Nagy Tamás – Egy ráknyi idő

Vasúti csavarozógépek hangja töri meg a pénteki esztergomi éjszakát, de én fejben nem ott vagyok. Kavarognak bennem a gondolatok, kicsit sok volt ez a hét, jó lenne már szelektálni a problémákat egy görbülő feeder spiccet, vagy épp egy eltűnő úszót nézve. Gyerekes és nagyra vágyó ábrándozásomból egy hideg szellő által keltett hidegrázás térít észhez.

Megtörtént az őszi telepítés a K-V-be

500 kilogramm 3-4 kg között ponty került kihelyezésre a K-V csatornába. Szombat reggelig horgászati tilalom van az adott vízterületen. Szombat reggel hét órától lehet kergetni a halakat. Napijegyet nálunk a Kapitális horgászboltban illetve a többi debreceni és balmazújvárosi boltban is vásárolhattok.

Hivatalos információk a vízeresztésről és a gátkapuk nyitásáról a Tisza tavon

Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően az előttünk álló téli időszakban is kombinált vízszintre számíthatnak a Tisza-tó hasznosításában érdekeltek. Erről született megállapodás a szeptember 27-én, Kiskörén rendezett hagyományos egyeztető tárgyaláson. A tározó leürítése ezúttal is két ütemben történik meg, a vízszintet a tervek szerint november elsejétől kezdődően 580 centiméterre csökkenti, majd két nap múlva fokozatosan 620 …
Tovább olvasom Hivatalos információk a vízeresztésről és a gátkapuk nyitásáról a Tisza tavon