Sulyom (Trapa natans)

 

Egykor közönséges volt, termését csemegeként fogyasztották, mára azonban Európa több országában veszélyeztetett növény lett, ezért nálunk is védik.Az úszólevél lemeze rombusz alakú, nyele úszóhólyagos, bőrnemű, elöl durván fogas. Az alámerült levelek fésűsen szeldeltek. A virágok a levélrózsa leveleinek hónaljában képződnek, rövid nyelűek, magánosak, fehér szirmúak. A termés 2-4 cm hosszú, 2-4 szarvú, csúcsán koronával vagy anélkül.

 

 

Elterjedése, élőhelye

A sulyom (Trapa natans) tavak és holtágak egyéves, eleinte az iszapban gyökerező, később úszó hínárrá váló faja. A víz felszínén kiterülő jellegzetes levélrózsáit egymáshoz szorosan illeszkedő, rombusz alakú, fogazott szélű levelek alkotják. A növényt a felfúvódott, levegővel teli levélnyelek tartják a víz felszínén. A sulyomnak alámerült levelei is vannak, ezek gyökérszerűek és szeldeltek.

 

A fehér szirmú, négytagú virágok júliusban?augusztusban jelennek meg a felszíni levelek hónaljában. Szeptemberre érik be a növénynek a 2?4 hegyes szarvat, a csúcsán pedig koronát viselő termése.

 

 

A magyarság régen ismeri a sulymot. Kitaibel Pál útinaplójából, Jókai Mór, Borbás Vince, Kieselbach Gyula és mások írásaiból tudjuk, hogy termését ?az állatok és az ember egyaránt fogyasztják?. A tüskés termést főzve vagy sütve csemegeként ették, a lisztjéből még kenyeret is sütöttek. Népi elnevezései (csemegesulyom, vízi gesztenye, vízi dió, vízi mogyoró) arra utalnak, hogy igen kedvelték. Nagy Jenő szerint a XIX. század ötvenes, hatvanas éveiben Nyíregyházán ?annyira dívott a főtt sulyom evése, hogy a piacon úgy árulták, mint a gesztenyét, és a nép oly nagy tömegekben fogyasztotta a közkedvelt csemegét, hogy a felvágott és szétdobált szúrós sulyomhéjak szinte lehetetlenné tették a mezítláb való járkálást?. Igmándy József szerint Debrecenben még 1907 és 1912 között is árulták. Petrikovits László írásából értesülhetünk arról, hogy a nyíregyházi piacon a XX. század elején néha még feltűnt egy-egy sulyomárus. Miskolcról is jártak sulymot vásárolni Tiszalucra, ahol a gyerekek csónakból, a növényről is szedték termését, késő ősszel és télen pedig (még a jég alól is) a meder fenekéről ?tapogatókkal? gyűjtötték. A sulyom levélzetével a lovakat etették.

 

 

Borbás Vince 1894-ben a sulyom veszélyeztetettségéről írott, A sulyom pusztuló félben című cikkében megállapította: ?Az európai sulyom szemlátomást pusztul. Hazánkból is ismerjük a sulyom gyérülését.? Borbás szerint megfogyatkozását ?a tavak, holtágak, állóvizek kiszárítása, a folyók szabályozása?, ?a fürdés, halászás? és ehető termésének gyűjtése okozza. Dabóczy Ernő 1900-ban a sulyomról szóló dolgozatában ezt írta: ?E növény úgy látszik, hogy Erdélyben is pusztulásnak indul, és kívánatos volna, hogy előfordulásának körülményeit, termőhelyét, elterjedését az érdeklődők följegyeznék.?

 

Napjainkra Nyugat-Európában annyira megritkult a sulyom, hogy veszélyeztetett növénnyé vált. Elsősorban ez az oka annak, hogy hazánkban is védelem alatt áll, pedig nálunk még nagy állományai élnek, és nem tartozik a közvetlenül veszélyeztetett növényfajaink közé.

 

A sulyom gyűjtése

Tüskés termését ősztől-tavaszig a folyók mentén, mocsaras területeken a legújabb időkig gyűjtötték, sőt helyenként még ma is gyűjtik. Az Ormánság mocsárral körülvett falvaiban az asszonyok a sulymot (súly, Siklós vidékén susa) egész héten át gyűjtötték, szombaton megfőzték s vasárnap szekérrel vagy fejen hordott kosarakban a távolabbi, északra fekvő falvakba vitték eladni. Igen sok sulymot gyűjtöttek a Tisza mellékén és Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza, Szolnok piacain árulták. Irodalmunkban istennyila, súly, szamár tövis, tiszavirág, vad mandola, vízi dió, vízi gesztenye néven fordul elő. Egykori elterjedését számtalan alföldi helynév őrzi (Sulymos ér, Sulymos tó). A sulyom fogyasztásáról gyakran szólnak a régi magyar botanikai munkák (Melius Juhász Péter, Csapó József, Diószegi Sámuel). 1648-ban a réti halászok a sárospataki várnak sulymot is szolgáltattak be. A sulymot úgy gyűjtik, hogy 2?3 m hosszú bot végére bunda- vagy gubadarabot szegeznek és ezzel kavargatják a vizet. A sulyom tüskés termése beleragad a bunda-, gubadarabba, amelyről fakéssel lekaparják. Szokásos, hogy a víz fenekére rossz subát eresztenek s kötélen csónakról húzzák, úgyhogy a termés szarvaival a subába ragad. Régebben a debreceni piacon a sulyomárusok a termés tüskéit erre a célra készített asztalon vágták le az asztallapba illesztett horgok alá helyezett kés segítségével. A sulymot nyersen, főzve, sütve eszik. Az alföldi falvakban a gesztenyét helyettesíti. A nagyobb mennyiségben szedett sulymot télen a padláson elteregetve tartják. A Bodrogközben meghámozzák, megszárítják s a téli fonás idején az asszonyok egy-egy marék sulyommal eltudják a vacsorát. A főtt sulyomból kevés rozsliszttel és zsírral pogácsát is sütöttek. Európai fogyasztása már a neolitikumtól és a bronzkortól kimutatható. A nagymennyiségű sulyomhulladék alapján joggal tekintik a bronzkor burgonyájának. Megemlítik a fogyasztását a görög és római írók, középkori feljegyzések. Napjainkban a Balkánon, Olaszo.-ban, Moldvában, a lengyeleknél, oroszoknál még mindig fogyasztják. A volt vladimiri kormányzóságban tatár dió, a Volga torkolatvidékén kalmük dió néven került a sulyom a piacra. A sulyom használatos a népi gyógyászatban is. Dioskorides, Galenus nyomán erről már részletesen írt Melius Juhász Péter 1578-ban megjelent Herbariumában. Botanikai irodalmunk szerint héját cserzőanyagnak is használták s a sulyomhéj főzete a ház földjére öntve megöli a bolhákat.

Horgászboltunk Debrecenben a Kishegyesi út 146 szám alatt található. A legújabb és legjobb minőségű termékeken kívül államijegyek és területi jegyek értékesítését is ellátjuk a hét minden napján.