2019-es összevont Mohosz éves területi jegyek

2019 orszagos 2

Közeledik a karácsony a bejgli a töltött káposzta, fenyő, család és talán egy kis hóesés az év végével. Januárban lejárnak az állami jegyek és velük együtt a 2018-as területi jegyek érvényességei. A tavalyi és az idei évben is nagyon sokan gondolták úgy, hogy versenykártyát váltanak és élnek az országos verseny engedéllyel. A 2019-es évben is lesz lehetőség ilyen engedély váltására azoknak, akik a feltételt teljesítették és részt vettek legalább kettő megyei szervezésű horgászversenyen vagy egy országos színtűn.2019-ben a horgász mindent otthonról a számítógépe elől tud majd intézni a www.mohosz.hu illetve a www.horgaszjegy.hu oldalakon. A fizikális kártya rendszer megszűnik helyette egy pdf dokumentumot kell majd kinyomtatni.

MOHOSZ ter jegy 2019 181123

A 2019. évi összevont Mohosz területi jegyek az alábbiak szerint alakulnak:

Országos felnőtt sporthorgász teljes árú jegy:

Ára: 74,000 forint

Érvényes: Duna folyam és Tisza folyó teljes magyarországi szakaszán, a Balaton balatoni horgászrend szerinti partközeli területén és a BHNp. Zrt. által kezelt Kis Balaton, Nyugati övcsatorna, Keleti-Bozót csatorna vízterületeken a Tisza-tó és a Velencei tó területén, a Ráckevei (Soroksári) Dunaág és mellékvizein vízrendszerén, a Tassi V-VI. vízterületen, valamint a Duna szigetköz ágrendszer vizein, a Mosoni Duna vízrendszerén, Rába, Ipoly, Dráva, Mura, Zala, Tú, Új Túr, Öreg Túr, Szamos, Kraszna, Bodrog, Sajó, Hernád, Zagyva folyókon, a Körösök területén, Berettyó, Hortobágy Berettyó, Maros folyókon, Keleti, Nyugati, Kunsági és Jászsági főcsatornákon és a Sió csatorna vízterületén.

Általánosan elvihető halmennyiség: összesen 50db de halgazdálkodási vízterületenként maximum 25db illetve egyéb halból 50kg, de halgazdálkodási vízterületenként maximum 30kg

Használható készség: 2db botonként maximum 2 horog

Feltétel: Érvényes állami horgászjegy, mohosz tagság

keletis pergető 2017 02

tiszaloki eromu 0192

1202 17
Téli alkony a tiszafüredi híd felett

Országos horgászsport felnőtt területi jegy:

Ára: 25,000 forint

Érvényes: Alcsi-szigeti holtág, Maty éri víztározó, valamint minden egyéb horgászsport versenypályárfa, Duna folyam és Tisza folyó teljes magyarországi szakaszán, a Balaton balatoni horgászrend szerinti partközeli területén és a BHNp. Zrt. által kezelt Kis Balaton, Nyugati övcsatorna, Keleti-Bozót csatorna vízterületeken a Tisza-tó és a Velencei tó területén, a Ráckevei (Soroksári) Dunaág és mellékvizein vízrendszerén, a Tassi V-VI. vízterületen, valamint a Duna szigetköz ágrendszer vizein, a Mosoni Duna vízrendszerén, Rába, Ipoly, Dráva, Mura, Zala, Tú, Új Túr, Öreg Túr, Szamos, Kraszna, Bodrog, Sajó, Hernád, Zagyva folyókon, a Körösök területén, Berettyó, Hortobágy Berettyó, Maros folyókon, Keleti, Nyugati, Kunsági és Jászsági főcsatornákon és a Sió csatorna vízterületén.

Általánosan elvihető halmennyiség: nem vihető el hal.

Használható készség: 1db horgászbot maximum 2 horoggal

Feltétel: Érvényes állami horgászjegy, mohosz tagság, horgászkártya. Érvényes 2019-es versenyengedély, illetve 2019-ben legalább egy országos bajnokságon, vagy két, a Mohosz hivatalos országos, illetve területi versenynaptárban szereplő egyéb versenyen, tagszervezeti (megyei) bajnokságon történő, a szervező által igazold részvétel. (Ha az előírt részvételi kötelezettség a területi jegy tulajdonosának felróható okból nem történik meg, akkor a jegytípus szerinti sporthorgász és kiváltott horgászsport területi jegy árkülönbözetének megfizetése kötelező.)

MOHOSZ ter jegy 2019 181123

Létezik az összevont jegyekből Dunai sporthorgász illetve Tiszai sporthorgász jegy is, de az megyénkben nem számottevően fogy. Ezen jegyek a többi megyei szövetség által kibocsátott jegyekkel együtt elérhetőek üzletünkben január elejétől.

2 thoughts on “2019-es összevont Mohosz éves területi jegyek

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .