Újságok kategória bejegyzései

Ízelítő a Pontyvilág decemberi lapszámából

Bujáki Géza: 

Bányatavi kalandozások (2. rész) – Idegen terepen

 

Kép-1

 

Ez a pontytúra nyárutón esett meg, és az idei esztendő egyik legemlékezetesebbje volt. Színhelye egy Pesthez közeli, kb. 150 hektáros öreg kavicsbányató, amelynek területe napról-napra növekszik, mivel az egyik végén jelenleg is kitermelés folyik. Ízelítő a Pontyvilág decemberi lapszámából bővebben…

Pontyvilág októberi előzetese

Sági Tamás:
A 26,6 kilós mámor

Kép-1

…Botom teljesen karikába hajlott, a zsinórom pedig szinte pattanásig feszült. Pár másodpercig átvillant az agyamon, hogy talán akadóba van a halam, azért nem tudom egy picit sem húzni. A patthelyzet még vagy tíz másodpercig tartott, mire az első, kb. egy méter zsinórt végre fel tudtam tekerni az orsómra. Mikor már mintegy 5-6 méter zsinórt nyertem, a csónakba szálltam és még mindig erősen próbáltam magam felé húzni az állatot, nehogy visszaforduljon a biztonságot jelentő fák közé. Ahogy közeledtem a csónakommal, észrevettem a fejlámpám fényénél, hogy ez az első hal, amelyik nem balra, a nyílt vízre, hanem jobbra menekül, a partszéli nádas és hínármezők közé. Szerencsémre a nádfal elől el tudtam téríteni, viszont egy nagyobb hínármezőbe alaposan betekerte magát. Igyekezem egyik kezemmel a lehető leggyorsabban lefejteni a zsinóromra tekeredett hínárszálakat, úgy, hogy közben a másik kezemmel próbáltam feszesen tartani a zsinórt, nehogy kirázza a horgot a szájából a hal. Nem sokáig tűrte a vízinövények fogságát, és ahogy megérezte, hogy körülötte fejtem le a menedéket jelentő hínárt, iszonyatos erővel megindult, ezúttal egy kb. 50 méterre lévő szigetecske felé. Pontyvilág októberi előzetese bővebben…

Pontyvilág szeptemberi száma


Bármilyen szereléket is használunk, sosem lehetünk benne biztosak, hogy a megfelelő pozícióban van-e a fenéken. Egy mellúszó lebbentés is elég ahhoz, hogy megváltozzon a helyzete. Ugyanez igaz a Stiff rigekre, vagyis a merev szerelékekre is. Az is előfordulhat, hogy a horgot levelek vagy gallyak borítják, tehát hatékonysága gyengül. Aligha fogható így hal. A keszegfélék támadása szintén ronthat a csali felkínálásán; nem csoda, ha órákkal később elveszítjük a megakasztott halat.
Egy tökéletesen tálalt szerelék esetén sem garantálható, hogy a ponty minden pozícióból felveszi. A pontyok példának okáért sokszor rajta fekszenek, a hasuk a szereléket a fenékre nyomja. Természetesen így nem tudják beszippantani a csalit. OLVASD TOVÁBB…

Pontyvilág augusztusi számának előzetese

Max Nollert:
A fogós kérdés
Mi a fontosabb: a hely vagy a csali?

A pontyhorgászat során sok ?fogós? kérdés merül fel, de olyan sok, hogy az összes megválaszolására egy pontyhorgász teljes élete sem elegendő. Ennek ellenére persze több eséllyel állhatunk neki a pontyozásnak kellő tapasztalatok birtokában, mint tennék azt azok híján. Pontyvilág augusztusi számának előzetese bővebben…