Bekeményítenek a horgászoknak: csak 100 halat vihetsz haza

Legfeljebb száz darab olyan halat lehet az idén megtartani és hazavinni egy-egy éves területi horgászengedéllyel, amely napi kifogható darabszám-korlátozás alá esik. A százdarabos kvóta minden olyan horgászvízre vonatkozik, amelyet a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz), illetve tagszervezetei hasznosítanak. Ez azt jelenti, hogy a korlátozás szinte valamennyi nyilvántartott állami horgászvízre kiterjed, mivel januártól ezeken a MOHOSZ …
Tovább olvasom Bekeményítenek a horgászoknak: csak 100 halat vihetsz haza

Az első áldozat

Nem vagyok egy jövőbe látó, de a 2014-es év sok mindent meg fog változtatni az Erdőspusztai tavak életében. A folyamatos vízhiányt nagyon megsínylik tavaink és ezekben élő halaink egyaránt. A mostani 30+-os hőmérséklet még inkább nem kedvez nekik. A víz hőmérséklete rohamosan emelkedik, amely hamarosan eléri azt a szintet amely nem megfelelő a halak életben …
Tovább olvasom Az első áldozat

Megyei horgászverseny végeredménye 2013.05.25

Ismét átéltünk egy megyei horgászversenyt, amely a versenyzőknek inkább adott hideget mint meleget. Helyszínül a Látóképi víztározót választotta a szövetség.  Az időjárás nem volt kegyes. Hűvös szél, záporok illetve a halak kapókedve nehezítette a halfogást. Összesen 14 csapat, mérte össze tudását, a felnőttek 3 szektorban, míg az ifjúsági horgászok egy szektorban ültek. A verseny végén …
Tovább olvasom Megyei horgászverseny végeredménye 2013.05.25