Csapatépítő kupa a Hobbybolt rendezésében (versenykiírás)

Azt gondoltam, hogy szervezek egy olyan horgászversenyt, ahol a horgászegyesületek versenyezni szerető tagjai egy baráti pecán mérik össze tudásukat egy olyan tavon, aminek a mélysége nem a megszokott, nem mondható átlagosnak. Hogy kevés a nevezésre szánt idő? Aki ráér és részt akar venni, annak elég egy gyors döntés, és már be is nevezett. Remélem sokan …
Tovább olvasom Csapatépítő kupa a Hobbybolt rendezésében (versenykiírás)

Mi itt, a halak ott

Ez a horgászat is érdekesen kezdődött. Biztosan sokan vannak azzal úgy, hogy a sporikkal beszélgetve újabb és újabb nagyon fogós helyeket mondanak. Ez is így kezdődött. Sokan ismerik a Kati patakot, amelyet a mostani esős időjárás állandó vízszinten tart (nem úgy mint tavaly, amikor kiszáradt). Sokan járnak oda, mert jól lehetett fogni a kisebb csukákat, …
Tovább olvasom Mi itt, a halak ott

Oravecz István emlékverseny – Maros Mix – MAHOR Kupa 2010

  A tavalyi sikerekben bízva, ahol ifj. Török József a U22 korosztályban első lett. Most is bizakodva indultunk el a versenyre. Korán reggel – nem inkább- hajnali 2:30-kor indultunk neki az útnak, ami 3 órásra sikeredett. Az úton volt olyan időszak, ahol esett, de mindenképpen borult idő várt ránk. A megérkezés után kipakoltuk a dézsákat …
Tovább olvasom Oravecz István emlékverseny – Maros Mix – MAHOR Kupa 2010