Lukácsi Béla – Kötődéseim

Az a bizonyos macerás rész, ahol megszólalni sem bírok.

A horgászatban nagyon sok fontos aprónak tűnő dolog van, amely végső soron az eredményességet is befolyásolja. Ezek közül az egyik ilyen a csomó vagy csomók, illetve azok teherbírása, nagyon nem mindegy milyen csomót kötünk. Csomóra pedig szükség van akár tetszik akár nem.

Nagyon sok féle csomó létezik, amely akár egy horog felkötéséhez szükségeltetik, vagy egy műcsali rögzítése is hasonlóan fontos lehet, de a ragadozóhorgászatban az előke használata is fontos szempont, így annak rögzítése is lényeges lehet.

Természetesen a legegyszerűbb, ha készen vásároljuk meg az előkét, itt általában van egy kapocs az egyik végén amibe a műcsalit rögzítjük, a másik vége pedig egy forgókapocsba végződik amelyre felköthetjük, a főzsinórunkat, így ez a fránya csomó megint itt van.

A főzsinórunk 0,18-as átmérőjű.
A főzsinórunk 0,18-as átmérőjű.

 

Az fluorocarbon előke 0,40-es, ami éppen határ eset, a csukafogak elleni védelem szempontjából.
Az fluorocarbon előke 0,40-es, ami éppen határ eset, a csukafogak elleni védelem szempontjából.

 

A másik lehetőség, ha olyan előkét használunk, amely köthető, itt elsősorban a fluorocarbon előkékre gondolok. Pergetéshez manapság az esetek nagyon nagy részében fonott zsinórt érdemes használni. A legújabb fonottak, már valóban egész vékony átmérőben is olyan erősek, hogy a legnagyobb ragadozók is biztonsággal kifáraszthatóak vele. A legtöbb probléma azonban itt is a csomóknál jelentkeznek. Azonban bármennyire is szeretnénk itt csökkeni fog a szerelékünk szakítószilárdsága, mert ugye az egész felszerelésünk pont annyira erős mint annak a leggyengébb pontja. Természetesen használhatunk esetleg Not-A-Knot kapcsot is, azonban nekem is rá kellett jönnöm hiába brutálisan erősnek hitt kapocs, ez is 20% -al csökkenti a zsinórunk szakítószilárdságát.

A megkötött csomó is csak 0,65 mm.
A megkötött csomó is csak 0,65 mm.

 

Visszatérve a fluorocarbon előkére, ezzel az előkével sok problémát megoldhatunk, egyrészt az utolsó kritikusnak mondható zsinórszakaszt szinte láthatatlanná tehetjük, másrészt az éles fogaknak vagy kagylóknak, esetleg kövek éleinek is ellenálló zsinórszakaszunk lesz, ez nagyon fontos, ha például egy kagylóval teli akadóban, vagy éppen kövezésen horgászunk, illetve akkor is jó lehet ha éppen egy csuka akad a horgunk végére. Abban az esetben ha mi kötjük meg az előkét nagyon sok lehetőségünk lesz, akár extrém hosszú előkét is használhatunk, nyílt terepen balinozásra vígan használhatunk, akár 0,30-as vagy akár ettől vékonyabb előkét is, a csukaveszélyes pályákon, vagy éppen az akadók környékén azonban már kellhet a vastagabb akár 0,60-as ármérőjű fluorocarbon előke is.

A jól megkötött FG Knot szinte észrevétlen tud maradni.
A jól megkötött FG Knot szinte észrevétlen tud maradni.

 

Itt érkezünk el a legfontosabb kérdéshez, hogyan kössük össze főzsinórunkat ezzel a vastag előkével. A legáltalánosabban használt zsinór összekötési mód, az Uni-to-Uni, vagy más néven Double Uni. Ez valóban nem rossz megoldás, azonban a fonott zsinórunk ezzel a kötéssel jelentősen gyengülni fog az eredeti szakítószilárdság 40%-al is csökkenhet. Van azonban egy kötés, amely hihetetlenül erő és vékony is marad ez nem más mint az FG knot.

Mikor elkezdtem keresgélni a zsinór összekötési módok kavalkádjában, belefutottam ebbe az egyébként tengeri horgászathoz alkalmazott kötésbe, azonban a kötés annyira bonyolultnak tűnt, hogy inkább mellőztem a kipróbálását. Persze ez nem hagyott nyugodni és hosszas keresgélés után rátaláltam egy egyszerű módra amellyel már viszonylag könnyedén megköthetjük, persze begyakorolva megy ez is játszi könnyedséggel. Az első próba nehézkesen ment, de a végeredmény elég meggyőzőnek tűnt, aztán többszöri próbálgatásra kialakult a rutin is, most már csak a puding próbája volt hátra, vagyis milyen tulajdonságokkal bír egy ilyen kötés. Két szempont volt amit megvizsgáltam, az egyik, hogy a kötés mekkora lett, ez bagyon rendben volt, mivel, ha a kötést megvizsgáljuk, rájövőnk, hogy a vastag fluorocarbon csak egy szálon fut a kötésen végig, ennek a vastagítását a vékony fonott teszi, mivel ez valóban vékony így egy egész észrevétlen kötés jön létre. A másik ami nagyon fontos, az a kötés szakítószilárdsága, itt eleve a kisebb szakítószilárdsági értékkel rendelkező vékony fonott volt a kiinduló pont, ami számomra is meglepő 100% értéket mutatott vagyis a teljes zsinórhossz szakítószilárdságát tudja a kötés.

A kötését nehéz elmagyarázni, talán ez az ábra segít a kötés megértésében.
A kötését nehéz elmagyarázni, talán ez az ábra segít a kötés megértésében.

 

A harcsa drótkefe szerű gerebenfoga is veszélyes lehet a vékony fonottra.
A harcsa drótkefe szerű gerebenfoga is veszélyes lehet a vékony fonottra.

 

Balin esetében elég a vékonyabb előke, itt inkább a zsinór láthatatlansága lehet előny, nos és persze akkor sem kell aggódni, ha csukát akasztunk.
Balin esetében elég a vékonyabb előke, itt inkább a zsinór láthatatlansága lehet előny, nos és persze akkor sem kell aggódni, ha csukát akasztunk.

 

A jól megválasztott felszereléssel, amibe az előke is beletartozik, sok halas kalandunk lehet.
A jól megválasztott felszereléssel, amibe az előke is beletartozik, sok halas kalandunk lehet.

 

De nézzük meg végre hogyan is lehet ezt a kötést megkötni, aki szeretné egyébként megnézheti a Youtube csatornámon is az erről szóló videót, melyen belül a Doctorspin csatornán az FG Knotra rákeresve lehet megtalálni.

Van tökéletes megoldás a két típusú zsinór összekötésére?
Van tökéletes megoldás a két típusú zsinór összekötésére?

Mint említettem, a kötés elsőre bonyolultnak tűnik. lényege, hogy az előke köré kell a fonottzsinórt kötni ott erősen megkötve biztosan fog állni. A fonott lágyságát illetve a fluorocarbon előke keménységét kihasználva fordítva kezdjük el. Lényeg, hogy a fonott legyen feszes, ezt úgy oldom meg, hogy a botba befűzött fonott zsinór végét a számba veszem ezt feszesen tartom. Az előkét a fonott mellé rakom, majd az én szemszögemből nézve átveszem a fonott alatt és a spicc felőli rész felé, majd ugyanezt megismétlem csak most nem a spicc felé veszem át a zsinórt, hanem én felém, ezt ismételgetem, meg 20 alkalommal, közben persze feszesen kell tartani a zsinórt, ezzel ez a fonat úgy rászorul a fluorocarbon előkére, hogy az képtelen lecsúszni róla, ezt kell lezárunk még néhány sima csomóval. Kétszer az előkére kell csomózni, majd az elcsúszás ellen védve a fonottat saját magára is hurkolhatjuk. Ha teljesen biztosra szeretnénk menni, akkor még megtehetjük azt is, hogy a fluorocarbon zsinór végét, egy öngyújtó segítségével picit megolvasztjuk., ezzel egy pici gumó keletkezik a fluorocarbon zsinór végén, ami végképp megakadályozza a fonott lecsúszásának lehetőségét.

Az a bizonyos macerás rész, ahol megszólalni sem bírok.
Az a bizonyos macerás rész, ahol megszólalni sem bírok.

 

Ezzel egy rendkívül vékony és erős kötés jön létre, az előke így észrevétlen marad és ellenáll akár a harcsa gereben fogainak, vagy az éles csukafogaknak is.

Forrás: Lukácsi Béla (Energofish)

Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .