Címke: Maty-ér

Oravecz István emlékverseny – Maros Mix – MAHOR Kupa 2010

 

A tavalyi sikerekben bízva, ahol ifj. Török József a U22 korosztályban első lett. Most is bizakodva indultunk el a versenyre. Korán reggel – nem inkább- hajnali 2:30-kor indultunk neki az útnak, ami 3 órásra sikeredett. Az úton volt olyan időszak, ahol esett, de mindenképpen borult idő várt ránk. A megérkezés után kipakoltuk a dézsákat és a vödröket, szétosztottuk a kaját, de végül szárazon egybe megkevertük és addig a tortu ázott- szívta a vizet magába- az aromával együtt. Oravecz István emlékverseny – Maros Mix – MAHOR Kupa 2010 bővebben…

MAROS MIX-MAHOR Kupa Oravecz István emlékverseny 2009, Maty-ér

Egy meghívást kaptam az egyik hajdú-bihari csapattól, hogy kísérjem el őket a Szeged mellett levő Maty-érre. Természetesen igen mondtam a meghívásra, egyeztettük az óráinkat és indultunk is péntek délután. Egy nappal a verseny előtt érkeztünk, mert szerettük volna megnézni a helyszínt. Nem kellett csalódni, amerre a szem ellátott horgászásra alkalmas terület honolt. Az maty-éri evezőspályáról azt is érdemes tudni, hogy tavasszal mederkotrás miatt leengedték és újra lett halasítva. A szervezőktől megtudtam ez összesen 650 mázsa halat jelentett, süllő, keszeg, kárász, ponty, amur és maradt a törpe is. MAROS MIX-MAHOR Kupa Oravecz István emlékverseny 2009, Maty-ér bővebben…