Posted on 6 hozzászólás

Beszámoló weboldalunk horgászversenyéről

Honlapunk 2008 nyár elején alakult, melynek ez volt a negyedik versenye ezért kapta a verseny a IV. KAPITALIS.EU horgászverseny nevet. A gyülekező reggel 7 órától volt, de a pályatűzésnél már jó néhány versenyzővel találkoztam, akik a kiegyensúlyozottabb verseny érdekében szélesítették illetve tisztították a helyeket. Kiemelném Göblyös Attila, Mester Zoli, Krakkó Tomi és Hajdú Feri lelkességét, akik mindent megtettek az egyenlőbb versenykörülményekért. A megmérettetésre 21 versenyző érkezett, ebből két horgász ifjúsági kategóriában. A felnőttek kategória tagjai három szektorban horgásztak. Beszámoló weboldalunk horgászversenyéről részletei…

Posted on Hozzászólás most!

Csapatépítő kupa a Silver horgásztavon

Véget ért a Hobby Bolt által rendezett Csapatépítő kupa. A megmérettetésnek a Silver horgásztó adott otthont. 13 versenyző nevezett a 4 órás versenyre, amely reggel nyolctól délig tartott. A mezőny igen vegyes volt amelyet női illetve több ifjúsági horgász színesített. A pálya igen halas volt, az első helyezett több mint 45 kg-ot fogott, de a dobogóra jutásra is 20 kg feletti fogásra volt szükség. A zsákmányok zöme kárászból, dévérekből, illetve pontyokból állt, de amur sőt még csukák is horogra akadtak. Azt pedig, hogy a versenyzők jól érezték magukat mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy jó páran még maradtak a 35 fokos melegben és folytatták a pecát. Csapatépítő kupa a Silver horgásztavon részletei…

Posted on 4 hozzászólás

Dobogós a Hajdú-bihari csapat az OHCSB-n

OHCSB 2011

Az elmúlt hétvégén rendezték meg az Országos Horgász Csapat bajnokság (OHCSB) első és másod osztályú versenyét a Velencei tavon. A két forduló eredményei elmaradtak az előző évekhez képest. Jó eredményt csak az érhetett el, aki jól váltogatta és  váltotta a módszereket. A másod osztályban szereplő Hajdú-bihari csapat 55 versenyzési számmal a dobogó harmadik fokára állhatott fel, ezzel feljutottak az első osztályba. A csapat tagjai Göblyös Krisztina, Krakkó Tamás, Takács János, Pintér Lajos, Pinczés István, Török József, Nagy Csaba, Radácsi Kristóf. A csapat kapitánya Újhelyi Zsolt volt, akinek munkáját sokban segítette a két edző is Pinczés István és Id. Nagy Csaba.

A Kapitális csapata gratulál az elért eredményhez és további sok sikert kíván.