Horgászat eredete

Minden élőlénynek szüksége van vízre. Az ember mindig is kereste a vizek közelségét, melyek a régi időkben hemzsegtek a haltól. A halat pedig az ember kifogta és megette. Ezt ásatási leletek, barlangrajzok, kőbe vésett ábrák, majd írott anyagok bizonyítják.

 

A hal már az asszírok, föníciaiak és az egyiptomiak történelmében szent állatként szerepelt, volt a hűség jelképe, de böjti eledel is. Az egyiptomi sírkamrák falát halak és halfogást ábrázoló rajzok díszítik. Az ókor híres horgászpárja, az egyiptomi királyné, Kleopátra és a római harcos, Antonius egymással versenyzett horgászatban. A köztudottan ínyenc rómaiak vízterületeket kerítettek el a tengertől, ezekben az öblökben a megfogott halat tárolták, sőt szép kövérre hizlalták.

 

A Bibliában, az Énekek énekében szintén találunk utalást a halfogásra. A kereszténység elterjedése tovább fokozta a halkultuszt, mivel a böjti időszakban csak a halfogyasztás volt megengedve. Ez a halkultusz a középkorban megtorpant.
A Duna-Tisza táján megjelenő magyarságot nem csak a nagy legelők és az állatok számára elegendő jó víz csábította az ittmaradásra, hanem a mesés halbőség is. Őseink Ázsiából hozott halfogási szenvedélyére több bizonyíték utal. Ilyen a Volgán használatos kuttyogtató, amely napjainkban is megtalálható és alkalmazzák. A halfogás végigkísérte a magyarság történelmét. Erre utalnak a gyakori család, helységnevekben előforduló utalások. A hazai családneveknél a Nagy és Kis után a Halász az egyik leggyakoribb. A régi idők halszeretetét (szellemét) több helység is őrzi: Halas, Nagyhalászi, Halásztelek, stb. A vármegyék címerében is megtaláljuk a halábrázolást (Szabolcs, Bihar), és szerepel Kiskunhalas városi címerében is.

 

hajducimer

 

A régi szólásmondásokban is sok utalást találunk a halra. Ilyen például: ?Eleven, mint a csík”, ?Fejétől bűzlik a hal”, ?Él, mint hal a vízben”… Minden nap használjuk ezeket a mondásokat, és nem is gondolunk rá, vajon honnan erednek, mit is jelentettek? Egyértelmű viszont, hogy a hal fontos szerepet töltött be őseink életében.

 

Első írott okmányunk, amely halra utal, 1001-ből származik. Ebben István király halas vizet ajándékoz a Pannonhalmi Apátságnak. Ez is bizonyíték arra, hogy a halas víznek nagyobb értéke volt, mint a töretlen földnek. A további évszázadokban is írásos anyagok bizonyítják a hal jelentőségét a magyarság életében. Zsigmond királyunk 1430-ban hatalmas birtokért adja cserébe a tatai vár melletti dunai, kitűnő vizafogó helyet. A régi okiratok szerint Nagy Lajos idejében Szegeden már 4000 halász volt. Ez a város halas történelmünkben mindig nagy szerepet töltött be.

 

Mátyás király történetírója szerint ebben az időben a magyar haza vizei térfogatának egyharmada hal volt. Ha csak a fele volt is igaz, akkor is csodálatos lehetett a halbőség. A Dunában és a Tiszában tehát bőven volt hal, és már akkor ismerték a tartósítás néhány módját is: például sózták, füstölték.

 

Carp 6788

 

Mikor a török rátelepedett az országra, minden megváltozott. Elvonulásuk után a robbanásszerű népességszaporodás szinte kikövetelte a mocsarak lecsapolását, a vízrendszerek szabályozását. A hajdani halbőség megszűnt, de megnyílt az út a modern, mesterséges haltenyésztés felé, melyben sok magyar szakember tett szert világhírre.

 

Vitathatatlan, hogy az ősi halfogási módok között első helyen a horgászat szerepelt. A halbő folyóból dárdaszerű, egyágú szigonyfélével könnyen ?kihorgász-ták” a halat. Egy XIV. századi freskón Nagy Lajos lánya látható fejedelmi kísérettel, ahogy hasonló módon horgászik. A történelemben sok híresség kedvelt időtöltése volt a horgászat: I. Rákóczi György leveléből kiderül, hogy ötarasznyi hosszú pisztrángot fogott, melyre joggal volt büszke.

A XVII. században Sárospatakon megjelenő oktatási könyv a horgászatot már sportként emlegeti. A Kassán megjelenő kalendárium pedig 1700 elején azt írja, hogy a horgászat májusban gilisztával vagy cserebogárral kezdődik, szeptemberben pedig ?bögöllyel” kell folytatni.

 

Elkerülhetetlen, hogy ne utaljunk a horgászirodalom alapművére. I.Walton – Ch.Cotton: A tökéletes horgász címmel Angliában 1653-ban megjelent könyvében már leírja hogyan kell horgászni. Ekkor már alkalmazzák az orsót, a vezetőkarikát és 12 féle műlegyet. Sőt, olvashatunk benne az előetetésről és csaliba kevert mézről (ízesítés!). Ez az írásos munka elterjedt az egész civilizált világban és eljutott az Osztrák-Magyar Monarchiába is. Itt először a nemesség és a módos polgárság kezébe került, de rányomta a bélyegét az alakuló hazai sporthorgászatra is.

 

Hermán Ottó az 1800-as évek derekán már arról ír, hogy a magyar népies horgászat olyan változatos, hogy párját ritkítja. A kosztos horog szerinte a magyarság kezében tökéletessé és természetessé vált. A könyvében szereplő ábra alapján a kosztos horognak egyik végén van a fogórész (F), a másikon pedig a csapó (Cs). Ide csatlakozik a kötővég (Kt), másik végén találjuk az ólmot (0), és végül a horgot (H). Amilyen egyszerű, olyan tökéletes. Ezt a módszert tavasztól őszig alkalmazták. A csali igen változatos volt: giliszta, lótetű, béka, apró hal, sőt túrót és sajtot is használtak.

 

Hermán Ottó véleménye szerint az ősi magyar horgászatnak egyedülállóan pozitív vonása, hogy törekszik a legtermészetesebb halfogási módszerek alkalmazására. A világhírű magyar polihisztor szerint a magyar horgászszerszámokat (az akkorit) a természetesre törekvés mellett a finomság jellemezte. Ez más népek horgásztörténelmében ilyen mértékben nem található meg, a horgászat őshazájában, Angliában sem lelhető fel. Anglia viszont a szervezett horgászat hazájává vált már a XVII. században.

 

A szervezett horgászat gyorsan terjedt a kontinensen is, először a cseh, osztrák, lengyel területen. Magyarországra csak jóval később jutott el. Az első horgászegyesület hazánkban 1908-ban alakult meg, Budapesti Sporthorgászok Egyesülete névvel. A II. Világháború után a horgászat ugrásszerű fejlődése következett be, 40 egyesület 5000 horgász tömörült horgász szervezetbe. Ez a növekedés azóta is tart. Napjainkban már tömegsport.

 

A horgászat olyan tevékenység, amely sokféle természeti és gyakorlati ismeretet kíván. Ismerni kell a vízterületet és az ott honos halfajokat. Az utóbbiak táplálkozási szokásainak ismerete, na meg egy kis szerencse is szükségeltetik. Halfogásra akkor van esélyünk, ha minden vízzel, hallal kapcsolatos ismeret birtokában vagyunk, ebben rejlik a horgászat művészete.

 

A hal végigkísérte az emberiséget a barlangtól napjainkig, a kézzel kifogott haltól a legmodernebb horgász és halász módszerekig. Elmaradhatatlan része az emberi kultúrának. Vigyázzunk vizeinkre, hogy a jövő nemzedékek életében is betöltse azt a szerepet, amelyet őseinkében, hogy ők is megismerjék a horgászat igazi, bensőséges sikerélményét.

 

Szerző: PAPP KÁROLYNÉ