Kapitális Egyesületi verseny a Kemencés tavon beszámoló

kapitalishe kemences10

Egyesületi versenyeink beszámolójából utoljára maradt az első, amelyet május 20-án rendeztünk a Kemencés horgásztavon. Szűz kézzel indultunk, mert még itt soha nem rendeztünk ilyen fajta megmérettetést. A vendéglátónk Boros Csaba szépen előkészítette a versenypályát, a halról is gondoskodott. 30 egyesületi tagunk gondolta úgy, hogy részt vesz évadnyitó egyesületi horgászversenyünkön.

kapitalishe kemences11

kapitalishe kemences13

Horgászaink zömmel kárászt fogtak, a pontyból is inkább kisebbek kerültek ideiglenesen a haltartókba. Ez volt az első olyan versenyünk, ahol nem maradt kéz halnyálka nélkül, – ennek nagyon örültünk.

kapitalishe kemences8

kapitalishe kemences7

Eredmények:

1. helyezett: Katona László 10740 gramm

2, helyezett: Berki Roland 8800 gramm

3, helyezett: Hegedűs Sándor 8600 gramm

Legnagyobb hal: Rantal Zsolt 3720gramm

Összfogás: 124970 gramm

kapitalishe kemences10

 

Köszönjük a lehetőséget a Kemencés tó tógazdájának Boros Csabának, a versenyzőknek, hogy egész évben kitartóan látogatták versenyeinket, és nem utolsó sorban a szervezősének.

 

Egyúttal kívánunk Kellemes Karácsonyi Ünnepet és Boldog Új Évet a Kapitális Horgász Egyesület tagjainak, vezetőségének és természetesen minden olvasónak, aki ezeket a sorokat olvassa. Jövőre jelentkezünk!

karacsony 2017

Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .