Földesi horgásztó

foldesi he 103

2020-02-08

A Földesi Horgásztavat, amelynek neve Budaházi horgásztó 1991-ben hozták létre, amiben nagy segítséget nyújtott a Rákóczi Mezőgazdasági Termelő Szövetkezet. A Szövetkezettől kapta ugyanis a 10 hektáros földterületet – ami bármilyen mezőgazdasági növény termesztésére alkalmatlan, a rossz minőségű talaja miatt – a Horgász Egyesület, majd a tó medrének kialakításában is aktívan részt vett mezőgazdasági gépjeivel.

foldesi he 102

foldesi he 101

A Horgásztó helyén egy ősnádas volt. A Horgásztavon található 6 sziget – 5 nagy és a befolyóval szemben 1 kis szigetecske – kialakulásáért elsősorban az időjárás felelős, hiszen annak idején a mostoha idő miatt nem sikerült kihordani a mederből a földet. Mára azonban ezek a szigetek esztétikailag is jól mutatnak a tavon.

foldesi he 104 foldesi he 105

1992-ben töltötték fel a medret vízzel a Keleti-főcsatornából és ekkor történt meg az első betelepítés is, első alkalommal ponty, amur és kárász került a tóba, illetve néhány tag hozott bele folyami harcsát, aminek a mérete már 50 kg fölött lehet, ivadékai pedig a mostanában fogott rekord méretű példányok. Már említett ősnádasban voltak már halak és halivadékok is, sőt a halastó feltöltésekor a Keleti-főcsatornából is érkeztek halak: süllő, törpeharcsa, csuka, dévérkeszeg, naphal.

foldesi he 106 foldesi he 108A süllő állományunk ebből az időből származik. A törpeharcsa egy időben nagyon elszaporodott, ennek érdekében a vezetőség fekete sügért, ami a törpe természetes ellensége. Mára a törpeharcsa állomány szerencsére visszaszorult egy normális, kezelhető szintre.

foldesi he 103

A ’90-es évek közepétől dunántúli mintára bevezetésre került a beírókönyv. A mai napig fennáll a doboza a kifolyó mellett. Később megjelentek az orvhorgászok, akik főleg éjszaka járták a tavat, hálóztak, gereblyéztek. Ennek megakadályozása érdekében vezette be az akkori vezetőség a 24 órás őrszolgálatot.

1996- tól a hajdúszoboszlói Bocskaiból halivadékot sikerült szerezni és egy alkalommal nagy mennyiségű compót is! A ’90-es években elkészült egy bekötő út. Igyekezet volt a fásításra is több-kevesebb – inkább kevesebb – sikerrel.

Megközelítés:

Ha Földes felől Hajdúszovát irányába a települést elhagyva kb. 500-m múlva jobbra kell fordulni majd kb. 3. km. után lesz egy nyárfa sor aszfalt út és ott ismét jobbra kell fordulni egyenesen haladva szembe egy sorompó ott balra és látni fogják a tavat. Debrecen,-Hajdúszovát felől pedig mielőtt beérnénk Földesre lesz egy kereszteződés és ott balra kell fordulni.

Akik a halastavat Debrecen felől közelítik meg, azoknak annyi változás van, hogy amikor átjönnek a Keleti főcsatorna debreceni hídján, az első nagy kereszteződésnél balra kell fordulni.

foldesi he 121

Árak:

  • Napijegy: (12 órás horgászatra)
  • felnőtt: csak állami jeggyel 3500 Ft – 2 bottal
  • Sporthorgász 24 óra: 4000 Ft – sebfertőtlenítő, pontymatrac kötelező

ELVIHETő:

  •          – Gyermek horgász: 2 kg egyéb.
  •          – Ifi horgász:1 db. nemeshal max.: 3 kg-os és 2 kg egyéb.
  •          – Felnőtt horgász: 2 db nemeshal max.:6 kg összsúlyban  és 3 kg egyéb.

 

Méretkorlátozás:

  • ponty: 30 cm; nyurgaponty, amur, csuka, balin: 40 cm;
  • süllő: 30 cm; kárász: 10 cm;
  • Compót; Feketesügért; Koi pontyot; Aranykárászt; Aranyhalat azonnal vissza kell engedni !

 

Felszerelés:

  •      -Gyermek 1 db. könnyű úszós felszerelés.
  •      -Ifi 1 bot szabadon választott felszereléssel.
  •      -Felnőtt 2 bot szabadon választott felszereléssel.

KIVÉVE: PERGETŐ ÉS MŰCSALIS MÓDSZEREK !

  • -A megtartott nemes halat a fogási naplóba AZONNAL be kell írni és; vagy a területi engedélyre feljegyezni ! Egyéb halat a horgászat befejeztével.
  • – Horgászni csak a tó őrház felőli oldalán lehet. az övcsatornán tilos horgászni !
  • – Parkolni csak az út jobb oldalán lehet.
  • – Haltartó használata kötelező.

 Kérjük vendégeinket a part és a víz tisztán tartására, a kulturált szórakozás érdekében.

Elérhetőség:

Nagy Attila /elnök/ 06-30/410-1550
Karacs László /gazdasági vezető/ 06-30/412-2234
Az egyesület levélcíme: 4177, Földes Zoltai u. 2.