Megérkeztek Egyesületünkhöz az állami jegyek és területi engedélyek

Nagy volt az érdeklődés az állami jegyek iránt, de talán még nagyobb a Látóképi víztározó jegyeire. Mondhatom, hogy lehullt a lepel. 2016-ban a tározó kezelője a Hajdú-Bihar Megyei Horgász Szövetség maradt, az ára pedig nem változott maradt 23.000 forint az éves engedély ára. Változás azonban az hogy a kíméleti terület bekerült az engedélybe.

Nem tudja, hogyan horgászhat az idén? – Ezt kell elolvasnia

Legkésőbb februártól várhatóan minden állami tulajdonú horgászvízre kiválthatják idei állami és területi jegyeiket a horgászok. Addigra ugyanis a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) végrehajtja a csaknem 700 nyilvántartott állami halgazdálkodási vízfelületet érintő hasznosítási változtatásokat, amelyek lényege, hogy e vízterületek kezelői 2016-tól döntően horgászszervezetek lettek. Az idén egységes állami horgászokmányt hoztak forgalomba, amely az eddigi állami …
Tovább olvasom Nem tudja, hogyan horgászhat az idén? – Ezt kell elolvasnia

Magyar Országos Horgász Szövetség közleménye a haszonbérletekről

A Magyar Országos Horgász Szövetség az egységes állami horgászokmányok kiadása és a vizek haszonbérletének tárgyában ezúton tájékoztatja a Horgászokat és az Egyesületeket: Az új egységes állami horgászokmányok első kontingense legyártásra és a tagszervezetek között kiosztásra került.