzeteként is. Emellett gyakran társulnak, váltakoznak nádasokkal, magas-sásosokkal, gyökerező hínárokkal. Egyik víztükörről a másikra főleg a vándormadarak közreműködésével terjednek, de csak rövidebb távokon, mert a növény a levegőben gyorsan kiszárad és elpusztul.

 

 

Szerkezetük, fajkészletük

Szerkezetük többnyire igen egyszerű: planofita (a víz felszínén vagy közvetlenül alatta, szabadon lebegő vagy úszó) szervezetek 1-2 szintű közösségei. A kicsiny, a víz színén szabadon lebegő pleuszton növények uralkodóan a lemnoid növekedési típusba sorolhatók. Ezek mellett társulásalkotók lehetnek még a szintén kicsiny, de alámerülten lebegő riccielloid típusú szervezetek is. Az osztályban ezeknél jóval ritkábban hydrocharoid, illetve ceratophylloid típusú társulások is előfordulnak.A társulások rendszerint csak 2-3 fajból állnak. Az osztály domináns faja az apró békalencse (Lemna minor), amely más társuláscsoportokba (nádasok, magassásosok, láperdők) is áthúzódik

 

 

Dinamika

A társulások dinamikáját jórészt a fajok áttelelési és szaporodási stratégiái határozzák meg. A felszínen úszó pleuszton növényzet télen az aljzatra süllyed le, hogy átvészelje a fagyokat. A lebegő hínarakra jellemző, hogy vegetatív módon szaporodnak, így gyakran nagy vízfelületeket beborító telepekben láthatók. Gyakorta alkotnak mozaikot más vízhez kötődő növényzettel, mint nádasokkal zsombékosokkal, gyökerező hínarasokkal, de lápcserjésekkel, láperdőkkel is. A lebegő hínár előfordulása és összetétele gyakran csak időleges, mivel a szél és vízmozgások, valamint a vízkémiai és trofikus állapot változása átalakulását vagy megszűnését eredményezheti.

 

 

Veszélyeztető tényezők

A lebegő hínártársulások létét három fő tényező fenyegeti: a vízelvezetés, mely a talajvíz csökkentésével más társulások növényzetére és a mezőgazdasági termelésre is hátrányosan hat, a klimatikus szárazodás, melynek következtében a vízfolyások és tavak jó része időszakossá vált és a vízszennyezés, melyet a hínártársulások kiválóan indikálnak. Mindezek mellett a legújabb veszélyt az idegenhonos inváziós növények jelentik, melyek megbonthatják és akár meg is semmisíthetik az őshonos hínárközösségeket. A veszélyes fajok többsége meleg vízhez kötődik, ám „elszabadulásuk” bármikor bekövetkezhet.

 

 

Védelem

A természetes vízfelületeinkre általánosan megfogalmazható irányelv mérvadó a lebegő hínár védelme esetén is. Eszerint a korábbi, vízelvezetésen alapuló gazdálkodást alapjaiban szükséges megváltoztatni és a víz visszatartására, tárolására kell törekedni. Az inváziós növények elleni védelem igen nehézkes, mivel a mechanikai beavatkozások csak időleges megoldást tudnak nyújtani, míg a kémiai kontroll gyakran nagyobb kárt tesz az életközösségben, mint maga a „betolakodó”.