0
Your Cart

A Pontoon 21 megalkotta korunk egyik legmodernebb konstrukciójú plasztik csaliját az Awarunát, melynek  minden részlete tudatos munka eredménye, és  kifejlesztésében a világ legjobb horgászait vonták be, legfőképpen a japán, valamint az orosz és ukrán  versenyhorgászok köréből.

 

 

Sok egyedi tulajdonsága közé tartozik, hogy az Awaruna testében egy csatorna van, mely pontosan középen fut végig a gumihal testében. Ez megkönnyíti bármely módszerhez (Jig Head Rig, Texas Rig, Carolina Rig, Terminal Rig, Drop Shot Rig, Double Hook Rig ) a horog ideálisan egyenes és pontos felhelyezését. Továbbá a csalink hátán egy vágás található, hogy az offset horgokat, és azok hegyét a lehető legprecízebb módon „rejthessük” el benne.

 

 

Az Awaruna sajátos formája párosulva a lágy, de tartós plasztikkal hihetetlen rezgéseket generál a csali vezetése közben a vízben, így érzékelhetővé és „láthatóvá” teszi a nemcsak éhes, de a passzív(!) ragadozók számára is. A hasi „bordák” gazdagítják a gumihal rezgéseinek egyediségét, mivel az élethű kishal mozgását és úszását már sikerült elérni, mely a szokványos gumihalaktól eltérően széles amplitúdóval is felvértezi az Awarunát. A fent említett belső üreg pedig még tovább fokozza a rugalmasságot, és egyszerűsíti a jigek telepítését, legyenek azok bármennyire is összetettek.

 

 

Az Awaruna anyaga a  GUMEXIM  (szabadalom) plasztik, mely minden Pontoon 21 HOMUNCULURES plasztik csali alapanyaga is egyúttal. Ezt a speciális anyagot japánban a Pontoon21 mérnökei fejlesztették ki. A GUMEXIM  tökéletesen megőrzi az eredeti formáját, extra lágy, de mégis tartós. Az Awarunánál a konkurens csalikkal szemben, a lágy anyagösszetétel nem ment a plasztik rovására. Így az élethűen lágy és verető gumihalunk sok fogat valamint „támadást” kibír, jól és tartósan megáll a horgon.

 

 

SFT-ez az a szabadalom, mellyel a Ponton21 Homunculures plasztikjai, így az Awaruna is ízesítve van nem csak külsőleg, de anyagában is. Az SFT  szintén a Pontoon21 mérnökei fejlesztettek ki, mely teljesen eltérő a többi gyártó által használt anyagoktól. Az Awaruna ízesítése nem „erős” ízesítésű vagy aromájú, inkább enyhe és natúr, feromonok  hozzáadásával fokozva a természetességet és a garantált kapást.

 

 

A  szintén szabadalmazott RINCOAL  segítségével sikerült a fejlesztőknek elérni egy olyan egyedi szín hatást és szín összeállítást, mely  feltette a pontot a ragadozók ingerküszöbére. Minden modell színezetét ha napsugarak vagy UV sugarak érik , akkor az az érdekes effektus jön létre, mintha a plasztikunk „belülről fénylene, vagy a színek élnének” . Éppen ezért a  gumihalunk nem csak simán „festett” színű, hanem igazi „élő” hatást és látványt kelt.  Az Awaruna széles színválasztékban elérhető, melyet az orosz és ukrán világbajnok versenyhorgászok együttműködésével állítottak össze az európai vizek és ragadozók számára a Pontoon21 fejlesztői.

 

 

Kiszerelés: 8db/csomag

Márkák

Pontoon 21

Hossz (cm)

6,35

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Pontoon 21 Homunculures Awaruna 2.5inch 102 (Chartreuse fire minnow)” értékelése elsőként

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Pontoon 21 Homunculures Awaruna 2.5inch 102 (Chartreuse fire minnow)

1,990 Ft

Elfogyott

vissza az elejére
×