Tisza tó általános horgászrendje 2020-ban

tisza tavi sporthorgasz

2020. általános Tisza tavi horgászrend eltér a 2019 évhez képest. talán az egyik legfontosabb változás, hogy a Sporthorgász bevezette a felső mérethatárt, így 2020-tól nagyra nőtt kapitális méretű halaink is visszanyerhetik megfogás után szabadságukat!

Általános horgászati előírások:

1.A) A felnőttek részére kiadott horgászjegy birtokosa egyszerre maximum 2 bottal és botonként legfeljebb 3 db – egyenként maximum 3 ágú – horoggal felszerelt horgászkészséggel horgászhat, valamint 1 négyzetméternél nem nagyobb emelőhálóval foghat csalihalat. A területi jegy birtokában a darabszám-korlátozással védett halakból naponta összesen 3 db tartható meg, egy halfajból azonban legfeljebb 2 db (pl.: 2 db ponty és 1 db csuka, vagy 2 db süllő és 1 db kősüllő). Továbbá, a darabszám-korlátozással védett halakból a horgászat napján és az azt megelőző hat naptári napon összesen maximum 7 darab, évente maximum 100 darab hal tartható meg. A darabszám-korlátozás alá nem tartozó őshonos fajokból naponta összesen 10 kg – de maximum 50 db -, ezen belül menyhalból, sügérből és domolykóból 3 kg fogható ki.

1.AB) A 65 év felettiek részére kiadott horgászjegy birtokosa egyszerre maximum 2 bottal és botonként legfeljebb 3 db ? egyenként maximum 3 ágú – horoggal felszerelt horgászkészséggel horgászhat, valamint 1 négyzetméternél nem nagyobb emelőhálóval foghat csalihalat. A területi jegy birtokában a darabszám-korlátozással védett halakból naponta összesen 3 db tartható meg, egy halfajból azonban legfeljebb 2 db (pl.: 2 db ponty és 1 db csuka, vagy 2 db süllő és 1 db kősüllő). Továbbá, a darabszám-korlátozással védett halakból a horgászat napján és az azt megelőző hat naptári napon összesen maximum 7 darab, évente maximum 100 darab hal tartható meg. A darabszám-korlátozás alá nem tartozó őshonos fajokból naponta összesen 10 kg – de maximum 50 db -, ezen belül menyhalból, sügérből és domolykóból 3 kg fogható ki.

1.B A korlátozott horgászati jogosítványú, nők részére váltható éves területi jegy birtokosa 1 bottal, és azon legfeljebb 3 db – egyenként maximum 3 ágú – horoggal felszerelt horgászkészséggel horgászhat, valamint 1 négyzetméternél nem nagyobb emelőhálóval foghat csalihalat. A területi jegy birtokában, a darabszám-korlátozással védett halakból naponta összesen 2 db tartható meg, egy halfajból azonban legfeljebb 1 db (pl.: 1 db ponty és 1 db harcsa, vagy 1 db süllő és 1 db csuka). Továbbá, a darabszám-korlátozással védett halakból a horgászat napján és az azt megelőző hat naptári napon összesen maximum 7 darab, évente maximum 50 darab hal tartható meg. A darabszám-korlátozás alá nem tartozó őshonos fajokból naponta összesen 5 kg – de maximum 25 db -, ezen belül menyhalból, sügérből és domolykóból 2 kg fogható ki.

1.C) Az ifjúsági területi horgászjegy birtokosa (az  a 10. életévét betöltött 18 év alatti, valamint az adott naptári évben 18. életévét betöltő; nappali tagozatos közép- vagy felsőfokú felsőoktatási tanulmányokat folytató személy esetében 22 év alatti, valamint az adott naptári évben 22. életévét betöltő, gyermek horgásznak nem minősülő, állami horgászvizsgával, horgászegyesületi tagsággal rendelkező személy) 1 bottal, és azon legfeljebb 1 db – egyenként maximum 3 ágú – horoggal felszerelt horgászkészséggel horgászhat, valamint 1 négyzetméternél nem nagyobb emelőhálóval foghat csalihalat. Ifjúsági területi jegy birtokában a darabszám-korlátozással védett halakból naponta összesen 2 db tartható meg, egy halfajból azonban legfeljebb 1 db (pl.: 1 db ponty és 1 db harcsa, vagy 1 db süllő és 1 db csuka). Továbbá, a darabszám-korlátozással védett halakból a horgászat napján és az azt megelőző hat naptári napon összesen maximum 7 darab, évente maximum 50 darab hal tartható meg. A darabszám-korlátozás alá nem tartozó őshonos fajokból naponta összesen 5 kg – de maximum 25 db -, ezen belül menyhalból, sügérből és domolykóból 2 kg fogható ki.

1.D) A gyermekek részére kiadott területi horgászjegy birtokosa (az a horgászvizsgával nem rendelkező személy, aki a 3. életévét már betöltötte, de a 15. életévét az adott év december 31. napjáig még nem tölti be) 1 bottal, azon 1 db – maximum 3 ágú – horoggal felszerelt horgászkészséggel horgászhat. A darabszám-korlátozással védett halakból naponta összesen 1 darabot tarthat meg. Továbbá, a darabszám-korlátozással védett halakból a horgászat napján és az azt megelőző hat naptári napon összesen maximum 3 darab, évente maximum 50 darab hal tartható meg. A darabszám-korlátozás alá nem tartozó őshonos fajokból naponta összesen 5 kg – de maximum 25 db -, ezen belül menyhalból, sügérből és domolykóból 2 kg fogható ki.

1.E) A turisták részére kiadott horgászjegy birtokosa egyszerre 1 bottal és legfeljebb 2 db – egyenként maximum 3 ágú – horoggal felszerelt horgászkészséggel horgászhat, valamint 1 négyzetméternél nem nagyobb emelőhálóval foghat csalihalat. A területi jegy birtokában a
darabszám-korlátozással védett halakból naponta összesen 2 db tartható meg (pl.: 1 db ponty és 1 db harcsa, vagy 2 db csuka). Továbbá, a darabszám-korlátozással védett halakból a horgászat napján és az azt megelőző hat naptári napon összesen maximum 7 darab, évente maximum 20 darab hal tartható meg. A darabszám-korlátozás alá nem tartozó őshonos fajokból naponta összesen 5 kg – de maximum 25 db -, ezen belül menyhalból, sügérből és domolykóból 2 kg fogható ki.

2. A törvényben meghatározott fajlagos tilalmi időszakokra és a kifogható legkisebb méretekre vonatkozó szabályok az állami jegy és fogási napló-ban találhatóak. A Tisza-tavon azonban az alábbi fajok vonatkozásában a következő kifogható mérettartományok vannak érvényben:

ponty:            legalább 35 cm,            legfeljebb 70 cm,

süllő:              legalább 40 cm,           legfeljebb 75 cm,

kősüllő:          legalább 30 cm,           legfeljebb 40 cm,

csuka:            legalább 50 cm,            legfeljebb 80 cm,

balin:               legalább 40 cm           legfeljebb 60 cm,

menyhal          legalább 30 cm

compó:            egész évben védett- nem fogható

3. A Tisza-tó területén a csuka fajlagos tilalmi időszaka február 15-től április 15-ig tart.

4. A Tisza-tó teljes területén tilos a harcsa horgászata és kifogása (megtartása) és a vízből történő kiemelése november 15-től február 29-ig.

5. Március hónapban csalihallal (élő és élettelen állapotban egyaránt), haldarabbal, műcsalival és vertikális módszerrel horgászni a Tisza-tó teljes területén tilos.

6. Fajlagos tilalmi időszakában tilos a tilalommal védett halfajra horgászni. (Ez alól kivételt képez a harcsa.)

7. Tilos minden olyan horgászmódszer alkalmazása, amelynek eredményeként a horog nem a hal szájába akad. Minden kívülről és nem a fejrészen akadt, vagy külsérelmi nyommal rendelkező halat kötelező a vízbe visszahelyezni, megtartani tilos.

8. A Tisza-tó teljes területén tilos a vontatásos vagy sleppelő módszer (elektromos vagy robbanómotorral, evezővel, szél vagy sodrás által egyaránt).

9. November 15. és február 29. közötti időszakban – a vermelő halállományok védelme érdekében – szonárt használni tilos.

10. Január és december hónapokban a horgászat csak 7 órától 17 óráig, február hónapban 6 órától 18 óráig engedélyezett.

11. A végszerelék behúzással történő bejuttatása csak és kizárólag behúzós területi jegy birtokában engedélyezett. Ilyen típusú területi jegy nélkül, parti vagy csónakos horgászat esetén a szerelék vízbe juttatása csak és kizárólag a partról vagy a csónakból elvégzett dobással engedélyezett. A végszerelék vízbe juttatása után attól eltávolodni tilos. Az etetőhajó használata tilos.

Területi korlátozások:

12. A kiskörei téli kikötő területén, valamint a duzzasztómű felvizén 300 m hosszan, továbbá az öblítőcsatornák, Aponyháti-csatorna és a Kis-Tisza szabályozó műtárgyainak 50 m-es körzetén belül tilos horgászni és behorgászni.

13. Május 1-től június 30-ig az I-es számú öblítőcsatorna bejáratát jelző táblák vonalától, az öblítőcsatornával szemközt lévő Tisza szakaszon mindennemű horgászat tilos.

14. A Tiszavalki- és a Poroszlói-medencében november 15-től február 29-ig horgászni csak természetes csalival és egyágú horoggal engedélyezett, a pergetés, valamint a két- és háromágú horog használata kizárólag az Óhalászi-Holt-Tiszán, Füredi-Holt -Tiszán, Nagy-Morotván, Hordódi-Holt-Tiszán, IX. és VI. számú öblítőcsatornán, és a Szartos-árkon engedélyezett.

15. Vermelő kíméleti terület a Dühös-lapos vízterülete, azaz a 33-as főút hídja (Eger patak hídja), ettől a hídtól a rábolyi gátőrházig az Eger-patak medrének bal széle, a kereknád, a gémeskút és a Bocskoros híd által határolt terület. Ezen kívül a Tisza-folyón a 407-409 fkm közötti szakasz, a Katamarán kikötő belső kikötő bejárata és a 423 fkm közötti szakasz és a 434-435 fkm közötti szakasz. Ezeken a területeken november 15-től február 29-ig mindennemű horgászat és a tartózkodás tilos, csak az áthaladás engedélyezett.

Szaporodó kíméleti terület: az Apota északi része: a Tisza-tó gátjának a rábolyi szakaszán a 12/8-as töltéskilométere, az Apotán található Apota-sziget vonala, az északi gáton a Tisza jobb part 12+944 tkm (Rima 0+0) és az Eger-pataknak a Négyes és Borsodivánka községeket összekötő közúti hídja által határolt terület, valamint a Liliomos nevű vízterület (Darvas-Fás-ér-Sebesfoki erdő által határolt terület). Itt március 1-től június 15-ig mindennemű horgászat és a tartózkodás tilos.

A kíméleti területek a területi jegy térkép mellékletén ábrázolva megtalálhatóak, valamint a határait a helyszínen táblák jelölik.

A horgászat rendje:

16. A Tisza-tavon foglalt horgászhely nincs, a horgászhelyet érkezési sorrendben lehet elfoglalni. A csónak rögzítésére szolgáló karókat, kiszúrókat, az etetés helyét jelző bójákat a horgászat befejeztével a horgász köteles kiszedni és elvinni. A horgászhelyeket a növényzeten elhelyezett idegen anyagokkal megjelölni tilos.

17. A behúzós horgász horgászhelye és a hozzá tartozó bója közötti területen más horgász csak a behúzós horgász beleegyezésével tartózkodhat.

18. Szemetes helyen tilos horgászni! A szemetes helyen horgászó személytől a területi jegy bevonásra kerül. A horgász köteles a horgászhelyet tisztán hátrahagyni. Ennek érdekében a keletkezett hulladékot köteles elszállítani, vagy a Sporthorgász Kft. által forgalmazott sárga színű zsákban a gátkorona élén elhelyezi, amit a Kft. onnan elszállít.

(Tilos olyan helyen horgászni, ahol bármilyen formában hátrahagyott szemét található. Kivétel a Kft. által fogalmazott sárga színű zsák.)

19. Szervezett horgászversenyek idejére a Tisza-tó bizonyos területei a verseny résztvevői részére lezárásra kerülhetnek. Ezekben az időszakokban, ezeken a területeken más horgászok számára a horgászat tilos, a már ott horgászók halőri felszólításra kötelesek helyüket a verseny időtartamára elhagyni. Ezekről a helyszínekről a Kft. a honlapján folyamatosan tájékoztatást ad.

20. A halgazdálkodásra jogosult fenntartja a jogot, hogy a Tisza-tó egész területén, bármely víztéren, határozatlan ideig – a horgászokkal és képviselőjükkel előzetesen egyeztetve – megtiltsa bizonyos horgászmódszerek alkalmazását vagy a horgászatot. Az életbe léptetett korlátozásról a társaság a weblapján (www.sporthorgasz.eu), elektronikus hírlevél formájában, a kikötőkben elhelyezett hirdető táblákon, valamint az érintett víztér határában elhelyezett táblákon tájékoztat.

21. A Sporthorgász Kft. orvhalászat bűncselekményének elkövetése, szemetelés, a kifogott hal értékesítése esetén az elkövetőt 5 évre, a halgazdálkodási törvény vagy a helyi horgászrend 3 éven belül 3-szori ismételt megsértése esetén 3 évre eltilthatja a területi jegy váltásától.

A helyi horgászrend megsértése a területi jegy azonnali bevonásával jár.

A horgászrendben nem szabályozott kérdésekben a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló törvény, valamint a végrehajtására kiadott rendelet az irányadó.

Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .