Egy novemberi pontyozás a Tüskén

2008 november elején nem megszokott időjárás fogadta idén a horgászokat. Egész héten sütött a nap és még éjszaka sem hűlt le a levegő annyira. Úgy gondoltuk tiszteletünket tesszük a Tüskeváron, hátha fogunk idén még pontyot. Rajtunk kívül még sokan gondolkodtak a pontyfogásban, mert szép számú horgászsereg lepte el a tavat. Mi a tó végére ültünk, mivel a szélirány is annak a helynek kedvezett. Jómagam csemegekukoricával, és csontival csaliztam, de a horgásztárssal bíztak a bojlik és pelletek hatásában, így csaliztak és etettek is azokkal.

Egy novemberi pontyozás a Tüskén bővebben…

Fancsikai nyugalom

Nyár eleje óta, szinte hetente járunk hétvégente a Fancsikára, igazi eredményt eddig nem sikerült bejegyezni, de ami késett, az nem múlt. A mai napon ismét meglátogattuk a már jól megszokott helyünket, természetesnek vettük, hogy ismét a pihenés lesz a középpontban. Szokásunkhoz hűen, azért megszabadítottuk még a horgászat elején a tavat egy pár deka törpeharcsától, de abba hamar beleuntunk, bár kivételesen nem is csak az apraja jött.

Fancsikai nyugalom bővebben…

Egy nyugis vasárnap

Ismét egy vasárnap, ismét egy pihenőnap, ismét egy peca. A hely megválasztása a Tüskevárra esett. Délelőtt 9 körül érkezünk meg. Gyors feltérképezés után a magas partot vettük célba, mivel a sziget zsúfolásig tömve volt. A hosszú partszakasz legutolsó helyén pakoltuk le magunkat, mondván, hogy ezen a részén a tónak még soha nem pecáztunk, hátha itt ólálkodnak a kapitális példányok.

Egy nyugis vasárnap bővebben…

Október a ladányi tavon

Minden kezdet nehéz. Ez így volt a horgászat helyének meghatározásánál is. Több horgászhely is van, de vajon melyiket válassza az ember, így október elején. A mostani horgászat célja, főként a pihenés és kikapcsolódás volt, nem feltétlenül az, hogy akár hal is kerüljön a merítőbe. (nem mellékesen került). Püspökladányban a hatos horgásztóra mentünk. A tóról azt kell tudni, hogy hal gazdag terep, csak az akadók nagyban megnehezítik a fenekező horgászatot. Mi ezt előre tudtuk, így az úszós módszert is alkalmaztuk, mint rajtunk kívül az összes többi horgász. Még soha nem láttam egy helyen ennyi úszózó horgászt.

Október a ladányi tavon bővebben…

Tüskevári rekordom

A napijegyes tavakról mindenkinek megvan a véleménye, így nekem is. Maga a hely szerintem az egyik legigényesebb horgászhelyek közé sorolható. A tógazda egy hal centrikus ember, aki odafigyel arra, hogy miként bánnak a kifogott halakkal. Nekem nagyon jó élményem van az első horgászatomról a tavon. Még valamikor a nyár elején lehettem kint bátyámmal és fogtam egy 8 kg körüli pontyot. Akkor mondta a halőr srác, hogy éjszakánként a nagyobbak is jönnek.

Tüskevári rekordom bővebben…

Horgászboltunk Debrecenben a Kishegyesi út 146 szám alatt található. A legújabb és legjobb minőségű termékeken kívül államijegyek és területi jegyek értékesítését is ellátjuk a hét minden napján.