Gyöngy László – Terepszemle délelőtt

Kissé elaludtunk, most a nap éberebb volt mint mi. Mire kiérünk, már a teljes mivoltában les le ránk. A sugarai, mint lépcsőházak ablakai mögött leskelődő kíváncsi öregasszonyok megvető, hűvös ezernyi szeme, úgy tapad ránk. Tudjuk, hogy valamelyest elkéstünk, az oka pofonegyszerű, valójában nem is igazán akartunk korán kelni. A tiszta napsütés ellenére nincs még meleg. …
Tovább olvasom Gyöngy László – Terepszemle délelőtt

„Párossával szép…”

Úgy tűnik, nem túl rég jártam erre. A napok olyan gyorsan peregnek, mint egy erősebb dobásnál a horgászorsó dobjáról a túltöltött zsinór, amelyek ráadásul néha ugyanúgy összegubancolódnak, mint a hirtelen, egyszerre lefutó damilhurkák. A termőföldeken a múltkor még kislányosan szégyenkező napraforgók most bús, boldogtalan, szomorú magányukba száradtak. Nyoma sincs bennük dicsőségnek, büszkeségnek. Konok szép sugárzó …
Tovább olvasom „Párossával szép…”

Megyei Szövetség hírei szeptemberre

2013.09.16-án 3 nyaras ponty telepítés történt a Megyei Szövetség által kezelt horgászvizekbe. A Keleti főcsatornába 1200 kilogramm pontyot telepítettek melyet a balmazújvárosi, nagyhegyesi és a hajdúszoboszlói hídnál engedtek be új élőhelyükre. A Hortobágy-Berettyóba 800 kilogramm pontyot helyeztek, ezeket az apavári hídtól Bucsa irányába engedték be. A Látóképi víztározóba 1000 kilogramm méretes pontyot telepítettek. 2013.09.17-én előnevelt …
Tovább olvasom Megyei Szövetség hírei szeptemberre