Egy körforgós nap (visszatekintő)

Első alkalommal, amikor a Nyugati főcsatornán jártam egy meghívásnak tettem eleget. Brunda Zsolt, aki szintúgy mint én még soha nem járt ezen a vízen, hívott meg. Négyen érkeztünk meg kora reggel a csatorna partjára. Jómagam elindultam pergetni, míg a többiek kishallal, spiccbottal és szintúgy pergetve kergették a halakat. Majd két óra telt el mire visszaértem …
Tovább olvasom Egy körforgós nap (visszatekintő)

Daruvonulás Európa legnagyobb szikes pusztáján

Szeptember végén október elején, ismét megtelt a Hortobágy felett az ég a vonuló darvak krúgatásával, ami jelzi az egyik legnagyobb európai madárgyülekezés, az őszi hortobágyi daruvonulás elérkeztét. Talán kevéssé ismert tény, hogy a Hortobágyi Nemzeti Park nemcsak a kontinens legnagyobb daru-gyülekezőhelye, de egyben a világ darvainak második legjelentősebb átvonulóhelye az észak-amerikai Nebraska után, ahol őszönként …
Tovább olvasom Daruvonulás Európa legnagyobb szikes pusztáján