1
Your Cart

Koós Ferenc – Miért pont a Horizont?

Immár hatodik éve hogy a Koós Catfish Horizont botok (300 cm és 330 cm) a horgászboltok polcaira kerültek. Nem ismerem a pontos eladási számokat, de minden évben több száz darab kerül az új tulajdonosához. A környező országok mindegyikében forgalmazzák. A Horizont maximálisan beváltotta a hozzáfűzött elvárásokat. Ár érték arányban is a legjobb botok egyike. Az aktív használók népes táborától csak elvétve hallani kritikus megnyilvánulásokat, és ez nem véletlen.

20181029 090203

A Koós Catfish botcsalád minden tagja közel harminc év rendkívül intenzív harcsahorgászat tapasztalatának és kb. nyolcszáz, köztük száznál is több kapitálisnak mondható ragadozó eredményes fárasztásának a hozadéka. Hozzá fűzném, hogy a legkülönbféle vizeken nagyrészt csónakból, pár méterre horgászva űztem a harcsákat. Partról is csak nagyon ritkán vetettem a horgaimat tíz méter fölé, vagyis a fárasztásaim nagy része közelharcosnak minősíthető, mindez általában horgászbarátnak nem nevezhető környezetben.

Az első teszter 1

Az első teszter

csapatban horgászva 1

Csapatban horgászva

Ez a nem rövid időszak rendkívül hasznos volt, mert testközelből figyelhettem meg a harcsák életét, táplálkozását és a viselkedésüket vadászat közben. Ennek a ténynek, tapasztalatnak a botfejlesztésben is jelentősége van.

Dunai 60+1 (1)

Dunai 60+

A megfogott harcsáknál nálam mindig jóval több kérdést vetettek fel a nem akadt, a leakadt, vagy a fárasztás során elvesztett halak. A harcsázásra sajnos jellemző az üres bevágások, a lemaradások magas aránya ezt el kell fogadni, de ha túl gyakori a jelenség érdemes felülvizsgálni a felszerelésünket.

[wpcsp id=”104113″]

Idei 70+

Idei 70+

Kétezerben lecseréltem a monofil zsinórjaimat, nyúlásmentes fonottra, ami jelentősen növelte az eredményes fárasztásaim számát. A későbbiekben a gerincesebb botokra váltás hozott értékelhető javulást. Kiemelkedően jónak számít a tízből hét akadás, én már régóta tudom tartani a hét-nyolcas arányt. Hozzá teszem a fektetett botos horgászat miatt az értékelhető kapások száma is magasabb, de erről egy kicsit később. Ehhez az eredményhez a gerinces botok hosszának növelése is hozzájárult.

Idei1

Ugyan még csak kettő év telt el, hogy egy két kivételtől eltekintve kizárólag partról és társaságban horgászom és az idei a harmadik idényem. Úgy gondolom, hogy a társas horgászataim vagy a csapatban megfogott közel másfél tonna harcsa elegendő tapasztalatot adott, hogy objektíven, elfogultság mentesen értékelhessem a Horizont botot. A Horizonttal a csapatban fogott harcsáink mérete jellemzően vegyes, de az elért átlagsúlyunk magasabb a megszokottnál.

Itt nőttem fel A kedvenc horgászvizem 1

Itt nőttem fel. A kedvenc horgászvizem.

Itt nőttem fel 90 es évek eleje 1

Itt nőttem fel. A 90-es évek eleje.

Az első méretesebb halunk, ami már klasszikus csapatmunkának minősíthető egy október eleji dunai hatvanötös volt még tizennyolcban. A társam „Csoszi” a buffogásai alapján megmutatta a területet, én méteres pontossággal megkerestem a halat, és meghatároztam a csali felkínálás helyeit. „Csoszi” kb. hetvenméteres távolságból hét, nyolc perc alatt fogta meg a háromharmincas Horizonttal, negyvenhatos Koós zsinórral, partról. Ennek a halnak a fárasztása a mérete miatt a távolság ellenére közelharcosnak minősíthető. A határozott, kemény fárasztás szükséges volt a terep adottságai miatt. Alkalmas csónak híján csak kényszerűségből választottuk a partot, ugyanis a területen túl sok vándorkagylós uszadék fa hevert. Még az én ötvennyolcassal szerelt pecáimat is „karcsúnak” ítéltem meg erre a terepre. Ugyan a bot nem az én kezemben volt, de a „munkáját” így alaposabban figyelhettem meg. Azokban a percekben jutott eszembe először a gondolat, hogy a Horizont a „harcsahorgászok barátja” olyan szépen dolgozott. Végig feszesen tartotta a halat, utána nyúlt, amikor kellett, hatékonyan közvetítette a szükséges erőt és mégis „lágyabb” volt a fárasztás ahhoz képest, amihez én szoktam. Tizennyolc októbere csapat szempontból sok eseményt tartogatott még számunkra ugyanis a vége felé a kedvenc harcsafogó verseny helyszínünkre látogattunk az Ohati hármasra Hortobágyon. Ott tesztelhettem először a Horizontot nagy távolságból egy termetesebb harcsával. Kétszáztíz méter leküzdése a negyvenhatos hallal megterhelve, nyolc percet vett igénybe. Még mielőtt megjegyeznék, nem „tépem” a halat! Egyszerűen ennyire hatékony a Horizont, fárasztás közben. A speciális karakterisztikájának köszönhetően ennél a botnál nincs „üresjárat”. Egyetlen pumpával minimum kettő és fél méter nyerhető, normál bevontatás mellett is. A pumpa indításánál a spicc még a hal felé néz, miközben a botnyél a kezünkben közepes erőkifejtéssel eljut a függőlegesig, a gerinc ezután végzi a dolgát és utána húzza az egész bottestet, eközben kompenzálja a halunk kirohanásit is. Az érzések nem teljesen tényszerűek, de a Horizonttal nagyon élvezetes a fárasztás. Fontos megjegyeznem, hogy a botot tartó kezünk az orsótartó felett húsz centivel legyen, így még a kapitális harcsák partra juttatása sem megterhelő. A múlt évi halaim egyike egy hetven kiló feletti volt kb. kettőszázhatvanötről, ő is csak tíz percet vett igénybe és e közben nem nagyon hittem, hogy nagyobb lesz ötvennél.

Multévi 70 feletti 1(1)

Múlt évi 70 feletti.

Az eredményesség függvénye még a kapásészlelés és a bevágás vagy finomabban a hal megakasztása is. Minden fórumon és minden adandó alkalommal elmondom a passzív, az állított botos (még nevet is adtak neki a „modern harcsázás”) és az aktív a letett botos harcsázás közötti különbségeket. Teszem ezt annak ellenére, hogy a Horizont az állított botos horgászatra is készült. Az „aktívnál” természetesen nem a letett botok mellet alvó horgászokra gondolok. Az egyik különbség a kapás észlelésében van.

Ohat ősz 1

Ohat ősz

A közel horgászatnak köszönhetően nagyon sokszor láttam a harcsák kapásait. Az óvatos nagyobbak rá fognak a csalira, valamelyik irányba negyven-nyolcvan centit meg indulnak vele, majd rájönnek, hogy valami gyanús, valami nem „kerek” és ha tehetik, vagy maradt rá idejük már ki is fújták. Ez a típusú kapás az állított, előfeszített botokon általában értékelhetetlen, míg a fektetett csúszóra szerelt rendszereken látható kapásként jelentkezik. Így sem marad mindig idő a bevágásra, de a horgászhelyemet illetően legalább nem bizonytalanodom el, mert tudom, hogy van érdeklődő. A két mód közötti hatékonyság különbséget szemléletesebben mutatja talán a versenyeken elért eredményeink. A múlt évben három harcsafogón indultunk, abból kettőt nyertünk jelentős darabszám és súly különbséggel és egy második helyet értünk el, kizárólag fektetett módszerekkel, aktívan horgászva. A második helyezésünket két nagyobb harcsa elvesztése mellett értük el, megjegyzem a vesztett  halak, nem a Horizontokra jöttek, és bevágási nehézségek miatt maradtak le. A Horizont használata jelentősen kompenzálja a nagytávolságú horgászat hátrányait a bevágások során is.

Verseny p 1

Verseny pályák (1)

Verseny pályák (2)

Versenypályák…

A gyakori halvesztések egyik fő oka, az elégtelen akadásból származó lemaradás. Az elégtelen akadás, jellemzően a lágy spiccű, gerinctelen botokra vezethető vissza. A nagyharcsák kapásánál gyakori, hogy alig fognak rá, nem szívják mélyre a felkínált csalit és így a horog csak a kefefogazatig jut, ami mint tudjuk eléggé csontos környezet. Hogy ebben a környezetben a horgunk minimum szakállig akadjon igen nagy erőt kel eljuttatnunk a végszerelékünkig. A Horizont egyik erőssége hogy a berántás erejét maradéktalanul közvetíti a horogig. Sokkal stabilabban ül a horog a szakítós, feszített módszereknél is és még kisebb berántással is több az akadás. Azokon a vizeken ahol tiltják a behordást, száz méterfeletti horgászatot tesz lehetővé a bot. A Horizonttal a szabályok miatt erre kényszerített horgászok ilyen nagy távolságra is képesek eldobni a felcsalizott végszerelékeiket.

Végezetül, az tévhit hogy a Horizont csak ?profi? harcsásoknak készült. A kezdőknek is ez a lehető legjobb választás. Kívánom nekik is, annyi harcsát fogjanak, hogy a saját tapasztalatuk döntse el és ne trendek, vagy a dizájn, hogy mi számít fontosnak a botválasztás során.

Koós Ferenc (Energofish)

[wpcsp id=”104113″]

Érdekes volt? Küld el másoknak is.

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

vissza az elejére