Tigrismogyoró (Cyperus L. Esculentus)

tigrismogyoro

 

 

Tigrismogyoró Spanyolországból származik, ahol magas tápértéke miatt az emberek étrendjében is megtalálható. Ugyanúgy használják fel az emberi táplálkozásban, mint a hagyományos mogyorót. Ugyanakkor üdítőt is készítenek belőle, amit hidegen fogyasztanak. Ezt hívják tigrismogyoró italnak. A gumóból nyert szirupot és olajat, szintén nem csak a horgászatban használják, hiszen megtalálható sok spanyol konyhában is. A formája lehet, gömb alakú, vagy hengeres, kissé nyújtott. Elismertségét annak köszönheti, hogy nagyon komoly és értékes belső tartalommal bír, épp ezért nem véletlen az emberi táplálkozásban való felhasználása sem.

 

 

Egyik fő erénye, a nagyfokú szilárdság, ami nagyon nagy előny a horgászatban, hiszen e tulajdonságának köszönhetően kitartóan áll ellen a kis halak támadásának. A hazai boltokban általában 1kg-os kiszerelésben kapható, sőt még normál, és extra méret közül is válogathatunk. Külföldön nagyobb, akár 25 kg-os csomagolásban is hozzájuthatunk ehhez a csalihoz. Hazánkban az általános horgászat során még annyira nem elfogadott, de véleményem szerint hamarosan érdemes lenne, akár a 25 kg-os kiszerelés forgalmazása is, (akár a kedvezőbb ár miatt) hiszen a bojlizás szerelmesei között egyre inkább tért hódít.

 

 

A tigrismogyoró elkészítését és főzését nem kell túlbonyolítani. Első lépésként a megvásárolt gumókat, be kell áztatni. Az áztatás ideje változó lehet. Jómagam a minimum 24 órás áztatást ajánlom, de nyugodtan szívhatja magába a vizet akár 48 órán keresztül is. Figyeljünk arra, hogy az áztatás során bőséges mennyiségű vizet használjunk, hiszen ugyanebbe a lébe történik majd a tigrismogyorónk főzése. A főzés ideje minimum 20-30 perc legyen, de fél óra fölé felesleges elmennünk. Persze itt is fontos a saját tapasztalat, hiszen változhat forgalmazóként a bolti tigrismogyoró mérete, keménysége. Meg kell találnunk az arany középutat, hiszen nem jó, ha túl puha a gumó?bár ez ritkán fordul elő?, mert akkor nehézkes a felfűzése, és nem tud ellenállni a kis halak támadásának. Abban az esetben, ha túl kemény, szintén gond lehet a csalizáskor, ráadásul megterhelheti kedvelt halaink szervezetét. Ha elkészült a csalink, akkor megkezdhetjük vele az etetést. Nem lesz könnyű dolgunk akkor, ha olyan vízen próbálkozunk, ahol ritkán, vagy egyáltalán nem találkoztak a halak még a tigrismogyoróval.

 

 

Mindig vegyesen, kukoricával, vagy bojlival együtt szórjuk a tigrismogyorót. Kezdetben, a mixünk 10%-ában tartalmazzon csak tigrismogyorót, majd fokozatosan emeljük a mennyiségét, de az 50%-ot ne haladja meg, a fent említett okok miatt. A tigrismogyoróval történő etetésnek van egy nagyon különleges, és egyben pozitív hozadéka. Mint már többször említettem a komoly és értékes belső tartalom miatt, a halak a felvett gumóknak csak egy részét tudják hasznosítani egy étkezéskor. A maradék, nem feldolgozott, viszont tápértékben még bővelkedő tigrismogyoró maradványokat kiürítik magukból a halak, ezáltal újabb kisebb mennyiségű ?etetésnek? megfelelő táplálékot juttatnak az eredeti etetés közelébe. Ezért fontos, hogy csak mértékkel történjen a tigrismogyoróval történő csalogatás, hiszen számolhatunk ezzel az úgynevezett ?önetetéssel? is. Nagy előny ennél a csalinál, hogy viszonylag kis mennyiséggel, rövid idő alatt, nagy kiterjedésű zónát tudunk etetni, a pontyok és amurok segítségével.