Címke: fekete suger latokep

Molnár Áron – Látóképi pergetés

2013 őszén végre több szabadidőm lett a korábbiaknál, így volt alkalmam néhányszor kilátogatni a látóképi tározóra az őszi rablóhalas szezonban, így a ragadozó halakat, azon belül is elsősorban a csukákat vettem célba, pergető módszerrel. Korábban rengeteg helyi horgásszal, illetve ismerőssel fejtegettem a látóképi pergetés témáját, elég eltérő véleményeket kaptam, szóval eldöntöttem, rászánok egy pár pecát a dologra, hogy kiderítsem, hogy is van ez. Régebben ezen a vízen inkább finomszerelékkel horgásztam békés halakra, de elhatároztam, hogy kiderítem, mi igaz abból amit mondtak, így az ősz folyamán több napot is csak pergetéssel töltöttem. Molnár Áron – Látóképi pergetés bővebben…

Látókép, ahogy mi csináltuk…

 

November végéhez közeledtünk, amikor reggel a telefonom ébresztett. Egy ismerősöm keresett, akivel már nyár óta nem találkoztam. Éppen Nagykállóra indult és kérdezte tőlem, nincs e kedvem elkísérni, és akkor megnéznénk a híres kállói tavat. Fáradt fejjel még félig álomban, igent mondtam és húsz perc múlva már nálam is volt Sanyi. Hamar elintézte a dolgát, és irányba is vettük a célállomást. Esős idő volt, igazi őszi, a fák lombkoronáján már nem volt falevél és a kora téli kopárság jellemezte a helyet. Nem jártuk körbe a tavat, de amit láttunk elég volt. Igényesen kialakított erősen mesterségesnek tűnő tómeder, középen csupasz szigetekkel. A faházak nagyon ígéretesnek tűntek, és a stégek is, egyedül az a hátrányt találtam, hogy elég magasra lett tervezve, ami valószínűleg azért lehet, hogy erőltetve legyen a csónakból történő fárasztás. Ha értékelni kellene, nem vártam se jobbat sem rosszabbat. Látókép, ahogy mi csináltuk… bővebben…