Egyesületünk 2018. szeptember 23-án rendezte meg nyílt nevezéses pergető versenyét a Nyugati főcsatorna Ohati szakaszán. 16 versenyző tisztelte meg a szervezőket jelenlétével és sportszerű horgászatával. A reggeli kis eligazítás után megkezdődött az öt órás verseny. Jómagam mint kilométerhiányos biciklis mérlegelő vettem részt, de még az első korty kávémat sem tudtam meginni már világított a parton a láthatósági mellény.
A verseny kezdeti fázisában igen jól lehetett a halat fogni, majd a félt távhoz közeledve ez sajnos alábbhagyott. Gyakorivá váltak a parton a beszélgetések és a csüggedt tekintetek.
A hangulatot azonban Kozma Laci fogásának híre megváltoztatta, hiszen egy 100 cm-es csukával kezdte meg a halfogási sorozatát. Ezek után a versenyzők ismét újult lendületet kaptak, de Laci vezető helyét mér nem volt esélyük utolérni.
Eredmények:
1, helyezett: Kozma László 151cm (3db)
2, helyezett: Faragó János 68cm (2db)
3, helyezett: Oszlánszki Attila 60cm (2db)
Legnagyobb hal: Kozma László 100cm csuka (7,78kg)
Összfogás: 16 hal, (5380cm)
Köszönjük a résztvevőknek a helytállást és megyei szövetségünknek a versenypálya használatát!