Pecamánia Road Show Harsány

Az augusztusi féktelen kánikulában indult a verseny, ezért a helyhúzásnál csak annyi vágyam volt, hogy árnyékba húzzunk. Ez be is, jött a 4. bojlis állásra húztunk, ami még dobogós helyet nem adott soha senkinek, de legalább nagyhalas és árnyékos. Annyira halmentes volt a pályánk, hogy az első kapásra 22h-ig kellett várni. A folytatás is keserves …
Tovább olvasom Pecamánia Road Show Harsány

Egy Harsányi mélylakó

Jó éjt, mondtuk egymásnak a társammal, a sátorba menet, elalvás előtt. Ez lehetett kb. 22:00 – 23:00 óra körül, május 25-én szerdán a születésnapomon, egy kis iszogatás és az aznapi szép halfogások után. Az túlzás hogy aludni indultam, mert minden éjszaka amikor pecázom egy kis izgalommal tölt el, sosem tudok nyugodtan lefeküdni. Minden pecás tudja, …
Tovább olvasom Egy Harsányi mélylakó

Rekordok éjszakája – Egy Harsányi hétvége története

Már több alkalommal is jártam a Harsányi tavon, de mindig horgászbot nélkül érkeztem Egy jó ideje játszottam a gondolattal milyen jó lenne itt egy hétvégét eltölteni. Mivel lassan de végérvényesen haladunk az ősz és a tél irányába, de szabadidővel túl sokkal nem rendelkezek ezért ezt a gondolatot erre az évre kezdtem temetni magamban. Majd néhány …
Tovább olvasom Rekordok éjszakája – Egy Harsányi hétvége története