Címünk: 4031, Debrecen Kishegyesi út 146. Tel.: (52) 739-299 Email: info@kapitalis.eu Rendelj akár regisztráció nélkül!
Horgászkártya
Kapitális Horgász Egyesület
Decemberi nyitvatartás

pinki

Első élményem a Tisza-tavon

Nem volt véletlen, hogy az ezt megelőző cikk egy ismertető volt a Tisza tóról. Régóta horgászom, az élő Tiszán már horgásztam, illetve holtágain is, de még soha nem jutottam el ide. 2010-ben azonban megtört a jég. Szeptember vége volt. Korán indultunk a Tiszaörvényesen levő Szabics kikötőbe. Csónakos pecára készültünk. Oti, a kapitány, azt javasolta, hogy erős felszerelést vigyünk, mert közel a nádhoz kell horgászni, ahol a halak az akasztásuk után egyből betörnek oda. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tavaszi Spiccbotozás

A fázós hétköznapok és két fárasztó iskolai nap után vasárnapra könnyed pecát terveztem. Reggel örömmel tapasztaltam, hogy az előző napi erős szél alábbhagyott és nyoma sincs esőre (vagy hóra) utaló felhőknek. Bőséges reggeli után bepakoltam a kocsiba és elindultam, hogy felvegyem Norbit, akit fél órája keltettem telefonon. Az előző napi bulitól meggyötört arccal vánszorgott ki, de a kellemes napsütés őt is jó kedvre derítette. Egy közeli csatornára terveztem a pecát, ahol már olvadás után is próbálkoztunk, igen jó eredménnyel.  Megérkezésünk után szomorúan vettük észre, hogy rengeteg a szemét, ami ezelőtt a hó takarásától nem látszott. Megfogadtuk, hogy ha legközelebb jövünk mindenképp hozunk zsákot és összeszedjük. Nehezen érthető, hogy ha valaki ki tudja hozni magával a szemetet, akkor miért nem tudja ugyanúgy hazavinni?

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Két óra a vízparton

A szombati elkeserítő eredmény után, fűtött minket a vágy, hogy felülmúljuk magunkat. Valljuk be nem nehéz az akkori négy darab bodorka felülmúlása. Kedd volt, sütött a nap. Reggel még nem hittem a szememnek, de egyre inkább kezdett beigazolódni, hogy a mai napon jó idő lesz. Már dél is elmúlt, amikor felhívtam Szabolcs barátomat, hogy nem megyünk-e ismét egy kicsit matchezni? Aznap már Ő is befejezte az elintézendő dolgokat és beleegyezett a dologba. Fél 2 lehetett, amikor kiérkezhettünk.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tavasz a télben

Február eleje nem várt ajándékkal jutalmazta meg a horgászokat az idén, végre nemcsak a vizeket borító jégpáncél engedett szorításából, hanem néhány napon keresztül igazi kellemes, tavaszias időt élvezhettünk. A hosszú téli kényszerpihenő után leírhatatlan érzés volt tervezgetni a szezon első horgászatát. Ilyen korai időpontban nem nagyon bíztam még a pontyok étvágyában, elsősorban a keszegeket szerettem volna megtalálni, ezért Látóképet választottam az idei első horgászat helyszínéül. Itt éreztem a legnagyobb esélyt az év első halainak megfogására, bár tudtam, a néhány fokos vízben nem lesz könnyű már a kapásig sem eljutni.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feliratkozás hirlevelünkre

Kosár
Termék kereső
Nyitvatartás
Hétfő-Péntek 9:00-18:00
Szombat 7:30-14:00

Szállítás

Futárral: 1490 Ft

Pick Pack pont: 990 Ft

Ingyenes 20.000 Ft felett!!!